A szerb köztársasági elnök áprilisban jelentette be: Szerbia „rendkívül közel áll” ahhoz, hogy Rafale típusú repülőgépeket vásároljon Franciaországtól. Aleksandar Vucic akkor arról beszélt, hogy a vadászgépek vásárlása jelentősen bővíti majd a két ország közötti katonai, de más területeket is érintő együttműködést. A csütörtöki látogatás előtt az államfő rámutatott, hogy a szerbiai repülőgépek nagy része jelenleg Oroszországból származik, most viszont eljött az ideje, hogy Szerbia korszerűsítse a hadseregét. A Rafale gépek beszerzése akár hárommilliárd euróba is kerülhet – közölte az RTS.

Hirdetés

A hivatalos bejelentések szerint a francia elnöki látogatás alatt más, a kétoldalú kapcsolatokat tovább erősítő megállapodások is születnek Belgrádban, emellett szó lesz Szerbia európai integrációjáról, illetve a Belgrád és Pristina közötti kapcsolatról.

Emmanuel Macron legutóbb 2019-ben járt Szerbiában. A francia elnök csütörtökön és pénteken francia érdekeltségű cégeket és infrastrukturális projekteket látogat meg, megtekinti a belgrádi repülőteret, illetve a belgrádi metró építési munkálatait, valamint a kutatás-fejlesztés területén kiemelkedő szerbiai vállalatokat, amelyekkel a francia cégek együttműködhetnek.

A szerbiai külügyminisztérium internetes oldalán olvasható információk szerint Szerbiában több mint száz francia vállalat tevékenykedik, és mintegy 12 ezer dolgozót alkalmaznak.

Korábban írtuk