Az Európai Parlament plenáris ülésén, A migráció kezelése a visszaküldések fokozása révén címmel tartott vitában Helena Dalli azt mondta, az uniós maradásra jogosulatlanok visszaküldésére vonatkozó uniós jogszabályoknak tisztességesnek kell lenniük, miközben akadályozzák és megelőzik az illegális migrációt, és védelmet biztosítanak azoknak, akiknek arra szükségük van.

Hirdetés

Megerősítette: az uniós migrációs politika csak akkor lehet fenntartható és hatékony, ha azok, akiknek nincs joguk az EU-ban maradni, vissza is térnek hazájukba. „Ezen a téren látunk már előrelépést” – fogalmazott az uniós biztos, majd adatokat közölve azt mondta: a sikeres visszaküldések száma január és június között 18 százalékkal növekedett a tavalyi év azonos időszakának adataihoz képest, amikor 59 százalékos sikeres visszaküldésről számoltak be a nemzeti hatóságok. Beszélt arról is, hogy a kulcsfontosságú partnerországokkal, valamint a migráció kiinduló országaival kötött megállapodások eredményei is jelentkeznek már. A Földközi-tenger középső medencéjében kialakult migrációs útvonalon 64 százalékkal csökkent az illegális tengeri átkelések száma, a Nyugat-Balkán országain keresztül vezető migrációs útvonalon pedig 77 százalékkal esett vissza a jogtalan határsértések száma – jelentette ki.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy évente mintegy félmillió embernek kellene elhagynia az unió területét, azonban csak minden ötödik felszólított tér vissza hazájába. Ez azt mutatja, hogy „még vannak tagállami hiányosságok” – mondta Dalli, majd hozzátette: mutatja azt is, hogy közös visszaküldési rendszerre van szükség a jogi keretek megújítása által a kihívás kezelése érdekében.

Korábban írtuk

Véleménye szerint legális uniós belépés biztosítására van szükség, a migráció ugyanis – mint kiemelte – alapvetően fontos az európai gazdaságok és a társadalmak szempontjából. Szavai szerint a legtöbb migráns most is legálisan érkezik az unióba munkavállalás céljából vagy családegyesítés keretében. Kiemelte továbbá, hogy az európai lakosságszám csökken, a cégeket munkaerő- és szakemberhiány sújtja. „Ide kell vonzanunk a tehetségeket” – tette hozzá beszédében az uniós biztos.

Gál Kinga, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) delegációjának elnöke, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke felszólalásában kiemelte: a régi rossz megoldások helyett az illegális migráció megállítására, hatékony külső határvédelemre, a menedékjog iránti kérelmek Európán kívüli elbírálására, a származási és a tranzitországokkal való együttműködésre, tényleges visszatoloncolásra van végre szükség, különben – mint hangsúlyozta – az ellenőrizetlen tömeges migráció tönkreteszi Európát és a schengeni szabad mozgást.

Botrányosnak és méltatlannak nevezte, hogy miközben az európai vezetők szigorúbb migrációs politikát kezdtek követelni, az Európai Bizottság 200 millió euróra büntette Magyarországot, amiért – mint kiemelte – megvédi Európa külső határait. „Micsoda kétszínűség, micsoda hipokrácia” – mondta. Ez – szavai szerint – igaz a hat év börtönnel fenyegetett Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes és közlekedési miniszter, a Liga párt vezetője, korábbi belügyminiszter esetében is. „Elfogadhatatlan!” – jelentette ki.

Az illegális migráció erőltetése szétfeszíti az uniót, és szétveri az európai együttműködést. Biztosítani kell tehát a tagállamok számára a hibás brüsszeli migrációs politikából való kimaradás lehetőségét, és le kell állítani a Magyarországot sújtó büntetéseket – tette hozzá Gál Kinga.

Vincze Loránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti képviselője felszólalásában emlékeztetett: aki öt évvel ezelőtt az illegális migrációt akarta megállítani, arra – mint fogalmazott – „rásütötték” a szélsőséges jelzőt. A júniusi európai parlamenti választások alkalmával az emberek azonban megoldást követeltek, számukra ugyanis az illegális migrációhoz köthető bűncselekmények száma, a szociális kiadások emelkedése, valamint a „migránsbiznisz” elfogadhatatlan – hívta fel a figyelmet.

A kiutasítási irányelvnek szigorú és egyértelmű intézkedéseket tartalmazó jogszabálynak kell lennie – tette hozzá beszédében az EP-képviselő.