Tûzoltók vizsgálják a pusztítás nyomait a legutóbbi orosz dróntámadást követõen a délkelet-ukrajnai Harkivban 2023. augusztus elsején.
Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov
Hirdetés

Az ukrán légierő vasárnap azt közölte, hogy az orosz fél az éjszaka folyamán több tucat, iráni gyártmányú drónt, valamint hiperszonikus és manőverező robotrepülőgépet indított ukrán területek ellen. A légvédelem lelőtt 27 drónt, a 40 robotrepülőgépeből pedig 30-at megsemmisített – tették hozzá.

Szerhij Turin, a nyugat-ukrajnai Hmelnyickij kormányzóhelyettese azt közölte, néhány rakéta a megyében található Sztarokosztjantyiniv település felé repült, ahol az ukrán légierő egyik bázisa van. Telegram-üzenetében hozzátette, hogy a támadás során több lakóház, valamint egy buszpályaudvar is megrongálódott.

Szombat esti Telegram-üzenetében Zelenszkij elmondta, hogy az egyik támadás az orosz határtól nem messze lévő Kupjanszknál történt, és az ukrán légvédelem több rakétát megsemmisített, további részleteket azonban nem közölt.

„Már önmagában ez a háborús bűntett is mindent elmond az orosz agresszióról” – fogalmazott.