Vereségre ítélve – akár már 2024-ben eldőlhet az ukrajnai háború

Ukrajna akár néhány hónapon belül összeomolhat. Drámaian fogy az élőerő és a lőszer, a tartalékok pedig léptékekkel elmaradnak Oroszország lehetőségeitől. Az orosz népesség legalább négyszerese az ukránnak, a GDP pedig 14-szerese. Az orosz gazdaság a háború és a szankciók okozta problémák ellenére is mintegy 3 százalékkal növekszik, míg az ukrán továbbra is mély válságban van, egyre égetőbb a káderhiány, miközben a frontra is százezres nagyságrendben kellene az ember. Az orosz katonai költségvetés hatszorosa annak, mint Vlagyimir Putyin hatalomra kerülésekor volt, és 2024-ben több mint hatvan százalékkal fogja meghaladni a 2023-ast. Ukrajna léte alapvetően a látványosan gyengülő nyugati támogatásoktól függ. Enélkül összeomlik az állam, és a hadsereg sem képes még középtávon sem a háború folytatására. Árulkodó adat, hogy jelenleg az orosz csapatok ötször annyi (tízezer) tüzérségi lövedéket lőnek el naponta, mint az ukránok.

Az anyagháborúban tehát Oroszország áll győzelemre, ami pedig alapvetően meghatározza az ilyen konfliktusok végkimenetelét. Ehhez jön még, hogy az orosz hátország nem csupán gazdasági értelemben stabilabb. A társadalom döntő többsége mellett még ma is elmegy a háború. Nem sikerült a lakosságot szembefordítani a hatalommal, pedig a szankciók egyik célja kimondottan ez volt. Magát a háború ugyan az oroszok sem szeretik, ám elképzelhetetlennek tartják a vereséget. Putyin továbbra is széles körű támogatást élvez, és a márciusi elnökválasztáson várhatóan magabiztosan megszerzi majd az újabb hat évre szóló mandátumot. Eközben a Volodimir Zelenszkij iránti bizalom látványosan csökken, és a katonai sikerek elmaradásával párhuzamosan mélyülnek a törésvonalak az eliten belül is. Mind jobban érződik a társadalom elfáradása is. Míg tehát Putyin pozícióit megerősíti a választás, addig nem véletlen, hogy Zelenszkij nem meri kiírni a szavazást. Annak ellenére, hogy szintén március végén lejár a mandátum, megújításának elmaradása pedig gyengíti a legitimációját. Ez azonban még a kisebbik rossz, hiszen egy elnökválasztási kampány politikai értelemben alighanem végletesen megrendíthetné a hátországot.

A kialakult helyzetben nyugati elemzők sora veti fel az összeomlás lehetőségét és sürgeti Kijevet a tárgyalásra. Köztük az amerikai Quincy Institute for Responsible Statecraft vezető munkatársa, Anatol Lieven is. Mint a térséget jól ismerő brit elemző az intézet folyóiratában megjelent tanulmányában fogalmaz, a katonai és gazdasági egyensúly e konfliktusban erősen Ukrajna hátrányára billent el, és minél inkább elhúzódik a háború, annál rosszabb helyzetben lesz kénytelen tárgyalóasztalhoz ülni Kijev. Az elemző megjegyzi, nehéz elképzelni, hogy ezt a trendet sikerüljön látványosan megtörni, így Washingtonnak és Kijevnek azt ajánlja, minél előbb kezdjék el a tárgyalásokat Moszkvával.

Hasonló következtetésre jut az amerikai Foreign Policy hasábjain Jack Detsch is, miután a jelenlegi helyzetet leírva megállapítja, hogy éppen az ukrán és a nyugati vezetés rémálma valósul meg. Az elemző a keleti fronton kibontakozó hadműveletek és a nyugati támogatás elbizonytalanodásának következményeként ukrán területveszteségeket helyezett kilátásba. De ezt a forgatókönyvet erősíti az amerikai demokraták köreibe jól beágyazott washingtoni székhelyű Háborús Tanulmányok Intézetének (ISW) friss prognózisa is, miszerint orosz erők a következő hetekben fokozhatják erőfeszítéseiket a harkivi régióban annak érdekében, hogy elfoglalják Kupjanszk és Borova városát. Ezzel kiszorítanák az ukrán erőket az Oszkil folyó keleti partjáról a harkivi térségben, és előkészítenék a terepet a jövőbeli orosz offenzívához a Kupjanszk–Szvatove–Kreminna vonal mentén. Ugyanígy a télen elfoglalhatják az oroszok Avgyijivkát is.

Nem könnyíti Ukrajna helyzetét a nemzetközi helyzet alakulása sem. A világrend átalakulása közepette megnövekedő feszültség ugyanis egyre több konfliktust lobbant be, és mint az egész közel-keleti térséget destablizálódásával fenyegető gázai öldöklés kapcsán is látjuk, ezek a tűzfészkek egyrészt megosztják Amerika figyelmét, másrészt megmutatják a nyugati készletek behatároltságát. Ehhez jön még, hogy a 2024-es évben 76 választást tartanak – köztük olyan helyeken, így az Egyesült Államokban, az Európai Unióban vagy éppen Tajvanon –, amelyek közül több is közvetlen hatással lesz a globális folyamatok, benne az ukrajnai háború alakulására. Kijev szempontjából mindenekelőtt a nyugati tömbön belüli, elsősorban az amerikai választások fontosak, hiszen mint látjuk, már a kampány is blokkolja a pénzügyi és katonai támogatás folytatását.

Az erőviszonyok megváltozása az Egyesült Államokban, de Európában is fordulatot hozhat az ukrán politikában. Elsősorban Donald Trump győzelmére kell gondolni, amely még tovább mélyítené Kijev gondjait. E tekintetben is Moszkvának kedvez az idő, hiszen Ukrajna az amerikai választásokig a kampány miatt nem kaphat igazán komoly támogatást, ezután pedig az eredmény kedvezőtlen alakulása közelítheti a kapitulációt. A jelenlegi trendeket látva a Kreml a Bankovánál jóval nyugodtabban várhatja a globális hangulat alakulását, közben a felőrlő stratégiával gyengíti Ukrajnát, így még akkor is kedvezőbb helyzetben ülhet majd le egyszer tárgyalni, ha 2024 során nem indít elsöprő támadást. Kijev igazából abban csak bízhat, hogy látványos katonai veresége a világrend átalakulására is kihatna, így a Nyugat nem engedheti meg, hogy teljesen elengedje a kezét. Így az amerikai republikánusok sem blokkolhatják a támogatásokat, hiszen ezt egy idő után a demokraták visszafordíthatják, és Amerika nagyságának rombolásával, érdekeinek semmibevételével vádolhatják Trumpékat.

Egyértelmű, hogy Ukrajna „játékban maradása” szempontjából kulcsfontosságú a nemzetközi helyzet, az egyes országokon belül a legfőbb támogatók pozícióinak, ezzel összefüggésben a katonai és pénzügyi támogatásoknak az alakulása. E tekintetben a 2023-as év határozottan romló tendenciát mutatott, ami részben már azzal magyarázható, hogy a kezdeti hőfokon nem lehet a végsőkig fenntartani az Ukrajna ügye melletti kiállást. Ráadásul ez a lelkesedés elejétől fogva a leginkább a retorikában mutatkozott meg, a gyakorlatban az időben előrehaladva egyre inkább cinizmussal vegyült, és valójában a raktárak, a régi készletek kisöpréséig volt igazán látványos, majd az ukrán győzelem lehetőségének távolodásával már drámaian megcsappant. A kezdeti 4-5 milliárd dolláros havi támogatás 2023 végére havi 200-250 millió dollárra csökkent. Mióta a Nyugat megértette, hogy értelmetlen milliárdokat önteni Ukrajnába, Oroszországot ezzel nem lehet kifektetni, Kijev már csak a kapituláció elkerüléséhez elegendő támogatást kap. Az Ukrajnának szánt segélyek augusztus és október között 2022 azonos időszakához képest közel 90 százalékkal csökkentek. A legjobb és legvalószínűbb esetben ennek a tendenciának a folytatódására lehet számítani 2024-ben is. Ukrajnának közben az év folyamán 27 milliárd dollárra lenne szüksége ahhoz, hogy ne váljon fizetésképtelenné. Tehát nem csupán a katonai segítséggel kell számolni, hanem az állam összeomlásának elkerülése is súlyos nyugati milliárdokba kerül.

Ez utóbbi egyre inkább az Európai Unió feladata lesz, míg a katonai támogatás mindenekelőtt Amerikától függ a továbbiakban is. Már csak azért is, mert Európában már lényegében kimerültek a készletek, a hadiipar felpörgetése pedig 2025 előtt nem nagyon hozhat eredményeket. Ukrajna számára így 2024-ben a tét a túlélés lesz, hiszen már messze nem csak a Nyugat támogatások melletti politikai eltökéltsége a kérdés, hiszen ehhez jelentős mértékben már a képességek is hiányoznak. Így aztán ez a helyzet eleve feltételezi az ukrán sikerek elmaradását, és a jelenlegi frontvonalak megtartása is komoly kihívásnak tűnik. A kudarcok ráadásul tovább erodálják a Nyugat kiállását Ukrajna mellett. S egyelőre nem nagyon látszik, hogy lehet ebből az ördögi körből kitörni. Kijevnek ugyanis nincs B terve a nyugati támogatások elmaradására. Hogyan is lehetne? Erre persze nem gondoltak az ukránok, amikor a kezdeti sokk után egyre inkább belelovalták magukat a háború folytatásába, a Nyugat pedig az eredeti orosz tervek összeomlását követően vérszemet kapott, és azt gondolta, hogy rapid módon lerendezheti egy időre az orosz kérdést.

Ebből a háborúból azonban nem lehet olyan egyszerűen kilépni. Ezt az ismert amerikai elemző, George Friedman úgy fogalmazta meg, hogy a háborúnak vége, de senki sem tudja, hogyan kell abbahagyni a harcot. De azért sem lehet csak úgy leállni, mert még egyik közvetlenül vagy közvetve érintett fél sincs igazán közel a kitűzött céljaihoz. Noha fennáll annak a lehetősége, hogy az ukrán erők néhány hónapon belül végletesen meggyengüljenek, sokkal valószínűbb a jelenlegi patthelyzet fennmaradása, a lassú orosz felőrlés folytatódása. E stratégia legkorábban az év vége felé hozhatja kilátástalan helyzetbe Kijevet. Ennek a kilépésnek az előkészítése már folyik, ám még mindenki abban bízik, hogy a jelenleginél jobb pozíciók mellett fagyaszthatja be a konfliktust.

Addig is a támogatások későbbi felpörgésének reményében az ukrán hadsereg védekezésre rendezkedik be, beveszi magát a városokba, és megpróbálja minél inkább lelassítani a keleti fronton az orosz előrenyomulást, emellett időt nyer az új védvonalak kiépítéséhez. Ellentámadásra nincs esélye, és a legnagyobb gondot a következő hónapokban az egyre égetőbb lőszerhiány mellett a légvédelem túlterhelése, gyengülése, a mind nyomasztóbbá váló orosz légi fölény, az élőerő pótlása, valamint a morál fenntartása jelenti majd. Emellett – mint azt már az elmúlt hetekben a Krím, Doneck és Belgorod elleni támadások is mutatták – az orosz hátországot és az utánpótlási vonalakat célzó, ha kell, a civileket sem kímélő rakétacsapásokkal, valamint diverzánsakciókkal próbálja mindenekelőtt ébren tartani a nemzetközi figyelmet.

Bár vannak még olyan elemzők, akik szerint a nyugati támogatások felpörgetésével ezt az Ukrajna szempontjából egyértelműen negatív trendet még meg lehet fordítani, a kérdés inkább az, hogy mikor és milyen feltételekkel lesz kénytelen leülni az orosz féllel. A jelenlegi folyamatok mellett a konfliktus befagyasztására – az erőviszonyok ismeretében nem meglepő módon kedvezőbb orosz tárgyalási pozíciókkal – legkorábban 2024 őszén, de inkább 2025 folyamán kerülhet sor. Az időzítésben a fronthelyzet alakulása mellett a globális erőviszonyok változása és egyes országokban a belpolitikai kényszer is fontos szerepet játszik majd.