Kik támadnak ártatlanokra Nyugaton?
Védtelenül a gyilkosokkal szemben
Ez az ünnep sem telt el terrortámadások nélkül. Mint korábban, a biztonsági szolgálatok ezúttal is tehetetlennek bizonyultak a magányos gyilkosokkal szemben. Az elkövetők profilja nem is lehetne sokszínűbb: van közöttük menedékkérő, legálisan bevándorló orvos és „bennszülött” volt katona is. A Nyugat tehetetlennek látszik.
A nyugati hatóságok immár minden évben fokozott intézkedésekkel készülnek a karácsonyra és az újévi ünnepségekre. A békésen ünneplő tömegek könnyű célpontot jelentenek a terroristáknak, mint ahogy a 2016-os berlini és 2018-as strasbourgi karácsonyi vásár elleni merényletek is bebizonyították. Betonkockák ide, fegyveres őrök oda, idén újra megtörtént a baj. December 20-án Magdeburgban hajtott a karácsonyi forgatagba egy támadó, halálra gázolva öt embert és megsebesítve 235-öt. December 31-én Berlin Charlottenburg negyedében támadt késsel a nézelődőkre egy férfi. A tengerentúlról is vérfagyasztó hírek érkeztek, január 1-én New Orleans híres buliutcájában gázolt bele egy teherautó a tömegbe, megölve 14 embert.
A terroristák profilja nem is lehetne vegyesebb. A berlini támadás elkövetőjéről tudni a legkevesebbet, mindössze annyit, hogy Svédországban élő szíriai állampolgár, aki vélhetően a 2015-ös menekülthullámmal érkezett. Esetében egyébként nincs hivatalos információ arról, hogy milyen indíttatásból kezdett tombolásba. A New Orleans-i eset tetteséről már többet tudunk. Ő egy Texasban született, vélhetően pakisztáni származású 42 éves férfi, Samszúd din Dzsabbar. Korábban katona volt az amerikai hadseregben, megjárta Afganisztánt is, de valami megváltozott benne, a támadáshoz használt bérelt autójában az Iszlám Állam zászlaját találták meg.
A legizgalmasabb azonban a magdeburgi merénylő profilja. Az 50 éves, szaúdi állampolgárságú Talib al-Abdalmuhszin 2006 óta élt Németországban, és pszichiáterként dolgozott. 2016-ban menekültstátust kapott, miután – állítása szerint – kitért az iszlámból és kritizálta a szaúdi kormányt, ami miatt odahaza – megint csak állítása szerint – veszélyben lett volna az élete. Az elmúlt években iszlámkritikus bejegyzések sorát osztotta meg a közösségi médiában, magát a bevándorlásellenes Alternative für Deutschland szimpatizánsának mondta, a német kormányt pedig azzal vádolta, hogy nem tesz semmit Németország iszlamizációja ellen. Ez legalábbis a hivatalos verzió. Kételyekre ad okot persze, hogy a szaúdi hatóságok közlése szerint ők már korábban figyelmeztették német partnereiket arra, hogy Al-Abdalmuhszin kockázatot jelent (hogy pontosan miért, azt nem árulták el), illetve az is, hogy a fősodrú médiában orrvérzésig mantrázott AfD-s szál erősen koncepciós hangulatú.
Ám mert hiteles információk nem állnak rendelkezésre, nem zárhatjuk ki teljesen, hogy Al-Abdalmuhszin valóban egy bevándorlásellenes bevándorló, aki végül maga is azokhoz vált hasonlatossá, akitől épp a legjobban féltette Európát. Nem ő lenne az első ilyen. 2016 júliusában egy müncheni bevásárlóközpontban kezdett lövöldözni egy 18 éves fiatal. Mivel a támadó (egyébként jól szituált) családja Iránból érkezett, eredendően muszlim volt, a média az iszlamista indíttatású támadások akkori dömpingje miatt ezt az akciót is akként kezelte. Igen ám, de a férfi valójában éppen bevándorló-hátterű fiatalokra vadászott, akiket Németország és az európai kultúra megrontóinak tartott. A támadó deklaráltan a norvég tömeggyilkos, Anders Breivik nyomdokaiba akart lépni, egy apróságról azonban megfeledkezett: attól, hogy ő perzsaként „árjának” tartja magát és Zoroaszter követője, európai szemmel akkor is csak közel-keleti és muszlim.
A két fenti eset jól mutatja, hogy a mai posztmodern Nyugaton tort ülnek az abszurd identitások, és már nemcsak fehér férfiak képzelhetik magukat fekete nőnek, de közel-keletiek is lehetnek páneurópiaiak, hovatovább fehér fajvédők. Éppen ez az identitáscunami az egyik fő oka a magányos iszlamista merénylők európai megszaporodásának is.
A Közel-Keleten és más muszlim vidékeken például csak elvétve akadnak olyanok, akik Allah nevében szurkálnak ártatlanokat. A terrortámadások elkövetőit arrafelé ha szerencséjük van, lelövik, ha nincs, börtönbe kerülnek, ahol végeláthatatlan kínvallatásnak vetik alá őket, hogy árulják el esetleges társaikat. Gyakran férfi hozzátartozóikat is letartóztatják, a társadalom stigmatizálja a családot, testvéreik elveszítik munkájukat és kapcsolati hálójuk nagy részét. Éppen ezért ha egy közel-keleti férfit a rokonai rajtakapnak azon, hogy Iszlám Állam-os nesídeket hallgat a mobilján, vagy radikális hitszónokokat követ a Telegramon, igyekeznek kijózanítani, nehogy bajt hozzon a nyakukra.
Olyan, hogy egy fiatal férfi külön költözzön és teljesen kiessen a család ellenőrzése alól, gazdasági és kulturális okokból ritkán adódik. Nem így Európában, ahol a világ legtermészetesebb dolga, ha valaki nem tartja a kapcsolatot a családjával, egyedül, esetleg barátaival lakik és egész nap az interneten lóg. Az iszlám világon belül a vallásgyakorlás állami ellenőrzés alatt áll, és csakis az állam által elfogadott imámok prédikálhatnak. Eközben Európában a liberális környezetnek köszönhetően bárki lehet imám, és amíg egy önjelölt vallástudó nem szólít fel konkrétan erőszakra, azt prédikál, amit csak akar. Európában burjánzanak az iszlamista tanok, a radikális attitűdű emberek pedig könnyen rátalálhatnak a személyiségükhöz passzoló irányzatokra.
Fontos leszögezni, hogy Európában ma már nincsenek a 2015–2017 közöttiekhez hasonló volumenű terrortámadások. A titkosszolgálatok valamennyi érintett országban megkapták a kellő jogi felhatalmazást és anyagi forrásokat ahhoz, hogy hatásosan lépjenek fel a szervezett radikálisokkal szemben. A magányos gyilkosokkal szemben azonban nincs hatékony védekezés. Ha valaki persze elővigyázatlanul és túl aktívan fogyaszt iszlamista tartalmakat online, könnyen fennakadhat a titkosszolgálatok algoritmusain. Az más kérdés, hogy ez önmagában, konkrét gyanú hiányában még nem elegendő a hatóságok közbelépésére, mire pedig lépnének, sokszor már késő.
De nem is kell mindig ideológiai motiváció a gyilkoláshoz. A magányos merénylők általában lelkileg sérült emberek, akik eltávolodtak környezetüktől, kudarcaikért a többségi társadalmat okolják és bosszút akarnak állni vélt vagy valós sérelmeikért. Az európai bevándorlók túlnyomó többsége muszlim, ezért a támadók zöme is az. De nem minden esetben. 2022 decemberében egy 27 éves eritreai keresztény menedékkérő szúrt le Dél-Németországban egy 14 és egy 13 éves kislányt, 2023 júniusában a francia Annecyban szíriai keresztény férfi késelt egy játszótéren, 2024 augusztusában az angliai Southportban a 17 éves, ruandai keresztény Axel Rudakubana szurkált halálra három fehér kislányt egy gyerekfoglalkozáson.
Európa elkövette azt a hibát, hogy 2015-től éveken át ellenőrizetlenül engedett be tömegeket. Ezek az emberek kisebbrészt a háborúk, nagyobbrészt a gazdasági nehézségek elől menekültek el, és hittek az „európai álomban” egészen addig, amíg a rideg valóság rá nem döbbentette őket, hogy segélyből, munka nélkül nem telik szép autóra; hogy a családtól távol fájó a magány; hogy a saját közösségeik is kihasználják őket, hogy az európai társadalmak nem szívlelik az idegeneket. Csak Németországban 3,5 millióan élnek valamilyen védelmi státussal. Ennyi ember mentális állapotának a szűrésére egyszerűen nincs kapacitás. Ha pedig a labilis személyek magukra maradnak a démonaikkal, annak ártatlanok láthatják kárát.
