Véget ért a svéd saga

A Demokrata február 27-i számának írása.

Végéhez ért a NATO északi bővítésének lassan kétéves kálváriája. Svédország és Finnország 2022 májusában nyújtotta be csatlakozási kérelmét az Észak-atlanti Szövetségbe, és tavaly tavaszra Törökország és hazánk kivételével minden tagállam hozzájárult ehhez. A finnek csatlakozását egy éve az ankarai és a budapesti parlament is jóváhagyta, a svédekére azonban csak most került sor.

A folyamat az elmúlt héten ért a finisébe, hosszas üzenetváltások, egyeztetések és a két északi országba küldött parlamenti delegáció látogatását követően. Magyarország végig óriási nyomásnak volt kitéve, a múlt hét elején még egy amerikai szenátorokból álló küldöttség is Budapestre látogatott. A kormány azonban nem fogadta őket, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy sajtótájékoztatón úgy kommentálta a látogatást, hogy hazánknak nincs szüksége amerikai szenátorok kioktatására. „Próbáljuk már meg felkutatni a krónikákban, hogy melyik volt az az utolsó magyar parlamenti képviselői delegáció, amit az Egyesült Államokban egy amerikai miniszter fogadott. Ha ezt megtalálják, akkor majd szóljanak nekem”, jegyezte meg. Ha a kormány nem is, a balliberális ellenzék izgatottan szaladt az amerikai vendégek elé, a momentumos Cseh Katalin például boldogságtól ragyogva feszített az amerikai követségen a szenátorokkal való tárgyalás alatt. Természetesen a vendégek közös sajtótájékoztatót is tartottak David Pressman nagykövettel, egyértelművé téve mindenkinek: elvárják az Országgyűléstől, hogy mielőbb ratifikálja a svéd NATO-csatlakozást.

A Fidesz-frakció kedden kérte a svéd NATO-csatlakozás ratifikálásának napirendre tűzését a parlament tavaszi ülésszakának első ülésnapjára, ezzel világossá vált, hogy finisébe ér a történet. Ugyanaznap bejelentették, hogy pénteken Budapestre látogat Ulf Kristersson svéd kormányfő. A találkozásról előzetesen Orbán Viktor miniszterelnök a közrádióban elmondta, az összes függőben lévő ügyet elrendezik, kötnek hadiipari, katonai megállapodásokat, és a katonai együttműködésről is lefektetnek néhány döntést és irányt. A miniszterelnök szerint el kell fogadni, hogy a két ország kultúrája, életmódja eltérő, ráadásul aktuális kérdésekben is különbözik a véleményük. „Mi egy családközpontú ország vagyunk, és azokat a modern konfigurációkat, amelyek Európában elterjedtek, a magyarnak nem veszi be a gyomra”, mondta Orbán Viktor, hozzátéve: „Magyarország békepárti, míg Svédország háborúpárti” az orosz–ukrán konfliktusban. A kormányfő szerint a nyilvánvaló értékrendbeli különbségek kezelhetők, csak nem kell kioktatni egymást. „Mi nem akarjuk megmondani a svédeknek, hogyan éljenek, és ha ők sem akarják megmondani nekünk, akkor kinyílik a lehetőség az együttműködés előtt”, jelentette ki. A katonai szövetséget persze érték helyett érdekalapon is meg lehet kötni.

Az értékrendbeli különbségekről már korábban is írtunk, az elmúlt évek ugyanis bőven szolgáltattak hozzá témát. Az előző, baloldali svéd kormány alatt vezető politikustól is érkezett olyan kritika, miszerint a magyar családtámogatási rendszer a harmincas évek Németországát idézi, arról beszélni pedig, hogy szülessen minél több magyar gyerek, egyenesen népirtás. A gyermekvédelmi törvény kapcsán a most kormányzó jobboldali pártok soraiból is durva kritikákat kaptunk, ami nem meglepő annak fényében, hogy a svéd politika centrumában a szóban forgó társadalmi kérdésekben egészen máshol van a konszenzus, mint Magyarországon vagy általában véve Közép- és Kelet-Európában. Ezzel kapcsolatban Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott, az elmúlt hetekben több olyan gesztust tett Svédország Magyarországnak, amelyek pozitívan értékelhetők, önmagában a miniszterelnök látogatása is ezek közé tartozik. Emlékeztetett rá, Svédországban is inkább a baloldali és liberális pártok gyalázták Magyarországot, ám az egész svéd politikai elit vagy aktívan, vagy minimum passzívan, de tűrte a sértő és valótlan állítások elhangzását.

Ulf Kristersson budapesti látogatásán nagyot léptek előre a felek, és fontos megállapodások születtek. Eldöntötték, hogy hazánk bővíti vadászbombázó-flottáját: a meglévő 14 JAS–39 Gripen repülőgép mellé további négy JAS–39C gépet vesz a kormány (a mostani 14-et a hazánk lízingeli, de 2026-tól magyar tulajdonba kerülnek). Meghosszabbítják a 2026-ig tartó, a katonai rendszerhez kapcsolódó logisztikai szolgáltatásokról szóló szerződést, és kiterjesztik a kiképzésre is. Orbán Viktor szerint így az ország katonai képességei jelentősen nőnek, és erősödik a külföldi szerepvállalásra való képessége is, ami indokolt a megváltozott biztonsági környezetben, különös tekintettel az ukrajnai háborúra. Létrejött egy megállapodás arról is, hogy egy mesterségesintelligencia-fókuszú kiválósági központot fog nyitni a Saab és a Védelmi Innovációs Kutatóintézet, megkezdődik az együttműködés a kutatás-fejlesztés területén is. A kormányfő kifejtette, hazánk megerősítette ezzel a NATO iránti elkötelezettségét, hiszen a megállapodások aláírásával Magyarország úgy döntött, hogy hosszabb távon fönntartja és egy nagyságrenddel meg is növeli a saját légvédelmi képességét, ami azt jelenti, hogy hazánk részese marad a NATO azon közös akcióinak, ahol a tagállamok egymás légtérvédelmét biztosítani tudják.

A miniszterelnök felhívta rá a figyelmet, hogy a két ország közti kölcsönös bizalom helyreállítása időbe telt. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem a Gripen-szerződések voltak ebben döntőek. „Ez nem egy üzleti megállapodás, egy business deal, hogy itt a NATO-tagság a Gripenekért cserébe”, mondta. Orbán Viktor szerint a svéd–magyar védelmi együttműködés sokkal hosszabb történet, mint Svédország NATO-csatlakozási szándéka. „Természetes azonban, hogy egy védelmi megállapodás sokat segít a bizalom helyreállításában a két ország között”, magyarázta.

Ulf Kristersson a közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a megállapodások mindkét ország érdekét szolgálják. Kifejtette, a Gripen Svédország büszkesége, az egyik igazán fontos svéd termék, amelyet a NATO-nak adhatnak a tengeralattjárók és a radartechnológiai fejlesztések mellett. A svéd kormányfő békülékeny hangot ütött meg, úgy fogalmazott, hogy Svédország nem ért egyet mindenben Magyarországgal, de abban igen, hogy aktívabban kell együttműködni azokon a területeken, amelyeken egyetértés van. Méltatta Magyarország előrelépéseit a tudomány és innováció terén, ezzel kapcsolatban felidézte, hogy Stockholmban tavaly két magyar tudós is Nobel-díjat vehetett át.

Ulf Kristersson, úgy tűnik, nem neheztel. Elmondta: amikor egy ország beadja csatlakozási kérelmét a NATO-ba, el kell fogadnia, hogy minden tagállam saját döntést hoz annak jóváhagyásáról. „Ez néha gyorsan megy, máskor lassabban, mi pedig tiszteljük azt, hogy a magyar parlament magyar döntést hoz, ez nem formalitás”, fejtette ki. Ezt az alapvető tiszteletet kifejező gondolatot távolról sem mindenki osztja az európai politikai elitben. Ahogy a két északi ország NATO-csatlakozása kapcsán, úgy például az EU-ban a költségvetéssel, Ukrajna támogatásával és számos egyéb kérdéssel kapcsolatban megtapasztalhattuk, hogy Magyarországtól azt várják, szó nélkül szavazzon együtt a többséggel. Természetesen annak sem örültek, hogy Törökország sem adta be sokáig a derekát, de méretére és katonai súlyára való tekintettel máshogy álltak hozzá az ankarai kormány kifogásaihoz. A magyar liberális sajtó is ehhez a kórushoz csatlakozott, amikor az elmúlt majdnem két évben egyrészt nem tudták elképzelni, hogy a magyar kormány önállóan – ez esetben a törököktől függetlenül – is cselekedhet, másrészt pedig zavaró akadékoskodásként jellemezték, hogy a kormány késlekedik, nem követi azonnal a többieket. Valójában azonban Magyarországnak pont annyi joga van az EU-ban és a NATO-ban is saját érdekei képviseletéhez, mint bármelyik másik tagállamnak, akkor is, ha az nagyobb vagy régebben csatlakozott. Noha a költségvetési tárgyalások esetében is hajlamos a nyugati média úgy beállítani, hogy csak Magyarország „tör borsot” a többiek orra alá, valójában minden tagállamnak vannak olyan szempontjai, amiket szeretne érvényesíteni. A balliberális oldal szerint ilyesminek esetünkben nincs helye, egyenesen illetlenség nem feltétel nélkül aláfeküdni a brüsszeli elit akaratának, uniós barátaik pedig eleve felszámolnák a konszenzusos döntéshozatalt, és még több jogot csavarnának ki a tagállamok kezéből.