Fotó: shutterstock.com/Alexandros Michailidis
Hirdetés

Ursula von der Leyen az egyiptomi Sarm-es-Sejkben tartott klímacsúcs eredményeivel kapcsolatban vasárnap kiadott közleményében hangsúlyozta, a tanácskozás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, „sokkal többre van szükség”.

„A tünetek egy részét kezeltük, de nem gyógyítottuk meg a beteget” – fogalmazott.

Az uniós bizottság elnöke örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a részt vevő országok kompenzációs ENSZ-alap létrehozásában állapodtak meg, amely az éghajlatváltozást legjobban elszenvedő, legkiszolgáltatottabb országoknak nyújt támogatást. Hangsúlyozta: új finanszírozási keretet „lefektette a rászorulók és a segíteni tudók közötti szolidaritás új rendszerének alapjait”.

Von der Leyen elégedettségét fejezte ki, hogy a klímacsúcs életben tartotta a 2015-ös párizsi klímavédelmi megállapodás céljait, köztük, hogy az iparosodás előtti helyzethez képest 2 Celsius-fok, de lehetőség szerint inkább 1,5 Celsius-fok alatt kell tartani a globális átlaghőmérséklet emelkedését.

„Az EU továbbra is ezt az irányvonalat fogja tartani, különösen az európai zöld megállapodás és a megfizethetőbb, biztonságosabb és fenntarthatóbb energiaellátást célzó közös európai fellépésre vonatkozó REPowerEU nevű programja révén, mert alapvető fontosságú, hogy a párizsi megállapodás céljait elérhető közelségben tartsuk” – tette hozzá az Európai Bizottság elnöke.

Mark Rutte holland miniszterelnök a Twitteren vasárnap közzétett üzenetében kiábrándítónak nevezte az elért eredményeket és az írta: túl kevés lépést sikerült tenni a felmelegedés 1,5 fokra korlátozása érdekében.

„Ez nem elég, többre van szükség” – mondta. Elismerte ugyanakkor, hogy az ENSZ-konferencia jelentős lépést tett az éghajlati károknak leginkább kitett országok megsegítésére. Hozzátette ugyanakkor: továbbra is kemény munkára van szükség az éghajlattal kapcsolatos célok elérésének felgyorsítására.

Korábban írtuk