Az UEFA 2007 márciusában ítélte oda az Eb rendezésének jogát Lengyelországnak és Ukrajnának. A lobbizásra fordított összegeket – melyek segítségével a lengyel–ukrán páros megelőzte olasz, illetve horvát-magyar vetélytársait – ukrán oligarchák állták. A babérokat mégis Lengyelország aratja le. Míg Ukrajna maga finanszírozta beruházásait, Lengyelország uniós pénzekből fejlesztette infrastruktúráját. Ráadásul Varsó az ukránok hibáiból erényt kovácsolva, diplomáciailag is hasznot húz a játékokból.

A brit BBC televízió Panorama című műsora sokkoló képekkel és interjúkkal mutatta be, miként tombol a rasszizmus és antiszemitizmus a lengyel, de még inkább az ukrán lelátókon. A riporternek nyilatkozó korábbi angol védő, Sol Campbell azt javasolta a sportrajongóknak: maradjanak otthon és nézzék inkább tévén a mérkőzéseket. A jamaikai szülőktől származó sportoló szavait nyomatékosítva azt is hozzátette, hogy aki megkockáztatja az ukrajnai kiruccanást, könnyen koporsóban kerülhet haza.

Nem Campbell volt az első, aki hangot adott aggodalmainak. Még a műsor bemutatása előtt másik két színesbőrű angol játékos is bejelentette, hogy családjuk rasszista támadástól tartva nem lesz jelen Anglia három ukrajnai csapatjátékán.

A sportolók aggodalmait a brit külügyminisztérium is osztotta, mely a biztonsági előírások szigorú betartására szólította fel a drukkereket.

Kijev deffenzívába szorult. A szervezők szerint a Nyugat erősen túlbecsüli az országban jelenlévő rasszizmust. Azzal védekeznek, hogy a két vezető ukrán csapatnak, a Shakhtar Donyecknek és a Dynamo Kijevnek egyaránt vannak színesbőrű játékosai. Ugyanakkor Ukrajna leggazdagabb emberét, Rinat Akhmetovot, aki az új Donyecki stadion építési költségeit állta, tatár és így muszlim származása ellenére soha nem illették rasszista szólamokkal.

Más kérdés, hogy a Dynamo Kijev tulajdonosát, Ihor Surkist többször támadták a lelátókon zsidósága miatt, de az ukrán hatóságok meg is bírságolták az antiszemita szurkolók klubját.

A lelátói szélsőségesség egyébként nem ukrán unikum. Hasonló atrocitások történnek időről-időre Hollandiában is, az Ajax Amsterdam vonatkozásában, Olaszországban pedig a drukkerek rendszeresen dobálnak banánt az afrikai játékosoknak.

De nem csak a szurkolók vélt vagy valós rasszizmusa miatt érik támadások Ukrajnát. Az UEFA elnöke, Michael Platini a rövid idő alatt tíz-tizenötszörösére növekedő szállodaárak miatt tiltakozott, és ha még ez sem lenne elég, különböző női szervezetek abbéli aggodalmaiknak adtak hangot, hogy a játékok elősegítik az ország már így is virágzó szexturizmusát.

A kampány megtette hatását. Míg a lengyel mérkőzésekre már rég nem lehet jegyet kapni, az ukrajnai meccsekre csupán a helyek fele kelt el. Az aggodalmakat jól mutatja, hogy Kijevbe és Donyeckbe összesen ötezer angol szurkoló utazik. Összehasonlításként, a 2010-es Dél-Afrikai VB-n számuk tízezer, a négy évvel korábbi németországi EB-n pedig százezer volt.

A szurkolók aggodalmait maguk a sportolók is osztják. A 16 nemzeti válogatottból 13 döntött lengyelországi szálláshely mellett annak ellenére, hogy közülük 8 Ukrajnában játssza csapatmérkőzését.

A szurkolók bojkottja csak az érem egyik oldala. Angela Merkel és José Manuel Barroso mellett több európai vezető is bejelentette, hogy távolmaradnak az ukrajnai mérkőzésektől, tiltakozásul a volt miniszterelnök, Julia Timosenko bebörtönzése miatt. A volt ukrán miniszterelnöknő – akit októberben ítélték hét év szabadságvesztésre – április 20-a óta éhségsztrájkot tart. Ráadásul épp a kelet-ukrajnai Harkovban tartják fogva, ahol Németország első, Hollandia elleni csapatmérkőzését játssza június 13-án.

A kínos egybeesések azonban nem mossák fehérre a politikusnőt. A nyugati vezetők Timosenko melletti lándzsatörése erősen visszás. A vádak szerint 2009 januárjában Timosenko felhatalmazás nélkül, pozíciójával visszaélve írt alá gázmegállapodást Moszkvával. Az egyezményben Putyin és Timosenko véget vetett az ukrán gázimportért felelős RosUkrEnergo közvetítő szerepének. A baj csak az volt, hogy a vállalat 50-50 százalékban az orosz Gazprom és a jelenleg elnöklő Viktor Janukovics pártjához közeli oligarcha, Dmitro Firtas tulajdonában állt. Timosenko kedvezőtlen szerződést írt alá, melynek értelmében Ukrajna ugyan közvetítő nélkül, de a korábbinál jóval magasabb áron juthatott orosz gázhoz. Így nem csak Janukovicsot, de az ukrán költségvetést is komoly kár érte. Timosenko tehát – különösen ha a többi korrupciós ügyét is nézzük – korántsem ártatlan. Ugyanakkor a jelenlegi ukrán vezetést érintő kritikájával a német kancellár kevés kockázatot vállal. Miután ez év áprilisában elkészült a Balti tenger alatt haladó Északi Áramlat gázvezeték, Németország már nem függ az ukrán vezetékektől, tehát a korábbiaknál élesebb hangot engedhet meg magának.

A rossz hírverésért pedig Ukrajna is okolható, ha másért nem, hát azért, mert Kijevnek komoly hiányosságai vannak kommunikáció terén. Míg Dél-Afrika a maga évi 27 ezer gyilkosságával minden lehetséges fórumon igyekezett megnyugtatni a világot, hogy biztosítja a külföldi szurkolók védelmét, addig Ukrajna ezt elmulasztotta. Minden jel arra utal, hogy Kijevben a belpolitika sok esetben háttérbe szorítja a külpolitikát. Ez történt a kezdőrúgás előtt két héttel is, mikor összeverekedtek a kormánypárti és az ellenzéki honatyák a parlamentben. A kormánykoalíció ugyanis május 24-ére időzítette az új ukrán nyelvtörvény megszavazását, mely lehetővé tenné az ország kisebbségei számára anyanyelvük használatát. Arra, hogy a Régiók Pártja miért éppen mostanra időzítette a még 2007-es parlamenti választások előtt tett ígéretét, két lehetséges magyarázat van.

Az egyik, hogy ügyet sem vetve a vigyázó nemzetközi tekintetekre, egyedül az idén októberben esedékes választásokra gondoltak. A másik pedig az – amit későbbi nyilatkozataik is alátámaszthatnak –, hogy bebizonyítsák a Nyugatnak, az általuk védelmezett Timosenko blokkja, az ütésváltást elkezdő Változások Frontja és a Mi Ukrajnánk valójában fittyet hány az emberi jogokra.

Az EB kapcsán megszaporodó külföldi kritikáknak komoly következményük lehet. Noha Viktor Janukovics elnököt oroszbarátként szokás aposztrofálni, valójában kétkulacsos politikával próbál lavírozni Oroszország és a Nyugat közt. Az EB- és a Timosenko-ügy kapcsán sokasodó nyugati kritikák azonban könnyen ahhoz vezethetnek, hogy az ukrán vezetés megsértődik, és sutba dobva a korábbi Európai Uniós társulási terveket, Oroszország felé fordul.

Ez év februárjában Moszkva ismét meghívást intézett Ukrajnához, hogy csatlakozzon az Oroszország, Kazahsztán és Fehéroroszország részvételével 2010. július 1-jétől létrejött Vámunióhoz.

A Duma elnöke, Szergej Nariskin azt ígérte, amennyiben Ukrajna a vámunió részesévé válik, olcsóbban fogja kapni a földgázt. Moszkva ugyanakkor figyelmeztette Ukrajnát, hogy szigorítani fogja a határmenti adminisztratív ellenőrzéseket, ha Kijev szabadkereskedelmi egyezményt írna alá az Európai Unióval.

A Vámunió és az Európai Unióval való társulás természetesen kizárják egymást. A gazdasági válság súlyosan érintette Ukrajnát, így Kijevnek előbb vagy utóbb döntenie kell, hogy hova akar tartozni. Sokan úgy gondolják, a futball Eb-re időzített támadások sora valójában csupán előjátéka a Szocsiban rendezendő téli olimpiára időzített diplomáciai offenzívának. Moszkva és Kijev sorsközössége tehát erősödik. Könnyen lehet, hogy a Nyugat már el is vesztette Ukrajnát.

Sayfo Omar