Varsó morcos: Lengyelországot már a béketárgyalásokra sem hívják
Lengyelország, amely a háború elején még a NATO egyik legaktívabb tagállamaként támogatta Kijevet, most harcot folytat azért, hogy egyáltalán odaférhessen a döntéshozók asztalához. A Politico cikke szerint a varsói vezetés felháborodott azon, hogy diplomáciai mellékszereplővé fokozták le az ukrajnai békemegállapodásról szóló tárgyalásokon.
Amikor ezen a héten Londonban az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és Ukrajna vezetői találkoztak, hogy összehangolják álláspontjukat a washingtoni béketervezet ügyében, Lengyelország nem szerepelt a meghívottak listáján – ez pedig már a második ilyen eset volt két hónapon belül.
A lengyel elnököt támogató, jobboldali-nemzeti tábor a liberális miniszterelnököt, Donald Tuskot hibáztatta a kudarcért. Marek Pęk, a Jog és Igazságosság párt szenátora az eset után azonnal „Donald Tusk alkalmatlanságának újabb példájáról” beszélt, a miniszterelnököt pedig „másodrangú európai politikusnak” nevezve.
A lengyel frusztráció oka érthető: Lengyelország befogadott egymillió ukrán menekültet, a Kijevbe irányuló szállítmányok kulcsfontosságú elosztó-központjaként működik, és élen jár az európai újrafegyverkezési törekvésekben.
Donald Tusk maga is csalódottságának adott hangot Lengyelország diplomáciai mellőzése miatt. Később, egy Berlinben tartott sajtótájékoztatón némi iróniával próbálta csillapítani a feszültséget. Azt mondta: „Washingtonban nem mindenki – és Moszkvában egészen biztosan senki – nem akarja, hogy Lengyelország mindenütt ott legyen”. Hozzátette, hogy ezt a mellőzést „bóknak tekinti”.
A kormány szóvivője, Adam Szłapka igyekezett cáfolni, hogy különleges helyzet állt volna elő Londonban. A Politico szerint azonban Lengyelország ereje meggyengült, a szovjet érából származó fegyverkészletei kimerültek. Mivel a tárgyalások most a fegyverszünet és a biztonsági garanciák körül forognak, a múltbeli támogatás kevésbé számít, mint a bevethető katonai eszközök. Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság már csapatok küldését is kilátásba helyezte egy jövőbeli békefenntartó misszióba, amit Varsó már korábban kizárt. Ennek megfelelően Kijev is már elsősorban olyan államokra akar támaszkodni, amelyek valami újat tudnak felajánlani.
Leszek Miller volt miniszterelnök a londoni tárgyalások után kijelentette: „Az amerikaiak nem akarnak minket, az európai vezetők nem akarnak minket, Kijev nem akar minket – akkor ki akar minket?”.
Hozzátette, hogy „egy igen kellemetlen dolog történik, és be kell fejeznünk azt, hogy nem veszünk róla tudomást”.
A helyzetet nehezíti, hogy Lengyelország nem egységesen lép fel a nemzetközi porondon. Míg Donald Tusk az európai koordinációra összpontosít, a jobboldali ellenzék által támogatott Karol Nawrocki elnök a külpolitikára fókuszál, Washingtonba utazik és a Trump-adminisztrációval tartja a kapcsolatot. Jacek Saryusz-Wolski, az elnök külpolitikai főtanácsadója nyíltan fogalmazott: „Trump soha nem fog találkozni Tuskkal. Ő az elnökkel találkozik. Neki köszönhető, hogy Lengyelország előtt még nyitva a kommunikációs csatorna Washingtonnal”. Egy magas rangú nyugat-európai diplomata szerint nem az a kérdés, mi Lengyelország álláspontja, hanem az, hogy „ki szólal meg Lengyelország nevében”.
