Véres kísérlet
A II. világháború óta nem volt példa hagyományos értelemben vett háborúra Európában, így Ukrajna gyorsan a modern fegyverek kísérleti terepévé vált. Az oroszok és az amerikaiak egyaránt itt tesztelik legújabb fejlesztéseiket, most születnek meg a jövő háborúit meghatározó katonai doktrinák is. Csak remélni lehet, hogy mindez nem egy küszöbönálló világháború előjele.
Bár sokan akkor helyi konfliktusnak gondolták, az 1936-ban kezdődött spanyol polgárháború valójában a második világégés próbaháborúja volt, amelyben új fegyvereket és harceljárásokat teszteltek a résztvevők. A fegyverzetét gyors ütemben modernizáló Németország a Condor légiót vetette harcba az Ibériai-félszigeten. Ebben öt repülőszázad vett részt száz géppel, és nagyjából 5100 katona támogatta Franco tábornok harcát, ezen felül páncélos, felderítő és szállítóegységek alkották. A Szovjetunió ezzel szemben a köztársaságiak mögé állt be, és jelentős fegyver-, valamint hadianyag szállítmányokkal támogatta, többek között 648 repülőgépet, 347 harckocsit és 60 páncélautót, 1186 tüzérségi eszközt küldött, valamint több ezer önkéntes katonát, köztük pilótákat és harckocsizókat is. A háború mind a szovjet, mind a német félnek lehetőséget adott arra, hogy katonái puskaport szagoljanak, a németek az itt szerzett harci tapasztalatok alapján alkották meg a Blitzkrieg alapjait és a zuhanóbombázás módszerét, valamint a II. világháború egyik leghíresebb zuhanóbombázóját, a Junkers Ju-87 Stukát is a spanyolországi tapasztalatok alapján rakták össze.
Próbaháború 2.0
Az ukrajnai háború kísértetiesen hasonló szerepet tölt be most. Nem véletlen, hiszen két reguláris hadsereg összecsapására a II. világháború óta nem volt példa a kontinensen. A kétezres évek közel-keleti háborúi az aszimmetrikus hadviselésről szóltak, ami számos képességet háttérbe szorított. Egy modern harckocsi vagy önjáró löveg számára kevéssé volt hasznos próbaterep a hegyek között bujkáló afgán harcosok utáni hajsza.
A Magyar Honvédségre is érdemes egy pillantást vetni. A különleges műveleti erők kimagaslóan jól képzettek és felfegyverzettek, miközben a Leopard harckocsik nemrég kezdtek csak érkezni Németországból, és a tüzérség fejlesztése is az elmúlt egy-két év eredménye. Az új Panzerhaubitze 2000-es önjáró tarackokból még csak az első fecskék érkeztek meg, amúgy pár kiöregedett szovjet gyártmányú D-20-as, 152 milliméteres vontatott tarack őrizte az emlékét ennek a nagy múltú fegyvernemnek.
Most viszont, hogy két hagyományos hadsereg csap össze, hirtelen felértékelődtek a korábban háttérbe szorult harceszköztípusok, így a katonai döntéshozók és elemzők az Egyesült Államoktól Kínáig árgus szemmel figyelik az eseményeket, hiszen számos új fegyver most esik át a tűzkeresztségen, ami mellett új katonai doktrínák is kialakulnak.
Égen-földön háború
A háború a bevetett fegyverek tekintetében csaknem teljes spektrumú, hiszen a legtöbb műveleti helyszínen, a szárazföldön, a levegőben, a vízen és a kibertérben egyaránt zajlik. Egyedül a világűrbe telepített fegyverek maradtak ki eddig, noha mind az oroszok, mind az ukránok mögött álló amerikaiak rendelkeznek ilyenekkel. Február 24-e előtt az átlagember aligha hallott a HIMARS-ról vagy a Javelinről és az NLAW-ról. Ezekre Afganisztánban nem volt szükség, ugyanis a tálibok nem rendelkeztek páncélos erőkkel, a végeláthatatlan orosz harckocsioszlopok Ukrajnában viszont ideális célpontjai lettek a modern páncéltörő rakétáknak. És bár az oroszok inkább kímélik az igazán korszerű haditechnikájukat, azért arra is bőven akad példa, hogy kipróbálják ezeket a harctéren. Jó példa erre a lézerfegyverek bevetése a nyugati haditechnológia ellen.
Ez orosz kormányzati források szerint egy drónokat megsemmisítő lézerfegyver, a Zadira prototípusa, ami képes felgyújtani a drónokat öt másodperc alatt, akár öt kilométeres távolságból, vagy a Peresvet nevű rendszert, ami képes blokkolni az akár 1500 km-rel a Föld felett keringő műholdakat, és bevetettek már-már hiperszonikus rakétákat is.
Megmérettetnek a harceljárások is. A háború első napjaiban az orosz haderő látványosan nyitott egy modern, mélységi hadviseléssel, ám a közelharcban nagyon erős, az amerikai támogatásnak köszönhetően komoly páncéltörő képességekkel rendelkező ukránok számításaikat kevesebb mint két hét leforgása alatt keresztülhúzták. Ez persze részben annak is köszönhető, hogy Moszkva egy ekkora hadművelethez képest igen kis létszámú, kétszázezres sereggel indított támadást, amely kevésnek bizonyult az akkor még 240 ezres ukrán haderővel szemben.
A kudarcok hatására viszont májusban váltottak, és visszatértek történelmi módszerükhöz, a felőrlő háborúhoz, amelyben immár hónapok óta a tüzérség játssza a főszerepet. Ez pedig, ha lassan is, de eredményeket hoz. Viszont megköveteli a kiszámítható és erős logisztikát, hogy a lőszerek eljussanak az ütegekhez. Erre válaszolt az Egyesült Államok a HIMARS frontra küldésével. A modern rakéta sorozatvetőkkel ugyanis az ukránok fontos orosz célpontokat tudnak kilőni, köztük olyan objektumokat, mint a lőszer- vagy az üzemanyagraktárak, csökkentve ezzel az orosz tüzérségi fölényt. Bejárta a világsajtót, amikor robbanás volt a Krím félszigeten, orosz források egy lőszerraktár megsemmisüléséről beszéltek. A Pentagon viszont azt állította, hogy modern radarromboló rakétákat küldtek Ukrajnának.
Említést érdemelnek az oroszok által elfoglalt területeken végrehajtott szabotázsakciók is, amelyre a NATO hivatalos eljárást dolgozott ki „az ellenállás operatív koncepciója” névvel, amelybe a Molotov-koktélos támadásoktól kezdve a lakosság erőszakos cselekményekbe való bevonásáig minden játszik. Ennek tudható be a Herszon körzetében orosz vagy oroszbarát polgári vezetők ellen elkövetett gerillatámadások sorozata. Nemrég például egy oroszbarát ukrán politikust sörétes puskával végeztek ki, párjának pedig átvágták a torkát, amivel valószínűleg káoszt akartak kelteni a szeptemberre időzített herszoni népszavazás előtt.
Kitart a tank és a tüzérség
Amikor a háború első heteiben ellepték a közösségi médiát a kilőtt orosz harckocsikról készített fotók, sokan már a harckocsik végnapjairól beszélnek. De tényleg eljött az ideje annak, hogy végleg nyugdíjazzuk a páncélosokat, vagy némi fejlesztés után ott a helyük a jövő hadseregeiben is? Ahogy korábban megírtuk, a magas orosz harckocsiveszteségekről elsősorban a hadvezetés és a hírszerzés hiányosságai tehetnek. Csupán a látottak alapján korai kijelenteni, hogy a fegyvernem elavult, hiába lövik ki a modern páncéltörő fegyverek, drónok Ukrajnában a régi szovjet gyártmányú tankokat, éppen az itteni tapasztalatok alapján határozzák meg a nagy nyugati fegyvergyártók a harckocsi fejlesztésének jövőbeli irányait. A gyártók monitorozzák az eseményeket, a Rheinmetall máris bejelentette, hogy készül az új Párduc harckocsi, és az Egyesült Államokban is dolgoznak a ráncfelvarrott Abramson.
Hatalmas, véres kísérlet az ukrán háború, de vajon azért tört-e ki, hogy a nagyhatalmak kipróbálhassák arzenáljukat? Természetesen nem, ahogy a spanyol polgárháborút sem ez a szándék indította el egykor. Az viszont biztos, hogy a katonai döntéshozók árgus szemekkel figyelik, hogy miként muzsikálnak a támogatásként átadott modern fegyverek. A spanyol polgárháborút követően pár hónappal elkezdődött a II. világháború. Csak remélhetjük, hogy a korunk próbaháborúja után nem következik egy újabb világégés.
