Kérdés, hogy mikor nyílik esély a bukott német energiapolitika újragondolására
Vérvörös napok
Németországban az elmúlt években azt láthattuk, hogy az ország vezetői a felelős szakmai döntések helyett a zöldideológia oltárán áldozzák fel az ország energiapolitikáját, aminek következménye a versenyképesség hanyatlása, az ellátás biztonságának elvesztése és a klímacélok elbukása lett. Az atomenergia kivezetésének, a megújulónak nevezett energiaforrások erőltetett ütemű és átgondolatlan fejlesztésének következményei azonban nem álltak meg az ország határainál, nálunk is érezhetők, ezért a februári előre hozott választások tétje az, hogy sikerül-e a feje tetejéről a talpára állítani Németországban az energiapolitikát.
A 2011-es fukusimai atomerőművi balesetet miatt az atomellenes zöldekkel szimpatizáló baloldali-liberális német média magasra korbácsolta a félelmeket, Angela Merkel kancellár pedig, aki korábban pártolta az atomerőművek üzemidő-hosszabbítását, feláldozta a német atomerőműveket a pártpolitika oltárán, és az összes bezárása mellett döntött. Ennek folyományaként 2023 áprilisában az utolsó három üzemelő blokkot is végleg leállították. Nem kellett azonban sokat várni arra, hogy szembejöjjön a valóság.
Az utolsó három atomerőművi egység leállítása óta folyamatosan importra kényszerül Németország, holott minden képzeletet felülmúló, 85 Paksi Atomerőműnek megfelelő, 170 gigawatt nap- és szélerőművi kapacitás birtokában van. A magyarországi áramtermelés felét adó Paksi Atomerőműnek két gigawatt a teljesítménye. Tavaly a hatalmas megújulókapacitás ellenére a németek kénytelenek voltak összességében 78 terawattóra villamos energiát importálni a szomszédos országokból (ez a mennyiség Magyarország éves teljes felhasználásának mintegy másfélszerese), ami azt is jelenti, hogy az import 28,5 terawattórával több volt, mint az export.
Ennek oka az, hogy az irdatlan beépített teljesítmény ellenére a nap- és szélerőművek nem képesek folyamatosan ellátni az országot, ezért a szén- és gáztüzelésű erőművek felpörgetett termelése mellett szükség van a szomszédos országokból származó importra is. Paradox módon a németek leállították ugyan az atomerőműveiket, de folyamatosan fogyasztanak atomerőműből származó áramot is, hiszen a szomszédos országokból, például Franciaországból ilyen érkezik.
Arról nem is beszélve, hogy a tavalyi hatalmas importtöbblet összességében mintegy 2,5 milliárd euróval növelte meg éves szinten a költségeket, amit a német fogyasztónak kellett kifizetnie. Ezzel szemben például 2016-ban, amikor még üzemeltek az atomerőművek, más volt a helyzet. Németország exportőr volt, és az export révén kétmilliárd euró többletbevétele keletkezett az energetikai szektorban…
Itt érdemes azt is megjegyezni, hogy már most is vannak olyan időszakok, amikor a német importszükséglet a 16-18 ezer megawattot is eléri (összehasonlításul: a Paks II. Atomerőmű csak 2400 megawatt teljesítményű lesz), de ez a jövőben az igények növekedése és az alaperőművi kapacitáshiány miatt tovább nő majd. Az összekapcsolt rendszerek miatt pedig a német energiahiány drámai hatást gyakorol a szomszédos országok energiaáraira is. Norvégiában már annyira dühösek a németekre, hogy a norvég energiaügyi miniszter egyenesen tarthatatlan helyzetről beszél, és – kapaszkodjunk meg! – sürgeti, hogy a távvezeték-összeköttetéseket vágják el és tárgyalják újra a szomszédos országokkal kötött szerződéseket, miután a norvégok is szenvednek a németek okozta magas áramáraktól.
Egyre gyakrabban vannak ősszel és télen olyan időszakok, az úgynevezett sötét szélcsend, németül Dunkelflaute periódusai, amikor a nap- és szélerőművek termelése a töredékére esik vissza. Ilyen időszakokban a német áramtermelés döntő részét, azaz 60-85 százalékát a szén- és gázerőművek állítják elő, illetve létszükséglet a villamosenergia-import is. A karácsonyi ünnepeket követően Németország ismét megtapasztalta ennek a felhős, ködös időjárásnak a következményeit, hiszen a nap- és szélenergia szinte teljesen kiesett. Ez nagyon feszült helyzethez vezetett a villamosenergia-piacon, ezért az ellátásbiztonság érdekében Németország kénytelen volt újraindítani az összes rendelkezésre álló aktív és a tartalékban lévő szénerőművet is.
Az ilyen feszült piaci helyzetek közvetlen hatással vannak az áramárakra. Az árak időnként megtízszereződnek, megawattóránként elérik akár az 500-800-1000 eurós értéket is, ami a háztartásokat és az ipart terheli. Ilyen esetekben már az ipari cégeknek le kell állniuk vagy vissza kell fogniuk a termelést, mert ezek az árak óriási veszteséget okoznak. Az egyik nagy cég vezetője ezt így fogalmazta meg: „Az ilyen napok pénzügyileg vérvörösek a számunkra.” De egyes cégek már végleg leállítják a termelést, elbocsátanak több ezer embert és más országokba települnek át. A sokkoló energiaárak a tönk szélére juttatják a német ipart. Mindennek tehát a német versenyképesség látja kárát, és akkor még nem beszéltünk az átlagos amerikai vagy kínai energiaárakról, amelyek háromszorosát nyögi a német gazdaság…
A kudarcos német energiapolitika másik következménye, hogy a rendszerben csaknem 70 gigawatt szén- és gázerőművi kapacitás van jelen, ezért a német szénerőművek 2038-ig tervezett leállítása erősen kérdéses az alaperőművi kapacitások hiánya miatt. Micsoda paradoxon! A klímabarát atomerőművek helyett Németország a széntüzelésűeket kénytelen rendszerben tartani! Emiatt az elmúlt években falvakat és templomokat is leromboltak, miközben jó minőségű szenet importál az ország az USA-ból, Kolumbiából, Dél-Afrikából vagy éppen Ausztráliából. Micsoda pazarlás ez a bezárt atomerőművek láttán…
A gázerőművekkel pedig az a baj, hogy ma már hiányzik az üzemelésükhöz az olcsó orosz földgáz, és a növekvő igények, valamint a nap- és szélerőművek bizonytalansága miatt még további 20-25 gigawatt új gázerőművi kapacitásra is szükség lenne. Ezek azonban csak tervek maradnak, mert a kormánykoalíció bukásával még az elvi döntés sem született meg, nem beszélve arról, hogy az sem tudható, ezeket az új kapacitásokat ki és milyen forrásból finanszírozná, de legfőképpen honnan lesz hozzá gáz. Aligha véletlen, hogy Fridedrich Merz, a CDU kancellárjelöltje, a németországi februári előre hozott választások esélyese még a választások előtt Moszkvába utazott…
A sokkoló ipariáram-árak mellett a háztartások is súlyos kárvallottjai az ideológiavezérelt energiapolitikának, hiszen a többszörösen támogatott nap- és szélerőművek nemhogy az árak csökkenését eredményezték, hanem épp az ellenkezőjét. Tavaly decemberben egy berlini polgár 40 eurócentet (kb. 165 forint) fizetett egy kilowattóra áramért, miközben Budapesten ez az ár kevesebb mint negyede volt.
Hozzátartozik az igazsághoz az is, hogy az elmúlt években – bár a német média nem verte nagy dobra – egyre többször kellett az rendszeregyensúly biztosítása érdekében a nagyipari fogyasztókat korlátozni. Decemberben a Der Spiegel arról írt, hogy a Szövetségi Polgári Védelmi és Katasztrófavédelmi Hivatal figyelmeztette az embereket: fel kell készülniük akár arra is, hogy előfordulhatnak három napon át tartó áramszünetek, amikor nem működik majd a fűtés, a vízellátás, az internet, vagy éppen az ATM-ből sem lehet majd pénzt kivenni. A kritikus infrastruktúrákat érő külföldi támadások számának növekedését nevezték meg a felhívás okaként, ami akár igaz is lehet, de mérnökként úgy gondolom, a valós indok inkább az, hogy így kívánják felkészíteni a lakosságot azokra az esetekre, amikor nem lesz elegendő kapacitás és fogyasztói korlátozásokat kell bevezetni, vagy éppen a termelés és az igény kényes egyensúlyának a megbomlása miatt egyes falvakat, városokat, térségeket leválasztanak a hálózatról…
Ezek a következmények a jéghegy csúcsát jelentik, mert az energiapolitika bukásának mélyreható gazdasági és társadalmi következményeit nehéz pontosan beárazni. A német kormány bukása után a februári választás reményt adhatna arra, hogy egy új energiapolitika rehabilitálja az atomenergiát és ezzel stabilizálhatja a helyzetet, hiszen ez a döntés praktikusan 5000-7000 megawattnyi atomerőművi kapacitás újbóli rendelkezésre állását eredményezné.
