Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

A tisztségviselő az Ukrajinszka Pravda hírportál jelentése szerint kijelentette, hogy az összes külföldön tartózkodó ukrán állampolgár viszont ez idő alatt is visszatérhet Ukrajnába. Azokat az ukránokat azonban, akik koronavírus-fertőzésnek kitett országból térnek vissza, megfigyelésre elkülönítik.

Danyilov szavai szerint az ukrán külügyminisztérium tájékoztatja a többi országot arról, hogy a határokat lezárják a külföldi állampolgárok előtt.

Hozzátette, hogy a két hét leteltével újabb ülést tart a védelmi tanács, és a járvány akkori helyzetétől függően felülvizsgálják a döntést.

Ukrajna ezen felül március 17-től két hétre, azaz március végéig teljesen leállítja a légi utasszállítást is. Ezt Dmitro Razumkov házelnök mondta a NewsOne ukrán hírtelevízió péntek esti műsorában.

Az infrastrukturális minisztérium sajtószolgálata az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint arról tájékoztatott, hogy a külföldiek beutazására vonatkozó korlátozás nem vonatkozik a nemzetközi áruszállításra, az továbbra sem áll le.

Ukrajnában eddig három emberről állapították meg, hogy koronavírussal fertőződött meg. Pénteken az egyik fertőzött, egy 71 éves nő, akit előző nap szállítottak kórházba a nyugat-ukrajnai Zsitomir megyében, belehalt a betegségbe. Eddig ő az első halálos áldozata a Covid-19 betegségnek a kelet-európai országban.

Ukrajnában csütörtöktől április 3-ig országos karantén van életben, ami azt jelenti, hogy bezárt valamennyi oktatási intézmény, valamint korlátozták a tömegrendezvényeket. Megtiltottak miden olyan rendezvényt – kulturális és sporteseményeket, koncerteket, színházi előadásokat, filmvetítéseket és mindenféle más programot beleértve -, amelyen kétszáz vagy annál több ember lenne jelen. A fővárosban, Kijevben hatvanfősnél nagyobb rendezvény már nem tartható meg.