Ukrán terror orosz földön

Bugyonnovszk, Kizljar, Dubrovka, moszkvai metró… Az 1990-es években a csecsenföldi háborúk állandósult kísérőjelensége volt az orosz hátországot sújtó terror. A szeparatista harcosok jóval a háború befejeződése után is le-lecsaptak. Például Beszlanban 2004-ben a tanév kezdésekor egy iskolában. Ezekkel az akciókkal persze akarva-akaratlanul is igazolták, hogy a terror, mint az aszimmetrikus hadviselés egyik eszköze, valójában a gyengeség jele, a vereség közvetett beismerése. Bár a civil lakosságot a túszejtések, robbantások rettegésben tartják, a terroristák a háborút ennyivel nem tudják megnyerni. Sőt, ahogy a csecsen példa is mutatja, idővel az orosz hatalom felülkerekedett nemcsak a szeparatizmuson, de a 2000-es évek terrorellenes műveletének következtében lényegében megszűntek a diverzánsakciók is. Csecsenföld esete arra is rávilágít, hogy az ilyen háborúk előbb-utóbb geopolitikai felhangot is kapnak. A kaukázusi szeparatizmust is pénzelték a vallási szempontokat követő arab országokon kívül az angolszászok is, és egyáltalán nem zavarta őket, hogy Oroszország gyengítésének eszközéül Maszhadovék, majd Baszajevék a terror eszközéhez nyúltak.

Az orosz–ukrán háború természetesen más. Két független állam között folyik, és nem egy országon belül. A geopolitikai elem azonban itt is jelen van. Sőt, erőteljesebben, mint a csecsen esetben, hiszen alapvetően egy orosz–amerikai proxiháború szélesebb keretében értelmezhetők igazán a történtek. Az ukrán részről egyre gyakoribb diverzánsakciókról pedig sokaknak az 1990-es évek csecsen terrorja juthat az eszébe. Ahogy akkor elsősorban az Észak-Kaukázus és környezete, úgy most az ukrán határ közelében fekvő területek a leginkább érintettek.

A Kozinka és Grajvoron falvak elleni támadás brutalitásában ugyan messze elmarad a bugyonnovszki kórház 1995-ös elfoglalásától, ám a lényeget tekintve van hasonlóság az akciók között. Mint ahogy azt is közös a két történetben, hogy a menekültek nagy száma megkönnyíti a terroristák beszivárgását az orosz hátországba. De hasonló módon a lakosság megfélemlítését, ezzel a szándékok szerint idővel az elégedetlenség fokozódását és a hatalommal való szembefordulást szolgáló, látszólag céltalan akciók mellett ott vannak a konkrét személyek ellen irányuló, így szimbolikus üzeneteket hordozó merényletek is. Míg a csecsen radikálisok célkeresztjében mindenekelőtt az orosz hatalommal együttműködők álltak – lásd a csecsen elnök, Ahmad Kadirov felrobbantása –, addig az ukránok által szervezett merényletek eddig az orosz háborús párt ismert alakjai – Darja Dugina vagy inkább az apa Alekszandr Dugin, a katonai tudósító Vladlen Tatarszkij, valamint a Donbaszban is harcoló, a Novorosszija eszméjét képviselő író-politikus Zahar Prilepin – ellen irányultak. De ha már a hasonlóságoknál tartunk, akkor azt is jegyezzük meg, hogy a csecsen terrorakciók végső soron a kívánttal éppen ellentétes hatást értek le. Az orosz társadalmat felzaklatta az állandósult terror, ám nem fordult a hatalom ellen, megnőtt ugyanakkor az ellenszenv a csecsenekkel szemben. A diverzánsakciók ezt az érzést válthatják ki az ukránokkal és a mellettük harcoló kis számú orosszal kapcsolatban is.

De vizsgáljuk meg, egészen pontosan milyen akciókról is beszélünk. A napokban az ukrajnai Szumi terület felől az orosz oldalon lévő Belgorod irányába tört be mintegy két zászlóaljnyi, azaz egy-két száz főt számláló diverzánsegység. A páncélozott járművekkel megtámogatott alakulatnak sikerült mintegy tíz kilométer mélységben behatolnia a nemzetközileg is oroszként elismert területekre, és időlegesen elfoglalni Kozinka és Grajvoron falvakat. Grajvoronnal párhuzamosan a Belgorodi terület további határ menti járásait is támadta az ukrán haderő. A Grajvoroni és Sebekinszkij járások legalább hét települését érte tüzérségi támadás, mint ahogy aknavetőkkel lőtték a civil infrastruktúrát a Brjanszki terület Klimovszkij járásában Horomnoje és Szolovjevka településeken is. Moszkva belügyi és katonai alakulatokat vezényelt a térségbe, és a behatoló egységeket egy nap alatt visszaszorították a határ ukrán oldalára, a Belgorodi területen pedig terrorelhárító intézkedéseket foganatosítottak. A határincidensre válaszul az orosz csapatok rakétatámadásokat indítottak a Harkiv, majd a Szumi terület ellen is.

A Belgorod környékén élőket legfeljebb a betörő alakulatok nagyobb létszáma lephette meg, maga a támadás azonban aligha. A régiót egy ideje ugyanis álladó jelleggel lövi az ukrán tüzérség, márciusban pedig a Brjanszki területen volt hasonló diverzánsakció. Éppen ezért meglepő, hogy az orosz határvédelmi egységeket készületlenül érte a betörés. Nem igazán volt összehangolt a térségbe vezényelt hadsereg és Nemzeti Gárda együttműködése sem, így aztán nem meglepő, hogy az érintett falvakban egy napon át meglehetősen kaotikus állapotok uralkodtak. Ennek ellenére gyorsan felülkerekedtek és több mint 70 behatolót likvidáltak, több páncélozott járművet pedig kilőttek.

Ukrajna ahogy korábban, ezúttal is elhatárolódott a határsértéstől – azt egy idő után elismerte, hogy felderítési információkkal és tüzérséggel azért segítette a műveletet –, és rögtön azt kommunikálta, hogy „orosz partizánok”, pontosabban az Orosz Önkéntes Hadtest és az Orosz Szabadság Légiója nevű alakulat tagjai állnak az akció mögött, amelynek célja a régió felszabadítása a Putyin-rezsim alól. Látványosan ki is tűzték a két faluban a rendszer és a háború kritikusainak a kora középkori Novgorodi Köztársaság demokratikus hagyományainak emlékét idéző fehér-kék-fehér zászlaját, a nyugati fősodrú sajtó pedig az ukrán propaganda narratíváját örvendezve kürtölte világgá, azt sugallva, hogy saját népe indított támadást Putyin rendszere ellen. Bár formálisan tényleg orosz állampolgárokról van szó, azt már elfelejtették hozzátenni, hogy a két szervezet az ukrán katonai felderítés, a GUR fennhatósága alatt működik. Erre utal az is, hogy a két alakulat vezetői nem is olyan régen a GUR kijevi telephelyén szelfizgettek. De talán az sem véletlen, hogy az akció kapcsán ukrán oldalról folyamatosan a katonai hírszerzés szóvivője, Andrij Juszov szólalt meg. Elemzők arra is rámutatnak, hogy ezeket a határ menti diverzánsakciókat valójában a brit különleges egység, az SAS koordinálja, az ukrán katonai felderítés pedig a közvetlen végrehajtásért felel. Ezt a verziót erősíti, hogy a GUR-t irányító Kirilo Budanovot szakértők egyértelműen a britek embereként azonosítják.

A nyugati mainstream média azt sem verte nagy dobra, hogy az Orosz Önkéntes Hadtest tagjai az orosz hatóságok látókörében lévő neonácik – az Orosz Szabadság Légiója ideológiai értelemben inkább monarchista –, akik ezért is találták meg a helyüket az ukrán oldalon. Mint ahogy azt sem nagyon tolják előtérbe, hogy mint a roncsokról készült felvételek is bizonyítják, az ukrán katonai titkosszolgálat irányítása alatt operáló diverzánsok az ukrán hadseregben is rendszeresített nyugati eszközöket, így HMMWV többfunkciós páncélozott járműveket használtak az akcióhoz. Utóbbi azért is nagyon kínos, mert Washington többször is nyomatékosan felszólította Kijevet, hogy az orosz területeket érintő műveletekhez ne használjon amerikai technikát.

Nem kétséges tehát, hogy akárcsak az említett merényletek vagy a brjanszki diverzánsakció esetében, ezúttal is ukrán titkosszolgálat által megtervezett információs és pszichológiai műveletről van szó. A cél egyrészt elterelni a figyelmet az elmúlt hetek ukrán szempontból kínos történéseiről – Valerij Zaluzsnij vezérkari főnök kiiktatása, Bahmut feladása, a Patriot rendszert ért találat vagy a hmelnickiji „tűzijáték” –, másrészt lehetőség szerint demoralizálni és a rendszer ellen fordítani az orosz lakosságot. De az sem kizárt, hogy az akció az orosz erők mozgásban tartásával, figyelmének megosztásával már része a készülő ellentámadásnak. Mint ahogy az is valószínűsíthető, hogy az ehhez hasonló, orosz területek elleni jelképes akciók intenzitása fokozódni fog. Néhány kivételtől eltekintve – mint amilyen a dél-oroszországi Engels repülőtér elleni dróntámadás – ezek célja elsősorban nem katonai, hanem az információs és pszichológiai hadviselés részeként szimbolikus jellegű, így magának a háborúnak a kimenetét érdemben nem befolyásolja. Ma az látszik, hogy az ukrán diverzánsakciók hatékonysága egyelőre messze elmarad a csecsen háborúkat kísérő, végül az orosz társadalmat végképp Samil Baszajevék ellen fordító terror hatásától.