„Oroszország minden lehetséges módon megpróbálja bevonni Fehéroroszországot egy közvetlen háborúba. Ukrajna óva inti Minszket az esetleges további agresszív tervektől. A magunk részéről megerősítjük, hogy nincs semmilyen agresszív szándék Fehéroroszországgal szemben” – szögezte le a kijevi külügyi tárca képviselője. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna készen áll az események bármilyen alakulására, és kizárólag az önvédelemhez való, az ENSZ Alapokmányában biztosított jogának gyakorlásával él. „Az ukrán védelmi erőknek és a kormánynak világos cselekvési terve van arra az esetre, ha megnövekszik a fehérorosz fenyegetés” – fűzte hozzá Nyikolenko.

Hirdetés

A szóvivő arra reagált, hogy Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő – aki Vlagyimir Putyin orosz elnök közeli szövetségese – kedden kijelentette, hogy az ukránok felkérték őt egy megnemtámadási paktum megkötésére Ukrajnával. „Azt kérik tőlünk, hogy semmilyen körülmények között ne kezdjünk háborút Ukrajnával. Azt javasolják, hogy kössünk egy megnemtámadási paktumot” – idézte a Belta fehérorosz állami hírügynökség Lukasenkát, aki egyúttal megvádolta Ukrajnát, hogy területén olyan nyugati katonákat képeznek ki, akiknek az a céljuk, hogy destabilizálják Fehéroroszországot.

Közben kedd délután Ukrajna egész területén légiriadót rendeltek el, amely negyven percig tartott.

Korábban írtuk