Von der Leyen emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság hét hónappal ezelőtt mutatta be Readiness 2030 elnevezésű tervét, amelynek célja az uniós védelmi ipar és a katonai felkészültség megerősítése.

Hirdetés

Közölte: a Readiness 2030 célja, hogy létrejöjjön az európai védelmi ipar méretgazdaságossága, felgyorsuljon a termelés, és befektetések irányuljanak az ukrán védelmi ipar megerősítésére is. „Ukrajnának erősnek kell maradnia ahhoz, hogy a mi térségünk is biztonságos maradhasson” – hangsúlyozta.

Elmondta: az elmúlt nyáron a frontvonalhoz közeli tagállamokat látogatta meg, ahol a helyszínen tapasztalta, miként fokozódik az orosz nyomás Európa keleti határain. „Határőröket támadnak Molotov-koktélokkal, árnyékflották kísértenek tengereinken, és az orosz drónok egyre gyakrabban sértik meg Európa légterét” – tette hozzá.

Von der Leyen ismertette, hogy eddig 19 tagállam nyújtott be kérelmet a SAFE program keretében, összesen 150 milliárd euró értékben, közös fegyverbeszerzésekre és védelmi fejlesztésekre, 16 ország költségvetési rugalmasságot kért, ami 800 milliárd eurónyi védelmi kiadás is lehetővé tesz 2030-ig.

A bizottsági elnök bejelentette, hogy októberben a testület védelmi felkészültségi ütemtervet mutat be a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanácsnak, amely konkrét célokat tartalmaz a teljes védelmi készenlét 2030-ig történő elérésére.

Von der Leyen kiemelte a közös európai védelmi projektek, köztük a keleti védelmi pajzs jelentőségét, amely egy közös drónfal létrehozását tartalmazza. „A cél, hogy Európa védelmi technológiai nagyhatalommá váljon” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ehhez össze kell kapcsolni az ipart, a technológiai start-upokat, az egyetemeket és a hadiipari nagyvállalatokat. Példaként említette, hogy három európai védelmi technológiai vállalat már elérte az egymilliárd eurós értéket. „Ezek valódi európai sikertörténetek, amelyek megmutatják, hogyan lehet az innovációból hadrafogható képességet építeni” – mondta.

Zárásként Von der Leyen hangsúlyozta: „Európának meg kell őriznie az eddig mutatott gyorsaságot, következetességet és elszántságot, ha meg akarjuk védeni a kontinensünket és biztosítani a jövőnket.”