Oszd meg és uralkodj!
Ursula királynő a magas trónon
Hivatalba lépett vasárnap az új Európai Bizottság (EB), amit ismét Ursula von der Leyen vezet. A német néppárti politikus tovább növelte a hatalmát. Ez pedig aligha jó Magyarországnak.
Ursula von der Leyen 2019-es megválasztását még támogatta Orbán Viktor miniszterelnök, a másodikat már nem. Az első Von der Leyen-bizottság ugyanis még az előző, Jean-Claude Juncker által vezetett testületnél is politikusabb volt, holott felhatalmazása szerint az Európai Bizottság a szerződések őre, nem pedig egy uniós szuperállam kormánya. Ehhez képest azonban a német politikus első ciklusa alatt fokozatosan egyre nagyobb hatalmat koncentrált a bizottság alá, más uniós intézmények, de főleg a tagállamok rovására.
Ez nem csak a magyar álláspont, Brüsszelben is erről beszélnek – más kérdés persze, hogy milyen előjellel. A nemzeti szuverenitás élharcosának aligha nevezhető Politico már a biztosjelöltek megnevezésekor arról írt, hogy Ursula von der Leyen totális hatalmat szerez az uniós politika felett. Erre megvannak az eszközei, hiszen egyrészt az Európai Bizottság szerkezete nem fix, ciklusról ciklusra változnak a pontos portfóliók, másrészt pedig az elnök dönti el, melyik országnak, melyik pártcsaládnak jutnak a fontosabb feladatok. A Politico megfogalmazása szerint Ursula von der Leyen magához ragadta a hatalmat: az egyik legerősebb európai országnak, Franciaországnak egy jól hangzó, de kevés felelősséggel járó címet talált ki, megerősítette a barátait, a nagy hatalmat jelentő portfóliókat pedig felosztotta több biztos között. Egy név nélkül nyilatkozó brüsszeli hivatalnok szerint a német bizottsági elnök még inkább az irányítása alatt tart mindent, mint korábban – ha ez egyáltalán lehetséges. Az biztos, hogy már nem kell számolnia olyan befolyásos, korábbi biztosokkal, mint a francia Thierry Breton vagy a holland Frans Timmermans.
Ursula von der Leyen az első ciklusa alatt Brüsszelben rászolgált az „Ursula királynő” (Queen Ursula) becenévre – vagy gúnynévre –, ugyanis egymás után hozta az egyoldalú döntéseket, legyen szó a koronavírus-járványról (gondoljunk csak a meglehetősen homályos tárgyalásaira a vakcinabeszerzésről) vagy éppen az ukrajnai háborúról, jócskán túllépve eredeti munkaköri leírását, más uniós vezetőket kizárt a döntéshozatalból, és csak maroknyi tanácsadójával állt szóba.
Már az is beszédes volt az elmúlt hónapokban, hogy nem volt hajlandó előre közölni az Európai Parlamenttel, kiket milyen pozícióra fog jelölni, hanem egyből egy sajtótájékoztatón jelentette be a portfóliókat, ami nem meglepő módon elég nagy ellenérzést váltott ki a parlamentben. Ráadásul, ahogyan arra már utaltunk, kellemetlen meglepetést is okozott Emmanuel Macron francia elnöknek, hiszen országa kisebb felelősségi kört kapott, mint korábban – pedig azt ígérte neki, hogy ha lecseréli a kritikus Thierry Bretont, nem marad el a jutalom.
Ursula von der Leyen azt is ígérte, hogy az „egyenlők” bizottságát hozza létre, amely kevésbé lesz hierarchikus, mint az előző, ily módon lehetőséget teremtve a nagyobb együttműködésre a biztosok között. Valójában azonban brüsszeli bennfentesek szerint az új struktúra leginkább arra ad lehetőséget, hogy Ursula királynő az oszd meg és uralkodj elvét érvényesítse. Ha megnézzük a bizottság összetételét, valóban láthatunk sajátos manővereket. Egyfelől a spanyol Teresa Ribera, a szocialista miniszterelnök Pedro Sánchez egyik legmegbízhatóbb szövetségese igazi megapozíciót kapott, versenyképességért felelős ügyvezető alelnökként sajtóértékelések szerint lényegében a második ember lett a bizottságban. Másfelől viszont látszólag az is jutalom, hogy a Brüsszelben alig ismert román szocialista biztosjelölt, Roxana Mînzatu is ügyvezető alelnök lett – csakhogy az ő portfóliója az „emberek, képességek és felkészültség”. Tipikus példája az uniós szómágiának, de laikusok számára is jól láthatóan súlytalan terület. Az új bizottságban az eddigi portfóliója – bővítés és szomszédságpolitika – helyett Várhelyi Olivér az egészségügyet és állatjólétet kapta.
Nem meglepő, hogy Ursula von der Leyen megerősítette a hatalmát, hiszen erre éppenséggel elég nagy tere nyílt. Emmanuel Macron fájdalmas veszteségeket szenvedett az európai parlamenti és a francia választásokon, Olaf Scholz német kancellár kormánya szétesik – gondoljunk csak bele, mennyivel szerényebb esélyei volnának Ursula von der Leyennek a saját fejére raknia az EU koronáját, ha még Angela Merkel lenne a főnök! Kezére játszik az is, hogy az Európai Tanács élére megválasztott korábbi portugál kormányfő António Costa általános tiszteletnek örvend, de Brüsszelben nem számítanak rá, hogy olyan módon vállalná vele a konfliktusokat, mint Charles Michel tette. Értékelésében a Politico azért megjegyezte, hogy még Von der Leyen sem tudja egy kézben tartani az unió irányítását, hiszen bár megerősítette a hatalmát, teljesen nem tudja kiiktatni az Európai Parlamentet és a nemzetállami vezetőket. A parlament azért megvillantotta a fogait, hiszen több biztos támogatásának halogatásával is „túszul ejtették” az új bizottságot egy időre, de végül megszavazták.
Az új Európai Bizottság összetételben megmutatkozó politikai játszma nem előzmény nélküli. Thomas Fazi, az MCC Brussels kutatója szeptemberi elemzésében úgy fogalmazott, hogy Brüsszelben „csendes puccsot” hajtottak végre. Az elmúlt tizenöt évben az Európai Bizottság hatásköre egyre gyorsabban bővült, ami a szuverenitás jelentős átruházását eredményezte a nemzetiről a nemzetek feletti szintre. Ezt a mindent megváltoztató hatalomeltolódást a demokratikus viták színterén kívül, a lopakodó hatáskörelvonás folyamatán keresztül irányították. Emlékeztetett rá, az Európai Bizottságot az 1950-es években történt megalakulásától kezdve nemzetek feletti európai intézményként hozták létre, amely a legkevésbé van alávetve a demokratikus elszámoltathatóságnak. Ezt csak fokozta, hogy a bizottság technikai szervből teljes értékű politikai szereplővé vált és központi szerepre tett szert az Európai Unióban. Egyre nagyobb befolyást gyakorol olyan hatáskörökre, amelyeket korábban kizárólag a tagállami, nemzeti kormányokhoz tartoztak, a költségvetéstől és az egészségpolitikától kezdve a külügyeken át a védelemig. Az elmúlt években az EB egy sor válságra – az euróválság, a brexit, a koronavírus-járvány, az ukrajnai háború – adott válaszlépéseivel egyre nagyobb hatalmat szerzett magának, és olyan „vészhelyzeti” döntéseket hozott, például a vakcinákról vagy a szankciókról, amelyek az uniós hatalomgyakorlásban tartós változásokhoz vezettek. Az állandó válságot tehát Ursula von der Leyen arra használta, hogy kiterjessze az Európai Bizottság hatásköreit és hatalmát. Thomas Fazi is fordulópontként jellemezte a pandémiát, emlékeztetve a már említett, és ma is releváns „Pfizergate” botrányra. A kutató szerint az ukrajnai háborúra adott válaszokkal is a brüsszeli központosítást, a szupranacionalizációt erősítette az EB.
Aggasztó hát, hogy az Európai Bizottság egyre inkább rákényszeríti az akaratát a tagállamokra, ehhez pedig – ebben mondjuk éppenséggel egyetértve az Európai Parlamenttel – a források visszatartását, a jogállamisági és egyéb feltételességet is beveti. Nemcsak arról van szó, hogy az uniós és a nemzetállami szint ütközik, hanem az is megmutatkozott az elmúlt időszakban, hogy a nemzetállami politikai elitek hogyan tudnak Brüsszellel szövetkezve fellépni politikai ellenfeleikkel, például a magyar kormánnyal szemben. Egyre nagyobb szükség van az Európai Unió megreformálására, a hatáskörök visszaadására a tagállamoknak, az Európai Bizottság elszámoltathatóbbá tételére.
