A cseh elnök hétfőn felszólította a politikai pártokat, hogy tartsák fenn az Ukrajnát támogató lőszerellátási programot, miután a választásokon Andrej Babiš, és pártja, az ANO aratott a vártnál is nagyobb győzelmet. Márpedig Babiš korábban arról beszélt, hogy megszünteti az Ukrajnába irányuló lőszertranszportot, mert szerinte az túlárazott és átláthatatlan. Úgy vélte, hogy az Ukrajnának nyújtott segítséget inkább az Európai Uniónak és a NATO-nak kellene kezelnie.

Petr Pavel elnök a pártvezetőkkel folytatott kormányalakítási tárgyalások után kijelentette: a program megszüntetése, amely eddig segített Ukrajnának csökkenteni Oroszország tűzerő-fölényét, nemcsak Kijev védelmének, hanem Prága NATO-szövetségesei körében betöltött megítélésének is ártana – írja a Reuters hozzátéve, az ANO jelenleg két kisebb párttal tárgyal a parlamenti többség megszerzéséről, köztük a jobboldali SPD-vel, amely minden Ukrajnának nyújtott segítséget meg akar szüntetni.

Hirdetés

„Ha csökkentenénk vagy akár meg is szüntetnénk ezt a támogatást, azzal elsősorban magunknak ártanánk, de a támogatás megszűnése negatívan hatna Ukrajnára is, ahol emiatt sokkal többen veszítenék életüket” – idézte Pavelt a hírportál megemlítve, hogy a cseh elnök korábban NATO-katonai tisztséget töltött be, és tavaly segített elindítani a programot.

Pavel hozzátette, hogy Babiš további információkat kaphat a program működéséről.
„Feltételezem, hogy mind Andrej Babiš, mind a többi párt képviselői szem előtt fogják tartani mindenekelőtt a Cseh Köztársaság, valamint szövetségeseink és partnereink – például Ukrajna – érdekeit” – tette hozzá az elnök.

A program lényege, hogy cseh tisztviselők és fegyverkereskedők világszerte lőszert vásárolnak fel, a nyugati donorországok pedig megfinanszírozzák ezeket a vásárlásokat. Maga a cseh kormány is beszáll ezek finanszírozásába, a kereskedők pedig intézik a logisztikát, a minőségellenőrzést és a javításokat. A cseh tisztviselők szerint a program a donorok számára átlátható, de az egyes szállítmányok részleteit biztonsági és üzleti okokból titokban tartják.

A programban több cseh vállalat is részt vesz, a legnagyobb szerepet a Czechoslovak Group (CSG) tölti be, amely az utóbbi időben gyors növekedést ért el az Ukrajnának szánt lőszer gyártása és kereskedelme révén. A CSG  a napokban úgy nyilatkozott, hogy nem kíván reagálni politikusok nyilatkozataira, de a lőszerellátási programot „nemcsak üzleti, hanem szövetségeseink körében nagyra értékelt, presztízsprojektnak” tekinti.

A cseh kormány eddig arra számított, hogy a program keretében idén tovább növekszik a szállítások volumene, miután 2024-ben 1,5 millió lőszert – köztük 500 ezer 155 milliméteres tüzérségi lövedéket – juttattak el Ukrajnába – foglalja össze a Reuters.

A háborúpárti körök aggodalma érthető, mivel annak dacára, hogy Csehországot ritkán emlegetik a legnagyobb támogatók között, a Pavel-Fiala tandem regnálása alatt meglepően sokféleképpen igyekezett dotálni Ukrajnát. Csehország hadfelszerelésből és lőszerekből jelentős mennyiségeket adott át Ukrajnának, és magánvállalatok számára két kézzel szórták az exportengedélyeket. A védelmi minisztérium nyilatkozatából kiderült, hogy az állami készletekből több mint 4,9 milliárd koronányi hadianyagot adtak át.

Ez magában foglalt harckocsikat, gyalogsági harcjárműveket, önjáró lövegeket, légvédelmi járműveket és változatos kisebb fegyverzetet is. 2024 májusáig például 6,75 milliárd koronás értékben juttattak el haditechnikai eszközöket Ukrajnába, köztük repülőgépeket, tüzérségi lövedékeket és páncélozott járműveket. Emellett a cseh külügy közleményeiben rendre hangsúlyozták, hogy támogatás Ukrajnának saját biztonságuk és a közép-európai stabilitás szempontjából is létfontosságú.