Hirdetés

Josh Menashe, az üzlet egyik tulajdonosa elmondta, hogy a személyzetet teljesen megrázta a történtek sora: „Egy ideig biztos nem nyitunk ki.” Hozzátette, hogy jelenleg – a romeltakarítást követően – az összveszteség felmérésén dolgoznak.

A közeli Industrious Gym vezetője, Matthew Strommen úgy nyilatkozott, hogy az alkalmazottak a hátsó kijáraton át menekültek el, majd az ő edzőtermében kértek segítséget: „Berohantak hozzánk, és azt mondták, hogy hívjuk a 911-et. Épp órát készültem tartani, amikor hirtelen kiabálva betódultak” – emlékezett vissza.

Strommen arról is beszámolt, hogy a rablás előtti pillanatokban csak az betört üveg zaját hallották, ami pánikot keltett bennük, és sokan a legrosszabbra gondoltak. Hozzátette, hogy azonnal bezárták az edzőterem kijáratait, és bent tartották az embereket, amíg a rendőrség meg nem érkezett.

A rablás idejét is pontosan felidézte: „Olyan 11 óra 50 körül lehetett, senki sem számított arra, hogy ilyesmi történhet egy munkanap közepén”.

A bűnözők a rendőrök kiérkezése előtt egy autóban elmenekültek. Még senkit nem tartóztattak le, és szerencsére személyi sérülés sem történt a drámai események során.