Ukrajna utolsó esélye

Nehéz napokat él meg mostanság Ukrajna. Egyre rosszabbul állnak a csapatai a fronton, a tél közeledtével a lakosság is mind jobban szenved az energetikai infrastruktúrát ért támadások következményeitől, az elit tagjai pedig egymásnak feszülnek a korrupciós botrány nyomán mélyülő belpolitikai válságban.

Ha mindez nem volna elég, a keleti szomszédunkkal egyre könyörtelenebben szembejövő valóságot hűen tükrözi a háború lezárását célzó, ultimátumként is felfogható 28 pontos amerikai tervezet. Ukrajna kapott egy a helyzetének megfelelő, ám Kijev szempontjából kétségtelenül rossz ajánlatot, amelyet nehéz lesz visszautasítani.

Nem meglepő, hogy minden eddiginél sötétebben festette le a kilátásokat Volodimir Zelenszkij is. Egyik legutóbbi videóüzenetében úgy fogalmazott, hogy Ukrajna nagyon nehéz választás előtt áll, hiszen a méltóság és a kulcsfontosságú partner elvesztése között kell döntenie. Ráadásul egyre jobban aggódhat a saját jövője miatt is. Zelenszkij elnök mögött ugyan még ott vannak az európai „tettre készek”, ám a háború befejezése jó eséllyel az ő politikai jövőjének a végét is jelenti. Az elmúlt két hét történései ugyanis egy korszak lezárásának előkészületeiről szólnak. Ebben a projektben már nincs pénz, az új műsorhoz pedig feltehetően új vezető is kell majd.

Ukrajna sorsa elrendeltetett. Szép lassan bekövetkezik az, ami a háború kezdetétől látszik. Az idő előrehaladtával egyre rosszabb feltételek mellett kell leülnie a tárgyalóasztalhoz.

A mostani tervezet a katonai helyzetből kiindulva nagyjából 70 százalékban az orosz pozíciókat tükrözi, és Kijev most az európaiakkal azon dolgozik, hogy ezen az arányon valamelyest javítsanak. Zelenszkijen azonban már ez sem nagyon segíthet, hiszen ha elfogadja Donald Trump feltételeit, akkor politikai értelemben megbukik. Az ukrán társadalom ugyanis ezt vereségként éli meg. Ezzel szemben a kompromisszumok ellenére Oroszország jól jöhet ki a történetből, és történelmi győzelemként adhatja el a megállapodást. Az Egyesült Államok gazdasági értelemben mindent kihoz a helyzetből, amit lehet, a konfliktus befagyasztásával nagyobb lendülettel fordulhat a számára ennél fontosabb kihívások felé, ugyanakkor a megállapodás mélyíti a nyugati blokkon belüli törésvonalakat, megkérdőjelezi a Washingtonba mint megbízható szövetségesbe vetett bizalmat. Európa megkapja azt, amit rosszul felfogott érdekből a fősodor szeretne, a konfliktust nem oldják meg, csak befagyasztják, így rajta keresztül nyomás alatt tarthatja Moszkvát. Ám ezzel az európai biztonság is gyengül, és Ukrajna túszává válva a legfontosabb kihívások is a háttérbe szorulnak.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen mint kiderült, az alapvetően az amerikai és az orosz elnöki megbízottak, Steve Witkoff és Kirill Dmitrijev által nagyjából szeptembertől összerakott keretmegállapodási tervezetről mind az ukrán, mind pedig az európai vezetők már október végén tudtak, ez pedig Pokrovszktól a „Mingyics-gate”-ig sok tekintetben új megvilágításba helyezi az elmúlt hetek történéseit.

Így például a Pokrovszk (Krasznoarmejszk) térségében bekerített ukrán erők egy idő után már értelmetlennek tűnő kitartását. Október végén és november elején az ukrán csapatok helyzete a Pokrovszk–Mirnohrad agglomerációban meredeken romlott, és ezzel párhuzamosan egyre élesebben merült fel a teljes bekerítés megakadályozására az egységek kivonása. A katonai és politikai vezetés azonban ehelyett ellentámadásba küldte a csapatait, ám ezek a kitörési kísérletek kudarcot vallottak. Hasonló taktikát alkalmaztak más területeken is, de ez visszaütött, a front egyre lyukacsosabbá vált, ami az orosz előrenyomulás felgyorsulásához és egyéb problémákhoz vezetett. Zelenszkij szeme előtt azonban az lebegett, hogy Pokrovszk elfoglalása ne erősíthesse azt a narratívát, miszerint Oroszország előbb-utóbb úgyis megszállja az egész Donbaszt, ezért a nyugati partnereknek a donecki régió feladása érdekében nyomást kell gyakorolniuk Kijevre.

Ha Zelenszkij tudott Trump készülő tervéről, akkor feltételezhetjük, hogy a pokrovszki ukrán állások mindenáron történő megtartásának elrendelésével az ukrán elnök Trumpra akart nyomást gyakorolni. Megpróbálta meggyőzni a Fehér Házat arról, hogy az ukrán fegyveres erők nincsenek olyan súlyos helyzetben a csatatéren, és még mindig vannak ütőkártyáik. Látva Trump Kijevnek benyújtott ultimátumát, Zelenszkijnek nem sikerült meggyőznie az amerikai elnököt.

De a készülő béketerv új perspektívába helyezi a korrupciós botrányt is. Trump új lendületet vett rendezési elképzeléseinek és a botránynak a kapcsolatáról két elmélet létezik. Az első szerint kihasználva a NABU és a SZAPO feletti amerikai befolyást, Trump kezdeményezte a botrány kirobbantását, hogy rákényszerítse Zelenszkijt a terv elfogadására.

A második ennek pont az ellenkezője, eszerint a botrányt a nyugati „háborúpártiak” robbantották ki annak megakadályozására, hogy Zelenszkij Washington nyomására elfogadja Trump béketervét. Közben egy harmadik elmélet is felmerült, amely azt sugallja, hogy a korrupciós botrány kitörése után maga Zelenszkij és környezete jelezte Trumpnak, személyes biztonsági garanciákért cserébe hajlandóak elfogadni a béketervet. Ez a verzió azokra a sajtóértesülésekre alapoz, hogy Kijev kérésére eltávolították a tervből az Ukrajnának nyújtott nemzetközi segélyek ellenőrzéséről szóló záradékot, míg egy olyat hozzáadtak, amely amnesztiát ír elő a háború alatt elkövetett összes cselekményre.

Bármi legyen is azonban a korrupciós botrány indítéka, a következmény egyértelműen Zelenszkij belpolitikai pozíciójának jelentős gyengülése, amelynek következtében az elnök és belső köre számára előtérbe kerül a személyes biztonsági garanciák kérdése.

Ami pedig a 28 pontos rendezési tervet illeti, a korábbiaknál mindenképpen kiérleltebb. Legfőbb előnye, hogy a legközelebb áll a realitásokhoz, próbálkozik a háborút kirobbantó okok kezelésével – nem is értem azokat a bírálatokat, amelyek ultimátumként értelmezik az orosz nyelv és az egyház kérdésével kapcsolatos pontokat –, és nagyjából a valóságnak megfelelően tükrözi az erőviszonyokat. Egy háborút ugyanis általában ezek alapján szoktak lezárni, az igazságos békéről szóló elképzelések inkább a vágyak kategóriájába tartoznak. De arról se feledkezzünk meg, hogy olyan megoldásokat keres, amely az előbb említett keretek között mindkét közvetlenül érintett félnek eladhatóvá próbálja tenni a tervezet elfogadását! Bár a tervezet a katonai helyzethez igazodva inkább tükrözi Oroszország álláspontját, azért úgy van megfogalmazva, hogy az ukrán fél is aláírhassa.

Látszik, hogy dolgoztak rajta, és jobban figyeltek a részletekre is. Így például az eddigieknél konkrétabb megfogalmazásban jelenik meg Ukrajna helyzetének, a területek hovatartozásának és státusának vagy éppen a demilitarizációnak a kérdése. De megelőző jelleggel igyekszik kiküszöbölni azokat a problémákat is, amelyek a konfliktus folytatódásához vezethetnek. Például a Dnyeperen való hajózás, a Zaporizzsjai Atomerőmű használata, valamint a Szlovjanszk–Kramatorszk agglomeráció demilitarizálása, amelynek kapcsán jobban figyelembe vették az ukrán aggályokat is.

Ugyanígy az ukrán hadsereg jövőbeli mérete kapcsán sem mondható, hogy az orosz biztonsági követelések túlzóak volnának. Egy 600 ezres hadsereg Európában nagyon nagynak számít, és inkább azt a kérdést veti fel, hogy miként tudná Ukrajna fenntartani békeidőben. Nincsenek eszközök az ukrán katonai-ipari komplexum korlátozására sem, amely lényegében az európai komplexum részévé válik. Ami pedig a száz napon belül megtartandó választásokat illeti, tényleg itt lenne az ideje megtartani őket. Főképp úgy, hogy a jelenlegi vezetés támogatottsága már kritikusan alacsony, hatalma kizárólag a háborúra épül.

Természetesen ez a rendezési terv sem tökéletes, ám minden eddiginél körültekintőbb, és jelenleg az egyetlen lehetőség a háború leállítására.

Megfelel a jelenlegi helyzetnek, nem elégíti ki az orosz birodalmi gondolkodás híveinek őrült ambícióit, és nem ösztönzi Ukrajnát hisztérikus, öngyilkos döntések végrehajtására. Mindazonáltal lehetőséget ad mind a Kremlnek, mind Kijevnek a győzelem kinyilvánítására. Oroszország felszabadította a Donbaszt, Ukrajna nem lesz a NATO tagja, és elkerülte a nagyobb háború csapdáját. Ukrajna megőrizte az államiságát, elszakadt Oroszországtól, és nyitva áll előtte az európai integráció útja is. Ráadásul az ország újjáépülhet. A terv sokakat emlékeztet a téli háború után a Szovjetunió és Finnország közötti békeszerződésre, amely nem utolsósorban Finnország felemelkedését hozta, miután Helsinki megtanult profitálni a Szovjetunióval való kapcsolataiból. Az amerikaiak meglepően jó munkát végeztek. De ez el is várható, hiszen azért ne felejtsük el, hogy a háborút ugyan Oroszország indította el, ám az ahhoz vezető utat alapvetően az Egyesült Államok kövezte ki. Így aztán most elvárható, hogy Amerika az öldöklés leállításában is ilyen hatékony legyen.

Ukrajnának pedig aligha lesz jobb lehetősége arra, hogy lezárja ezt a pusztító háborút. S bármennyire fájdalmas is, ezt a döntést Zelenszkijéknek még meg kell hozni.

Persze, el is utasíthatják, az viszont a teljes katonai vereség felé kövezi ki az utat. Mert az ukrán hadsereg ugyan nem omlott össze, de kétségtelenül kimerült, és az idő nem Kijevnek dolgozik. S akkor még nem beszéltünk az ukránok előtt álló, minden korábbinál kegyetlenebbnek ígérkező télről, a mélyülő belpolitikai válságról és arról, hogy érezhetően egyre jobban fogy Donald Trump türelme.

A „tettre készek” közben a már megszokott módon megint megpróbálják zátonyra futtatni a rendezési elképzeléseket. Kijevnek azonban ezúttal nem az európai fősodorra kellene hallgatni, hanem kihasználni az amerikai érdekek változásából adódó lehetőséget. A „hajlandók” sem akarnak ugyanis mást tenni, mint amit korábban az amerikaiak. Proxyként használni és háborúban tartani Ukrajnát, ezzel fenntartani a nyomást Oroszországon. Ahogy fogalmaznak, így védeni Európát az utolsó ukránig.