„Itt valóban egy hibrid háborúval állunk szemben, amelyet Oroszország folytat a demokráciák ellen. Az igazság, az átláthatóság és nagyon világos üzetenek segítségével azonban képesek vagyunk szembeszegülni” – mondta Ursula von der Leyen a koszovói fővárosban, Pristinában tartott sajtótájékoztatóján.

Hirdetés

Az Európai Bizottság elnöke dicsérte szombaton Pristinában Koszovó gazdasági fejlődését, és bejelentette, hogy Koszovó feltehetően még az idén 60 millió eurós támogatást kap az országnak szánt 880 milliós Növekedési Terv keretből. A támogatás célja a tagjelölt országok belépésének felgyorsítása a szükséges reformok megvalósításával.

A 6 milliárd összértékű támogatás idéntől 2027-ig lesz érvényben. Von der Leyen nyugat-balkáni körútja keretében érkezett Koszovóba, Montenegró előtti utolsó állomására. Pristinában tárgyalt Vjosa Osmani államfővel és Albin Kurti miniszterelnökkel.

Korábban írtuk