Vége lesz a jenki világcsendőrködésnek?

Ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, a kontinens 20 éven belül vagy kevesebb idő alatt felismerhetetlenné válik. Ezért korántsem nyilvánvaló, hogy bizonyos európai országoknak lesz-e elég erős gazdaságuk és hadseregük ahhoz, hogy megbízható szövetségesek maradjanak – ezt a megállapítást az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiájából idézte Orbán Viktor Kecskeméten a digitális polgári körök háborúellenes nagygyűlésén. Nem valami kíméletes szöveg, de minden szava igaz.

Persze minden épeszű, józan ember tudja ezt, de manapság a nyilvánvaló igazságok kimondásához, leírásához karakánság kell.

Az amerikai külpolitikai stratégia ráadásul ennél keményebb kijelentéseket is tartalmaz Európát illetően. Mindjárt bemutatjuk ezeket, de lássuk először, miként látja saját helyét a világban az Egyesült Államok 2025-ben!

A 25 oldalas stratégia afféle tézisgyűjtemény, az amerikai politikai fő céljainak és irányainak kijelölése. Nagyon fontos tétel, hogy

a stratégia kizárólagos fókusza a legfontosabb nemzeti érdekek védelme,

ugyanis – olvashatjuk a szövegben – a hidegháború vége óta az amerikai stratégiák kudarcot vallottak, „kívánságok vagy kívánt végállapotok mosodai listái voltak”, nem volt világos, hogy mit is akar Amerika, és rosszul ítélték meg, hogy mit kellene akarnia.

„A hidegháború vége után az amerikai külpolitikai elit meggyőzte magát arról, hogy az egész világ feletti állandó amerikai uralom országunk érdekeit szolgálja. Más országok ügyei azonban csak akkor aggályosak számunkra, ha tevékenységük közvetlenül veszélyezteti az érdekeinket. Elitjeink súlyosan félrebecsülték Amerika hajlandóságát arra, hogy örökre olyan globális terheket vállaljon, amelyek között és a nemzeti érdekek között az amerikai nép nem látott semmilyen kapcsolatot” – írja a szöveg.

Ezért paradigmatikus változást hirdet az amerikai stratégia, nyíltan kimondva, hogy elég a költséges világcsendőrködésből: „Jó kapcsolatokra és békés kereskedelmi kapcsolatokra törekszünk a világ nemzeteivel anélkül, hogy rájuk erőltetnénk olyan demokratikus vagy más társadalmi változásokat, amelyek nagyban eltérnek hagyományaiktól és történelmüktől. Elismerjük és kijelentjük, hogy nincs semmi ellentmondásos vagy képmutató abban, ha ilyen realisztikus értékelés szerint cselekszünk, vagy jó kapcsolatokat tartunk fenn olyan országokkal, amelyek kormányzati rendszerei és társadalmai eltérnek a miénktől, még akkor is, ha hasonló gondolkodású barátainkat arra ösztönözzük, hogy tartsák fenn közös normáinkat, és ezzel mozdítsuk elő érdekeinket.”

A stratégia továbbá leszögezi, hogy a világ alapvető politikai egysége a nemzetállam, és az is marad. Sőt, elismeri, hogy természetes és igazságos, hogy minden nemzet a saját érdekeit helyezi előtérbe, és védi szuverenitását.

„Kiállunk a nemzetek szuverén jogai mellett a legtolakodóbb transznacionális szervezetek szuverenitást gyengítő beavatkozásaival szemben, és e szervezetek reformjáért” – olvasható a dokumentumban. Ugyanakkor azt is világossá teszi a szöveg, hogy „az Egyesült Államok nem engedheti meg, hogy bármely nemzet annyira dominánssá váljon, hogy az veszélyeztethesse érdekeinket. Szövetségesekkel és partnerekkel fogunk együttműködni a globális és regionális erőegyensúly fenntartása érdekében, hogy megakadályozzuk a domináns ellenfelek megjelenését. Ahogy az Egyesült Államok elutasítja a globális dominancia balsorsú koncepcióját saját maga számára, nekünk is meg kell akadályoznunk mások globális, és egyes esetekben akár regionális uralmát is. Ez nem azt jelenti, hogy vért és kincset pazarolunk a világ összes nagy- és középhatalmának befolyásának korlátozására. A nagyobb, gazdagabb és erősebb nemzetek túlméretezett befolyása a nemzetközi kapcsolatok időtlen igazsága. Ez a valóság néha azt is jelenti, hogy partnerekkel kell együttműködnünk, hogy megakadályozzuk a közös érdekeinket fenyegető ambíciókat. (…) Minden elvünkben és cselekedetünkben Amerikának és az amerikaiaknak kell mindig az első helyen állniuk”, írja a stratégia, ami emellett leszögezi, hogy

vége a tömeges migráció korszakának,

továbbá az USA ellenezni fogja az alapvető szabadságjogok elit által vezérelt antidemokratikus korlátozását Európában, az angolszász világban és a demokratikus világ többi részén.

Mindez alapvető változást ígér az Egyesült Államokra az elmúlt évtizedekben jellemző arrogáns, Dél-Amerikától Európán át Ázsiáig puccsokat szervező, háborúkat kirobbantó politikájához képest.

De lássuk most már, mit mond a stratégia a világ egyes fontos régióiról!

Ázsia kapcsán ez a jelmondat: „nyerjük meg a gazdasági jövőt, előzzük meg a katonai konfrontációt!” Ehhez ugyanakkor elengedhetetlennek tartja a stratégia az elrettentő amerikai katonai jelenlétet az ázsiai tengereken. A szöveg meglehetős nyíltsággal Kínát jelöli meg Amerikai fő riválisának, és a talányosan egyensúlyosnak nevezett gazdasági-kereskedelmi állapot eléréséhez még intenzívebb szövetségkötési politikát javasol – ami nyilvánvalóan felértékeli a térség számos országát.

A Közel-Kelet vonatkozásában a szöveg megállapítja, hogy az ottani partnerek (ezt a szót kifejezetten gyakran használja a stratégia, nyilván nem véletlenül) elkötelezettek a radikalizmus elleni küzdelem iránt, de e folyamat további ösztönzéséhez szükséges, hogy Amerika felhagyjon azzal a kísérlettel, hogy a régió nemzeteit, különösen az Öböl-menti monarchiákat arra próbálja kényszeríteni, hogy felhagyjanak hagyományaikkal és történelmi kormányzati formáikkal. „A sikeres közel-keleti kapcsolatok kulcsa a régió vezetőinek és nemzeteinek elfogadása olyannak, amilyenek, miközben együttműködünk a közös érdeklődésre számot tartó területeken”, szögezi le a stratégia.

Afrika vonatkozásában is önkritikusan jegyzi meg a szöveg, hogy Amerika ottani politikája „túl sokáig a liberális ideológia biztosítására, majd később terjesztésére összpontosított.” Ehelyett partnerségeket kell kialakítani bizonyos kiválasztott országokkal a konfliktusok enyhítése és a kölcsönösen előnyös kereskedelmi megállapodások érdekében, továbbá az állandó segélyezésről át kell állni egy beruházási és növekedési paradigmára, ami képes kiaknázni Afrika gazdag természeti erőforrásait és gazdasági potenciálját.

A legbővebben Európával foglalkozik az új amerikai nemzetbiztonsági stratégia. Az Orbán Viktor által a digitális polgári körök kecskeméti háborúellenes gyűlésén idézett megállapításon túl ilyeneket olvashatunk a szövegben: „…a gazdasági hanyatlást beárnyékolja a civilizációk eltörlésének valós és komolyabb kilátása. Az Európa előtt álló nagyobb problémák közé tartozik az Európai Unió és más transznacionális szervezeteknek a politikai szabadságot és szuverenitást aláásó tevékenysége, a kontinenst átalakító és viszályokat szító migrációs politika, a szólásszabadság cenzúrája és a politikai ellenzék elnyomása, a születésszám csökkenése, valamint a nemzeti identitás és az önbizalom elvesztése.”

Ez bizony tiszta beszéd, és pontos kórisme.

„Azt akarjuk, hogy Európa maradjon európai, visszanyerje civilizációs önbizalmát, és felhagyjon a szabályozási fojtogatásra irányuló kudarcot vallott törekvésével. Ez az önbizalomhiány leginkább Európa Oroszországgal való kapcsolatában mutatkozik meg. (…) Az európai-orosz kapcsolatok jelentős amerikai diplomáciai szerepvállalást igényelnek, mind az eurázsiai szárazföld stratégiai stabilitásának helyreállítása, mind az Oroszország és az európai államok közötti konfliktus kockázatának enyhítése érdekében”, állapítja meg a dokumentum. Továbbá „a transzatlanti kereskedelem továbbra is a globális gazdaság és az amerikai jólét egyik pillére. Az európai ágazatok a gyártástól a technológián át az energiáig továbbra is a világ legerősebbjei közé tartoznak. Európa ad otthont a legmodernebb tudományos kutatásnak és a világelső kulturális intézményeknek. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy leírjuk Európát – ez önmagunk ellen való cselekedet lenne.”

Európa tehát számít Amerikában, ugyanakkor a stratégia nem fukarkodik a jogos kritikával:

„az amerikai diplomáciának továbbra is ki kell állnia a valódi demokrácia, a szólásszabadság és az európai nemzetek egyéni jellegének és történelmének mentegetőzés nélküli ünneplése mellett. Amerika arra ösztönzi európai politikai szövetségeseit, hogy támogassák a szellemnek ezt az újjáéledését, és a hazafias európai pártok növekvő befolyása valóban nagy optimizmusra ad okot. Célunk az kell legyen, hogy segítsünk Európának korrigálni jelenlegi pályáját. Szükségünk lesz egy erős Európára (…) Együtt akarunk működni azokkal az összetartó országokkal, amelyek vissza akarják állítani korábbi nagyságukat.” Ennek ellenére az amerikai stratégia azzal számol, hogy „hosszú távon több mint valószínű, hogy legkésőbb néhány évtizeden belül bizonyos NATO-tagok többségében nem európaiak lesznek. Mint ilyen, nyitott kérdés, hogy vajon ugyanúgy tekintenek-e majd a világban elfoglalt helyükre, vagy az Egyesült Államokkal kötött szövetségükre, mint azok, akik aláírták a NATO Alapokmányát.”

Összefoglalva a stratégia által kijelölt Európa-politika a következő fő célokat tűzi ki:

• a stabilitás feltételeinek helyreállítása Európában és stratégiai stabilitás Oroszországgal;
• Európa képessé tétele arra, hogy a saját lábára álljon és összetartó, szuverén nemzetek csoportjaként működjön, beleértve a saját védelméért való elsődleges felelősségvállalást is, anélkül, hogy bármilyen ellenséges hatalom uralná;
• Európa jelenlegi irányvonalával szembeni ellenállás táplálása az európai nemzeteken belül;
• az európai piacok megnyitása az amerikai áruk előtt;
• Közép-, Kelet- és Dél-Európa egészséges nemzeteinek kiépítése kereskedelmi kapcsolatok, fegyvereladások, politikai együttműködés, valamint kulturális és oktatási cserék révén.
• És van még egy nagyon fontos pont: a NATO-ról mára kialakult kép felszámolása, és annak megakadályozása, hogy ez egy folyamatosan terjeszkedő szövetség legyen.

Ez utóbbi történelmi jelentőségű kijelentés,

tulajdonképpen Oroszország biztonsági igényeinek és az ezt veszélyeztető jelenségek orosz kritikájának nyílt elismerése.

Konfliktusok helyett erőre alapozott partnerség, Európa visszatérítése saját értékeihez, a világcsendőrködés befejezése és új egyensúly az oroszokkal – ez így együtt több mint ígéretes tézisgyűjtemény, egyben az egypólusú világrend agyrémének vége.

Történelmi feladatok elvégzését vállalta ezzel Donald Trump elnök, adja Isten, hogy meg is tudja valósítani, amit eltervezett!