Üres templom, teli mecset

Kétségbe van esve az anglikán egyház, rohamosan csökken ugyanis a templomba járók száma az Egyesült Királyságban. Pár éve a koronavírus-járvány miatti lezárások feloldásakor még abban bíztak, hogy a heti istentiszteletre járók száma újra eléri a 2019-es 854 ezret. Reményük nem teljesült: 2023-ban már csak 685 ezren jártak rendszeresen templomba, azaz 169 ezer ember eltűnt a padsorokból. Ma már kevesebben látogatják a helyi plébániatemplomot, mint a közeli mecsetet vagy katolikus misét.

Üres padsorok

Noha vannak püspökök, akik szerint az aggódás helyett a tervezést Istenre kell hagyni és maradni az imádságnál, azért nehéz figyelmen kívül hagyni a statisztikákat. Az ezredfordulón évente egymillió ember járt templomba, 1980-ban pedig ez a szám még 1,3 millió volt. Sokak szerint a magyarázat a megállíthatatlan csökkenésre nem lehet pusztán annyi, hogy egyre kevesebb brit vallja magát kereszténynek, mint ahogy ez egész Európában tapasztalható.

Neil O’Brien konzervatív képviselőt is elszomorította a választókerületében látott üresen tátongó, omladozó templomok látványa. A blogján megjelent elemzéséhez kikért egy sor adatot az anglikán egyháztól, és amit kapott, hasonlóan riasztó, mint a fentiek.

A vasárnaponként templomba járó felnőttek száma 2003 óta körülbelül 40 százalékkal csökkent, 802 ezerről 477 ezerre. De a vasárnaponként anglikán templomba járó gyermekek száma ugyanebben az időszakban még ennél is meredekebben esett vissza: ma már kevesebb mint a fele a 2003-asnak.

A katolikus egyházra vonatkozó adatok sem túl rózsásak: míg 2000-ben 973 ezer ember járt rendszeresen római katolikus templomba, addig 2022-re már csak 481 ezer. A kiürülő templomok problémája ugyanakkor a katolikusoknál kevésbé akut, hiszen eleve kevesebb valóban régi, műemléki épületük van. Az eredetieket ugyanis elvesztették az egyházszakadáskor, és csak a viktoriánus reformokkal kapták vissza a jogot, hogy újra láthatóvá váljanak. Jelenleg 3200 római katolikus templom van az Egyesült Királyságban, míg anglikán 16 ezer.

A konzervatív képviselő arra is kitér írásában, hogy miközben a „mainstream” egyházak népszerűsége csökken, feljövőben vannak az „egzotikus nevű karizmatikus egyházak,” valamint az új „megaegyházak”.

Az anglikán egyház hanyatlása egyébként olyannyira nem újdonság, hogy a mostani számokhoz képest irigylésre méltónak ható ezredforduló körüli értékek mérése idején is már arról cikkeztek a lapok, hogy az egyház bevételei egyre csökkennek, és ezzel párhuzamosan egyre kevésbé tud ellátni olyan közszolgáltatásokat, mint az iskolák fenntartása.

Az egyház tevékenysége nem „csak” lelki. A püspökök vezetik az első világháborút lezáró compiegne-i fegyverszüneti egyezmény aláírására megemlékező emlékezés napja ünnepségeit, emellett 26 püspök ül a Lordok Házában. Oktatási hatalommal is rendelkezik a 4600 anglikán iskola révén, valamint szakrális-ceremoniális hatalommal is, hiszen a canterbury-i érsek koronázza meg Anglia királyát. Az anglikán egyház alapvagyona idei becslések szerint 10,4 milliárd font. Morális tőkéje azonban sokak szemében csökken, mivel a konzervatív (gyakran volt gyarmatokon működő) és liberálisabb (jellemzően anyaországi) ágak nem tudják rendezni vitáikat olyan kérdésekben, mint az azonos neműek házassága. Bizonyos vádak szerint ráadásul az egyház gyermekbántalmazási ügyeket is eltussolt, idén január 6-án Justin Welby canterbury-i érsek – akiről sokan úgy vélték, kudarcot vallott e botrány kezelésében – lemondott, és megkezdődött az utód kiválasztásának azóta is tartó folyamata.

Templomból sörfőzde

Az egyház problémáinak kulturális vetületei is vannak, amelyek a nem gyakorló vallásosak számára sem lehetnek közömbösek. A templomok szó szerint kiürülnek, szerte az országban gyönyörű történelmi épületek állnak lezárva, kihasználatlanul, egyre romló állapotban. Anglia 16 ezer anglikán temploma közül 12500 műemléki védelem alatt áll, ezeknek majdnem a fele kiemelt minősítésű. Becslések szerint három-ötezer plébániatemplom vagy teljesen bezárt, vagy csak időszakosan használják, és nincs állandó lelkésze. Eközben az anglikán egyház teljes ingatlanállományának felújítási költsége nagyjából egymilliárd font lenne, amit nincs ki megfizessen.

A baloldal amellett érvel, hogy a helyi önkormányzatoknak kellene a kezükbe venniük az irányítást és ösztönözni a templomok „újrahasznosítását”. Sajátosan hangzik, de sok brit templom már eddig is új funkciót talált, helyet adva postának, boltnak, könyvtárnak, élelmiszerbanknak, iskolának, kávézónak, napközi központnak, edzőteremnek, sőt akár sörfőzdének is. A brit kis- és középvállalkozások nagy forgalmat bonyolítanak le, pénz tehát éppenséggel volna a lap szerint az ilyen megoldásokra. Az ugyanis kell, és legalább annyi elszántság is: egyrészt nehézkes a templomok fűtése és átalakítása, másrészt az utóbbihoz szükséges engedélyt megszerezni igazi bürokratikus rémálom.

Persze nem csak a magánszektortól lehet forrásokat szerezni, számos európai országban vetnek ki egyházi adót a templomok karbantartására. Az európaiak szeretik a templomaikat, akkor is, ha be se teszik a lábukat az épületbe. Ezt mutatja legalábbis egy 2019-es nemzetközi felmérés, amely szerint az európaiak többsége a templomok jelenlétét megnyugtatónak tartja, szükség esetén menedéknek. Olaszországban, Portugáliában és Spanyolországban önkéntes az egyházi adó, alapítványt is lehet támogatni, hasonló a megoldás Izlandon is. A délieknél lényegesen ateistább Dániában is általánosan elfogadják, hogy érdemes éves adót fizetni a helyi templom fennmaradásáért. Ez az összeg Nagy-Britanniában sem lenne túl magas, de szükség van az egyház belátására és összefogására a helyi közösségekkel.

Az épületek sorsa a konzervatív, ám ateista Neil O’Brient is foglalkoztatja. Ő is rámutat, hogy a nem rendszeresen templomba járók, a csak kulturálisan keresztények sem szeretnék veszni hagyni a templomokat. A legjobb befektetés szerinte mindenekelőtt az, hogy ne hagyják végzetesen leromlani az épületek állapotát, hiszen az állagmegóvás még mindig olcsóbb, mint a helyreállítás – de ez sem kis anyagi teher, amit a hívek csökkenő száma miatt már nemcsak az egyháznak, hanem a szélesebb közösségnek, helyi önkormányzatoknak is támogatniuk kellene.

Új vallások

A templomba járók számának alakulását természetesen befolyásolja a bevándorlás is. Még tíz éve, a brexit előtt arról írt a brit sajtó, hogy az országba érkező lengyelek erősítik a katolikusokat. De arról is szóltak a híradások, hogy egyre több az úgynevezett fekete többségű gyülekezet, főleg Londonban, és általában jellemző, hogy szaporodnak a történelmi egyházi struktúrán kívüli, új keresztény közösségek – ahogyan O’Brien is említette.

A képviselő friss adatokra hivatkozva azt írta, hogy bár sok spekuláció volt az unión belüli migráció csúcsán arról, hogy a lengyelek majd megtöltik a templomokat, a migráció megváltoztatja az ország vallási egyensúlyát, ami a kereszténység helyzetét illeti, nem trendfordító. A szigetországban élők 46 százaléka vallja magát kulturálisan kereszténynek, de jóval kevesebben járnak ténylegesen templomba, ahogyan arról fentebb is írtunk több adatra hivatkozva. A bevándorlók közt hasonló az aránya azoknak, akik kulturálisan kereszténynek vallják magukat, ám fontos különbség, hogy jóval kevesebben vannak köztük vallástalanok, ateisták. Annál többen viszont muszlimok és hinduk, valamint kisebb arányban szikhek és buddhisták.

A bevándorlás a brit kereszténységet is átformálja, fogalmaz Rakib Ehsan brit–pakisztáni kutató egy cikkében. Ő a lengyel katolikusokat és az olyan, a Nemzetközösségből származó csoportokat emeli ki, mint a nigériai protestánsok – jellemzően Londonban – összpontosuló közösségei. Megjegyzi, hogy Anglia és Wales két leggyorsabban növekvő etnikai kategóriája a „fekete-afrikai” és az „egyéb fehér” (vagyis nem brit). A fekete-afrikai származásúak száma a 2011 és 2021 között a lakosság 1,8 százalékáról 2,5 százalékára nőtt. A fekete-afrikaiak jelentős része muszlim, de a legutóbbi népességnövekedést nagyrészt a keresztény bevándorlók érkezése hajtotta az afrikai Nemzetközösség tagállamaiból, például Nigériából, Ghánából és Dél-Afrikából (valamint a volt tag Zimbabwéból). Az „egyéb fehér” etnikai kategória aránya 2011 és 2021 között 4,4-ről 6,2 százalékra emelkedett. A növekedést nagyrészt az EU-tagállamokból érkező bevándorlás okozta, például Lengyelországból, Romániából és a balti államokból. A szerző szerint fontos felismerni, hogy a bevándorlóknak nagy szerepük van a kereszténység életben tartásában. Ezzel kapcsolatban egyaránt bírálja a baloldalt, amiért a vallásosság csökkenését a haladás jelének tekinti és a jobboldalt, amiért csak a bevándorlás negatív hatásaira összpontosít.

A brit mainstream sajtónak a témával foglalkozó írásai mintha kerülgetnék a forró kását. 2001 és 2021 között a muszlim népesség 150 százalékkal nőtt, 1,6-ről négymillióra, és ők a leggyorsabban növekvő kisebbségi csoport. Angliában a 0–18 évesek 11,2 százaléka muszlim hátterű, így a muszlim népesség aránya a jövőben legalább tíz százalék lesz, de a legutóbbi népszámlálások trendjei alapján akár 20-30 százalékra vagy még magasabbra is emelkedhet 2100-ra. Birminghamben a 0–18 évesek 43,5 százaléka, Greater Manchesterben pedig 35 százaléka muszlim hátterű – vagyis a nagyvárosi központokban már most is jelentős demográfiai változások zajlanak. Mondanunk sem kell, a mecsetek nem tátonganak üresen.