Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov
Hirdetés

Egy elfoglalt ukrán falu itt, egy rakétacsapás ott – naponta kapjuk a monoton háborús híreket. De mi van a folyamatok mélyén?

Az egyik legfrissebb hír a gazdaságra vonatkozik: a Fitch Ratings a napokban megerősítette az ország RD – vagyis részleges törlesztési csődhelyzetet jelző – besorolását. Az osztályzat gyakorlatilag azt jelenti, hogy Ukrajna pénzügyi értelemben már félig a „vonal alatt” van, és mindaddig ott is marad, amíg nem rendezi viszonyát külső kereskedelmi hitelezőinek túlnyomó többségével.

A Fitch emlékeztet: Kijev júniusban nem fizette ki egy 2,6 milliárd dolláros kötvény 665 millió dolláros részletét – majd a tíznapos türelmi idő is fizetés nélkül múlt el. Ez önmagában is jelzésértékű lenne, ám a háttér még súlyosabb. Az ukrán államháztartási hiány idén várhatóan a GDP 25,7 százaléka lesz – ez nyolcszorosa a hasonló minősítési sávban lévő államok mediánjának. A háború magas védelmi kiadásai tovább feszítik a költségvetést: a hadi kiadások elérhetik az éves GDP 28 százalékát és a teljes állami büdzsé majdnem felét.

Nem csak a gazdaság akadozik. Október végén egy orosz rakétatámadás porig rombolta az Optima-Pharma kijevi raktárát – benne az ország havi gyógyszerkészletének nagyjából ötödével. A kár nagyságrendjére még nem volt példa a háború kezdete óta. Az Optima-Pharma becslése szerint a vállalat mintegy százmillió dolláros veszteséget szenvedett el. És nem csupán dobozok és polcok semmisültek meg, hanem a teljes logisztikai rendszer idegközpontja: adatbázisok, útvonaltervek, szerződések, a patikák rendelései. A regionális raktárakból továbbra is folyt ugyan az ellátás, de legfeljebb a fővárosi igények egy részét tudta fedezni. A háború nemcsak az épületeket pusztítja, hanem a mindennapi élet láthatatlan infrastruktúráját is.

A közösségi média tele van a dulakodásokról, kétségbeesett hozzátartozókról készült videókkal. Odesszában feldühödött családtagok támadtak meg egy toborzóbuszt, máshol felháborodott tömeg ostromolt meg egy irodát, mert a „behívottak” nem tértek haza. A történetek közül különösen megrázó Roman Szopin esete: a 43 éves kijevi férfit októberben vitték be egy toborzóirodába, néhány nappal később holtan találták – súlyos fejsérülésekkel.

Ukrajnában külön nevet kapott a jelenség: „buszifikáció”. Kisbuszok járják Kijev, Lviv, Odessza utcáit, bennük területi hadkiegészítő központok emberei. Nem toborzás ez a klasszikus értelemben, hanem vadászat. Aki hadra foghatónak tűnik, azt nem ritkán szó szerint berángatják a járműbe. Tanárok, futárok, alkalmi munkások – és már hajléktalanok is. A kijevi hadkiegészítő központ szóvivője nyíltan elismerte: ha az orvosi bizottság alkalmasnak találja az illetőt, akár az első vonalba is mehet.

Az agresszív sorozás persze annak is következménye, hogy önként jelentkezőt egyre nehezebb találni. A „fiktív felmentés” külön iparággá vált: papíron kötött házasságokkal, „örökölt” gondozásra szoruló szülőkkel, hirtelen előkerülő egészségügyi papírokkal próbálnak menekülni a hadköteles férfiak. És közben ott vannak a határ menti történetek, amelyek Kárpátalja magyarságát is közvetlenül érintik. A nagypaládi határátkelőnél egy 38 éves beregszászi magyar ügyvéd végső kétségbeesésében autóval törte át a sorompót, hogy Magyarországra meneküljön a kényszersorozás elől. Válaszként a hatóságok betonakadályokat emeltek. A kijevi Majdan téren pedig újra ezrek tüntettek a tervezett szigorítások ellen: mottójuk mindent elmond a hangulatról – „A szolgálat nem rabszolgaság!”

Miközben a helyi ukrán parancsnokok kétségbeesetten próbálják betömni a réseket, Kijev külföldi zsoldosokkal is igyekszik pótolni a veszteségeket. Német újságírók nemrég olyan titkos kiképzőtáborokról számoltak be, ahol egész századnyi kolumbiai, perui, venezuelai önkéntes készül az első bevetésre. Kijev számára ezek az idegenlégiósok aranyat érnek: pótolják a fronton elvérző, dezertáló, kényszersorozott állományt, és elodázzák a szembenézést azzal, hogy az ország tartalékai kimerülőben vannak.

Miközben a Nyugat további szankciókról és fegyverszállításokról vitatkozik, Ukrajna demográfiai értelemben elvérzik. Az országban nagyjából 11 millió hadköteles korú férfi él, de még a legoptimistább becslések szerint is legfeljebb 3 millió fő mozgósítható még, ők viszont az összeomlás szélén tántorgó gazdaság gerincét adják. A fronton már most is három ember helyett harcolnak sokan, a vonalak között óriási lyukak tátonganak.

Egy korábbi parlamenti képviselő, Ihor Lucenko belső adatokra hivatkozva állítja: októberben több mint 21600 katona hagyta el engedély nélkül az ukrán hadsereget. Ha igaz, ez azt jelenti, hogy nagyjából kétpercenként „eltűnik” egy ember a rendszerből. A háború kezdete óta mintegy 290 ezer eljárás indult dezertálás vagy posztelhagyás miatt – ez már egy közepes európai hadsereg nagyságrendje. És ezek csak a regisztrált esetek: a keleti fronton sok parancsnoknak elemi érdeke, hogy ne derüljön ki, mennyien tűntek el valójában.

Ráadásul, ahogy egy végéhez közeledő háborúban általában lenni szokott, a morállal is akadnak problémák. A nyilvánosságra került ügyek szerint egyes katonai egységeknél megjelent a szervezett bűnözés, ezzel pedig a zsarolások, emberrablások, prostitúció fölötti ellenőrzésért folyó harcok.

Lehet persze azt mondani továbbra is, hogy bármi áron ki kell tartani – megteszik ezt sokan a mai napig. De a 2025-ös ukrán pillanatkép valami mást üzen. Azt, hogy ez a háború egy kifáradt, megcsonkított ország küzdelme a túlélésért, amelyben lassan mindenki veszít: az elesett katona, az otthon maradt család, a korrupciótól mérgezett állam és végső soron az a Nyugat is, amelyik nem meri kimondani: tűzszünet és béketárgyalás nélkül ez a történet csak a halottak számát növeli.