Fotó: ShutterStock/paparazzza
Hirdetés

„Japán eddig is kiállt és ez után is kiáll Ukrajna mellett” – szögezte le Kisida Fumio japán kormányfő, kiemelve, hogy befektetési megállapodásról is tárgyalások kezdődnek, de erről nem árult el részleteket.

Japán mind ez idáig 10 milliárd dollár értékben ajánlott fel pénzügyi támogatást Kijevnek. Tokió fegyverekkel nem támogatja Ukrajnát, mert azt tiltják a japán törvények.

Smihal leszögezte, hogy az ukránok soha nem felejtik el, hogy Japán mellettük állt a bajban. A konferenciát pedig a japán-ukrán kapcsolatok új fejezete megnyitásának nevezte. Mint mondta, bízik abban, hogy a japán autóipar gyárakat épít Ukrajnában.

Bár a megállapodások összértékét nem közölték, a konferencián mintegy 50 japán vállalat írt alá megállapodásokat ukrán cégekkel a mezőgazdaság, az energiaipar és infrastruktúra terén.

Korábban írtuk

A konferencia után kiadott közös közlemény szerint Kisida és Smihal azt hangsúlyozta, hogy „meg kell szilárdítani Ukrajna nemzetközi támogatását”.