Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
Hirdetés

Határozottan amellett vagyok, hogy fogadjuk el Kínát úgy, ahogy van. Nem tudjuk megváltoztatni sem a politikai, sem a gazdasági és a társadalmi rendszerét. Kína egy szuperhatalom, és nemzeti érdekünk, hogy együttműködjünk vele – szögezte le Václav Klaus. A volt cseh vezető szerint az elképzelhető, hogy az Európai Unió megszünteti kapcsolatait Pekinggel, amit az ázsiai hatalom valószínűleg túl fog élni, Európa azonban nem. Kínának nincs akkora szüksége ránk – mutatott rá. Az erre – a kapcsolatok elvágásra – irányuló brüsszeli törekvésekről szólva Václav Klaus elmondta, az EU viselkedése jelenleg teljesen téves, ugyanakkor nem is az a fontos, hogy Brüsszelben mit gondolnak, hanem amit a legnagyobb tagállamok, így Franciaország és Németország tesz.

Németország és Kína kapcsolatai nagyon erősek, és szerintem a jövőben is erősek maradnak

– mutatott rá. A volt elnök szerint a Nyugat önpusztításának gyökerei többek közt a migrációban rejlenek.

A tömeges migráció a nyugat-európai önpusztítás fő eszköze. Természetesen a genderizmus egy másik nagy probléma – hangsúlyozta.

(forrás)

Korábban írtuk