Fotó: MTI/EPA/Boriszlav Ttrosev, szerk., archív, illusztráció
Hirdetés

Az 1945-ben végrehajtott atomtámadás áldozatainak emléket állító parkban a katolikus egyházfő több száz ember előtt adott hangot a mai világot továbbra is veszélyeztető fegyverkezés miatti aggodalmának.

Világunkban, amelyben gyermekek és egész családok milliói élnek sanyarú körülmények között, a fegyverek gyártása, korszerűsítése, birtoklása és eladása égbekiáltó merénylet az emberek ellen – jelentette ki a pápa. Felhívta a figyelmet arra a kettősségre, amely szerint a békét és stabilitást félelemre és bizalmatlanságra alapozott hamis biztonság fenntartása révén akarják szavatolni.

Fel kell számolni a világunkat uraló bizalmatlanság légkörét, amely egyre inkább szétzilálni látszik a fegyverzetellenőrzés rendszerének mai szerkezetét, s ez folyamatosan mérgezi a népek kapcsolatát – mondta az egyházfő. Úgy vélekedett: az új fegyverek technológiai fejlesztésének körülményei között még súlyosabb következményekkel járhat, hogy egyre kevésbé érvényesül a világban a multilateralizmus, a többpólusú jelleg.

„Az atomfegyverektől mentes világ igenis lehetséges és szükséges” – mondta Ferenc pápa, figyelmeztetve a politikai vezetőket, hogy ezek a fegyverek nem oltalmaznak meg bennünket a nemzeti és nemzetközi biztonságot fenyegető veszélyektől.

„Emiatt kulcsfontosságú megteremteni azokat az eszközöket, amelyek szavatolnák a kölcsönös bizalmat” – tette hozzá.