Törés a lengyel–ukrán viszonyban
Varsó hátrál
A harci dobok mintha halkulnának Lengyelországban. A társadalomra egyre nagyobb terhet ró az ukrán menekültek jelenléte, az ukrán gabona dömpingje súlyos veszteségeket okoz a gazdáknak, a választásokra készülő politikusok pedig egyre nehezebben tudnak egyensúlyozni a középhatalmi álmok és a valóság között.
Az orosz invázió utáni lengyel–ukrán összeborulás átmenetileg enyhített a két ország történelmileg terhelt kapcsolatán. Pedig korábban volt itt minden, ukrán népirtástól a lakosságcserén át a kitelepítésig. A mai Ukrajna területének nagy része sokáig Lengyelországhoz tartozott, és egyáltalán nem magától értetődő, hogy az ukránoknak csupán az oroszokkal kapcsolatban lehetnek sérelmeik.
A mai Ukrajna területét kezdetben a lengyel, a litván és az orosz osztotta fel egymás között, majd ebből a befolyásért folyó versenyből a litván nagyfejedelmek kiestek – az 1569-ben megkötött lublini unió értelmében a későbbi ukrán területek a litván joghatóság alól lengyel kötelékbe kerültek –, ám folytatódott a pufferzóna feletti uralomért való versenyfutás Varsó és Moszkva között. Az egyik oldalról a nyugati, a részben természetes, részben erőltetett katolizáció és lengyelesítés, míg a másikról a keleti, pravoszláv hatások erősödtek fel. A közvetlen lengyel fennhatóság alatt álló területeken éppen a lengyelekkel szemben kezdett formálódni az ukrán identitás, az ekkor megjelenő kozákság pedig hol királyi szolgálatban állt, hol pedig maguk a lengyelek ellen indított felkelést. A legnagyobb ilyen felkeléssé Bohdan Hmelnickij zaporizzsjai kozák hetyman 1648-as lázadása nőtte ki magát, amelynek végén a hetyman a fokozódó lengyel támadások elől az 1654-es perejaszlavi egyezménnyel a cár protektorátusa alá menekült. De a sort még folytathatnánk a XX. század során kitört lengyel–orosz háborúkkal is, a lényeg az, hogy a saját állam híján szétszórva élő ukránok bőven szenvedtek mindkét hatalomtól.
Történelmileg tehát egyáltalán nem felhőtlen a lengyel–ukrán viszony sem. A XXI. században pedig a középkori lengyel–Litván Unióban megtestesülő középhatalmi álmok immár a Három Tenger Kezdeményezésében és kisebb mértékben az Európai Unió Keleti Partnerség nevű programjában élnek tovább. Lengyelország számára mindenekelőtt biztonsági kérdés a keleti szomszédság feletti befolyás megszerzése vagy legalább e pufferzóna semlegesítése. A térség gazdasági, politikai uralásáért folyó orosz–lengyel versenyfutás tehát orosz–nyugati szembenállássá kiszélesedve Ukrajna függetlenné válása, majd Oroszország magára találása után tovább folytatódott, és a 2000-es évek közepétől egyre inkább kiéleződött.
Míg Oroszország a pozíciói megtartásáért, addig Lengyelország azok visszaszerzéséért küzd. A Szovjetunió eltűnésével a lengyelek ismét könnyebben erősíthették a gazdasági és politikai befolyást Ukrajna felett, amit a lengyel statisztikai hivatal adatai is alátámasztanak. Lengyelország és Ukrajna között az EU-csatlakozás óta minden korábbinál nagyobb ütemben nőtt a kereskedelem. A 2005 és 2019 között eltelt majdnem másfél évtizedben gyakorlatilag megháromszorozódott a két ország közötti áruforgalom összértéke, aminek eredményeként napjainkra Lengyelország vált Ukrajna egyik legfontosabb külkereskedelmi partnerévé. Aztán az orosz támadás nyomán Lengyelország ambíciói megvalósítását háborús üzemmódba kapcsolta. Varsó a jelenlegi turbulens helyzetben nemcsak az „orosz kérdést” rendezné le hosszú időre, de csendesen kiterjesztené befolyását keleti szomszédságára is.
Andrzej Duda lengyel államfő tavaly szeptemberi kijevi látogatásán immár sokadszor biztosította róla Volodimir Zelenszkijt, hogy a lengyelek velük vannak, és támogatni fogják őket a harcok utolsó napjáig. Arról a nyilvánosság előtt már kevesebb szó esett, hogy a kétoldalú találkozó komoly lépés volt Ukrajna „puha annektálása”, vagy ahogy a két elnök fogalmazott, a „különleges kapcsolatok további elmélyítése” felé. Duda ezt megelőző vizitje kapcsán került nyilvánosságra a lengyelek különleges státusáról készülő törvény. Ennek értelmében a lengyel állampolgárok választott tisztségeket tölthetnének be Ukrajnában, kinevezhetnék őket állami szervek irányító posztjaira, és vezető tisztséget vállalhatnának a védelmi iparhoz kötődő cégekben. Emellett hozzáférhetnének titkos adatokhoz, információkhoz, lehetnének bírák, a lengyel rendőrségnek pedig joga lenne a rendet felügyelni Ukrajnában. Ha ehhez hozzávesszük az egyre szorosabb katonai együttműködést és azt a tényt, hogy a lengyelekhez már több millió menekült érkezett, az ukrán aranytartalékokat pedig Varsóban őrzik, akkor ez a viszony tényleg bensőséges. Egyre inkább emlékeztetett a dualizmus kori Magyarország és a Habsburgok viszonyára. Ezeket a Varsó kelet-európai befolyásának kiterjesztését célzó, már a belarusz tiltakozások aktív támogatásában is megnyilvánuló ambiciózus lengyel terveket volt hivatott megtámogatni az újjáélesztett Három Tenger Kezdeményezés mellett a még 2022 tavaszán szorosra font brit–lengyel–ukrán szövetség és a még 2020-ban tető alá hozott úgynevezett lublini háromszög is, amelynek Lengyelországon és Ukrajnán kívül Litvánia is tagja, és amely már létrehozásának helyszínével is az 1569-es első Rzeczpospolita valamiféle reinkarnációjára utalt.
Az ukrán nacionalistáknak alighanem már ekkor is szúrta a szemét a lengyelek ambiciózus menetelése, ám Kijev nem volt abban a helyzetben, hogy nagyon tiltakozzon. Aztán Zelenszkijék annyira belejöttek a követelőzésbe, hogy már legközelebbi szövetségesükbe is beleharaptak, amikor Varsó nem teljesítette Kijev kívánságait. Pedig az ukrán vezetés érzékelhette volna, hogy változik nemcsak az európai, hanem ezen belül a leginkább elkötelezett lengyel társadalom hangulata is. A felmérések is mutatták, hogy a lengyeleknek is egyre terhesebb a rengeteg menekült, és az ukránok kiváltságai láttán a romló gazdasági helyzet közepette szép lassan növekedett az elégedetlenség. Aztán reagált erre a kormány is, előbb eltörölték az ingyenes közlekedést, elkezdték átterhelni az ukrán menekültekre a lakhatásuk költségeit. A választások közeledtével a kormány egyre több populista, az Ukrajnából érkezetteket hátrányosan érintő döntést hozott, így például nemrégiben bezáratta a legnagyobb menekülttábort is.
A kijevi vezetésnek aztán a gabonaimport tavasszal bevezetett tilalmával lett elege mindebből. Parázs vita kerekedett, a két ország diplomatái a közösségi oldalakon és a médiában kezdtek heves üzengetésbe. Varsó azonban nem enged, és Magyarországgal, Szlovákiával egyetemben az Európai Bizottságnak is megüzente, hogy az uniós tilalom szeptember 15-én feloldott tiltása után sem hajlandó engedélyezni az ukrán gabona behozatalát. „A lengyel piacot megvédendő egyoldalú lépéseket teszünk, miután a mezőgazdasági piacot alapvetően destabilizálta az európai piac megnyitása” – jelentette be Mateusz Morawiecki. A miniszterelnök szerint elfogadhatatlan, hogy a teljes lengyel piacot megingassa az Ukrajnából származó áruk ellenőrizetlen importja. Morawiecki ehhez még hozzátette, hogy amikor segíteni kellett a szomszédokon, a lengyelek kinyitottuk szívüket és az otthonukat, de amikor a lengyel érdekekért kell harcolni, akkor a lengyel gazdák élveznek abszolút elsőbbséget.
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök erre reagálva a közösségi oldalán azt írta, hogy ez barátságtalan és populista lépés, főleg ezekben a vészterhes időkben. Finomabb hangot ütött meg, ám nem volt túlságosan megértő Volodimir Zelenszkij sem. Az ukrán államfő a Twitteren azt írta, hogy Ukrajna és Lengyelország népeinek szabadsága, valamint Európa értékei és a közös orosz ellenség feletti győzelem mindenek felett áll. Persze, a lengyelek sem hagyták magukat, Marcin Przydacz, a lengyel államfő külügyi irodájának vezetője felszólította Kijevet, hogy Oroszország által megtámadottként legyen hálás Lengyelországnak a támogatásáért. Válaszul a kijevi külügy bekérette a lengyel nagykövetet. Zelenszkijék erre kénytelen-kelletlen bocsánatot kértek, de a feszültség továbbra is tapintható. Megerősítette ezt Paweł Jabłoński lengyel külügyminiszter-helyettes is, aki szerint sok kérdésben nincs egyetértés a két ország között. Felvetette, hogy egyes ukrán politikusok érzelmei túlcsordultak, Lengyelország azonban továbbra is elnéző, mert Ukrajna agresszió áldozata, de azért Ukrajnának nem szabadna a szövetségeseit támadnia. A diplomata még megjegyezte, Varsó támogatja Ukrajnát, amennyiben ez a lengyel nemzeti érdekeknek megfelel. Így volt ez eddig is, és így is lesz mindig. Világos beszéd, amelyet egyszer talán Kijevben is megértenek.
