Fotó: polipro.eu (képernyőfotó)
Hirdetés

Vasárnap, ha csak le nem szakad az ég, az AfD újabb tartományi győzelmet arathat. Ráadásul egy olyan tartományban, amely hagyományosan a szocdemeké (SPD) volt, 1994-ben és 1999-ben még abszolút többségük volt itt, és legutóbb, 2019-ben is ők nyertek. Igaz, hogy az utóbbi 30 napban sokat erősödtek, de majdnem ugyanannyit erősödött az AfD is. A zöldek kiesni látszanak, a szabaddemokraták labdába sem rúgnak, még a 2019-es harmatgyenge eredményüket (4.1) is harmadolni készülnek.

A CDU, amely országosan magasan vezet, itt némi hullámzások, felfutások és visszaesések után tizedszázalékra ugyanott áll, ahol öt éve (15.6 százalék). Ez nyilván nem az ő harcuk, a számukra minden balról jobbra és jobbról balra menő pofon jó helyre megy. Ha hallgatnak, bölcsek maradnak.

Érdekes, hogy a Sahra Wagenknecht párt – BSW –, amely balról hasonló „lázadó”, mint jobbról az AfD, a célegyenesben visszaesni látszik, de azért így is közelítik a 14 százalékot. Brandenburgban is előállhat az a helyzet, hogy a két lázadó pártnak legalább az egyike nélkül nem hozható össze kormánytöbbség, ami viszont az országos politikát is fölforgathatja.

A brüsszeli Politico szerint, ha az SPD vasárnap elbukja – márpedig elbukja – ezt a fellegvárát, abba Scholz kancellár könnyen belebukhat. Erre azért kicsi az esély, mert a három német kormánypárt számára a kancellárváltásnak nagyobb lenne a politikai költsége, mint a haszna. Igaz viszont, hogy Biden visszaléptetésére is ezt mondták, de az eredmények nem igazolják a föltételezést.

Korábban írtuk

Egy biztos: Németországban hétfőtől nem mehetnek tovább úgy a dolgok, ahogy eddig. De hogy merre fordul az unió legnagyobb, még mindig legerősebb országa, ma még nem látható.