Az ukrán gabonaexport szokásos útvonala a fekete-tengeri kikötőkön át halad, de Kijev alternatív útvonalakat keres a tavaly Oroszország indította háború óta, és különösen amióta Moszkva július közepén úgy döntött, hogy felmondja az ENSZ és Törökország közvetítésével megkötött gabonaszállítási egyezményt.

Hirdetés

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter július végi zágrábi látogatásán közölte: Horvátország beleegyezett abba, hogy az ukrán gabona exportjához használják dunai és adriai kikötőit.

„Immár horvát kikötőkön keresztül exportálunk ukrán gabonát. Nagyon hálásak vagyunk ezért a lehetőségért” – írta közleményében Julija Szviridenko.

„Készek vagyunk fejleszteni ezt a lehetőséget a szállítási útvonal bővítésével” – szögezte le. „Úgy hisszük, hogy ez a logisztikai útvonal a háború után is fontos szerepet játszik majd országaink kétoldalú kereskedelmében”.

Az ukrán gabonakereskedők szakszervezete (UGA) szerint a 2023-as gabona- és olajosmagtermés együttesen várhatóan eléri a 80,5 millió tonnát, ebből 49 millió tonnát exportálhatnak a 2023 júliusa és 2024 júniusa közötti időszakban.

A mezőgazdasági minisztérium közölte, hogy szeptember 1-ig 4,5 millió tonna gabonát szállítottak külföldre.

Korábban írtuk