Vihar a csönd előtt
E címmel jelent meg George Friedman könyve, amely kísérletet tesz rá, hogy feltárja, miként működik valójában az Amerikai Egyesült Államok. Napjaink zűrzavara hogyan torkollik totális intézményi, társadalmi és gazdasági válságba az évtized közepére. Ki tud-e ebből lábalni az USA, megőrizve birodalmi pozícióit?
A Texasban élő, magyar származású George Friedman a világ legnagyobb magán-hírszerzőcége, a Stratfor alapító elnökeként közzétett hajszálpontos elemzései és prognózisai révén vált világhírűvé. Napjainkban a geopolitikai előrejelzésekre szakosodott Geopolitical Futures alapító elnöke.
Egy világbirodalom krízise nemcsak állampolgárai életét keseríti meg, hatással van a Föld valamennyi államára. Válságba vagy akár háborúba döntheti azok gazdaságát, társadalmi berendezkedését, kilátástalanná téve állampolgáraik mindennapjait. George Friedman szerint az USA történelmének legnehezebb időszakát éli: egyszerre kell megküzdenie az intézményi és társadalomgazdasági válsággal, valamint birodalmi pozíciói megrendülésével.
Mindazonáltal George Friedman bizakodó. Úgy látja, hogy Amerika történelmét mindig is az intézményi és társadalomgazdasági ciklusok formálták. Ám rugalmasságának köszönhetően, épp a ciklusváltásoknak is betudhatóan képes volt alkalmazkodni az új történelmi körülmények és az aktuális technológiaváltás követelményeihez. A ciklusváltások mindenkor megteremtették a feltételeit a termelékenység növekedésének, új társadalmi csoportok felemelkedésének és az új körülményeknek megfelelő intézményrendszer kiépítésének. Ez pedig nyugodt, fejlődő korszakot hoz az amerikaiaknak, csendet a vihar utáni időszakra.
Az intézményi ciklus Friedman szerint nyolcvanévente vesz fordulatot. Az 1945-ben kezdődött második ilyen lassan a végére jár, 2025-re várható a fordulat. Az amerikai intézményrendszer működési zavarai azonban már évek óta nyilvánvalóak. Ennek egyik leginkább szembetűnő jele a legutóbbi elnökválasztás körülményei és végkimenetele volt.
A társadalomgazdasági ciklusok azonban, mint Friedman állítja, rövidebb életűek: ötvenévente követik egymást, és mindig technológiaváltáshoz köthetők. A következő trendforduló szintén a húszas évek közepére várható. E kettős váltás példátlan társadalmi feszültségekkel, értékválsággal és minden korábbinál kiélezettebb konfliktusokkal jár.
A mikrochiptechnika kora
Az elemzés szerint az utóbbi ötven évben az USA gazdasági és társadalmi életét a mikrochiptechnika robbanásszerű fejlődése formálta. Feltalálását, alkalmazási lehetőségeinek bővülését kezdetben ugyan az amerikai hadseregnek köszönhette a világ, ám az új eszközök hamar polgárjogot nyertek a civil életben is, forradalmasítva a termelést, a szolgáltatásokat és a mindennapi életet. Ennek jelentősége Friedman szerint legfeljebb az elektromosság felfedezéséhez és széles körű alkalmazásához fogható. Utóbbi Edisonnak köszönhetően megteremtette azt a vállalkozási formát, amely összekapcsolta a tudományos élet és az üzleti világ képviselőit, eladható terméket formálva a tudományos újdonságokból. Ez a különleges kapcsolat az utóbbi ötven évben is páratlan üzleti sikereket hozott, megalapozva azt az iparágat és a működtetőiből álló elitet, amely ma is a legnagyobb hatással van a világ alakulására. Ám a sikerért az amerikai társadalom óriási árat fizetett.
A Reagan-korszakban fénykorát élő amerikai ipar jócskán veszített jelentőségéből. Egész iparágak tűntek el, felszámolták vagy kiszervezték a termelést az olcsó munkabérekkel működő ázsiai országokba. A második világháború után irigyelt helyzetben lévő ipari foglalkoztatottak, akik az akkori amerikai középosztály nagy részét alkották, menthetetlenül lecsúszásnak indultak. A reálbérek alakulása is drámai fordulatot vett: napjainkra alig érik el a 70-es évek elején megszerezhető jövedelmeket. Immár szertefoszlott annak reménye, hogy egy középosztálybeli család önálló házban lakjon, két kocsival, évenkénti nyaralással számolhasson, és bízhasson benne, hogy taníttathatja a gyerekeit. Az alsó középosztály tagjai nyomorba süllyedtek, a középosztály derékhada további lecsúszással küzd, amit kilátástalanná tesz a családok eladósodottsága. A jövedelmek a tőketulajdonosoknál koncentrálódnak, egy részük pedig a high-tech iparágakban dolgozóknál jelentkezik, akik még képesek őrizni a középosztályi létformát. Igaz, sokuk helyzetét szintén megrendítette a jelzáloglufi kipukkanása miatt bekövetkezett 2008-as pénzügyi válság.
A változással együtt járt, hogy a süllyesztőbe kerültek a korábbi középosztály értékei is. Immár nem számít követendő példának a család, a helyi közösség, a vallás. A mindennapi életet szabályait az úgynevezett társadalommérnökök igyekeznek meghatározni. Friedman szerint mindez óriási társadalmi feszültségekkel jár, ami az évtized közepére robbanásközeli helyzetet eredményez.
Nincs válasz
A társadalomgazdasági krízist az elemző szerint tovább mélyíti, hogy egybeesik az intézményrendszer egyre inkább megmutatkozó válságával. A szövetségi intézmények rugalmatlanságuk mellett további gondokat okoznak azzal, hogy igyekeznek a lehető legtöbb ügyben kivenni a döntés jogát a tagállamok kezéből, és egyre messzebb kerülnek az amerikaiakat foglalkoztató gondoktól. Friedman a törvényhozás működésének bonyolultságára és átláthatatlanságára, valamint az igazságszolgáltatási struktúra merevségére is felhívja a figyelmet. Mindez szerinte oda vezet, hogy az USA gazdasági, politikai elitje, a technokratáknak nevezett szakértők ma már képtelen válaszokat találni a válságjelenségekre.
Bár Friedman könyvének angol változata 2020-ban jelent meg, az azóta zajló események igazolják álláspontját. A BLM vagy az LMBTQ+-mozgalom kiteljesedése is azt mutatja: a társadalom „mérnökeinek” lépései a pokolba vezető utat kövezik ki az emberiség számára.
George Friedman úgy látja, a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy az intézményi ciklusfordulót eddig mindig háborúk előzték meg. Ezek nyitottak utat az intézményrendszer átalakításának. Szerinte ennek nem mond ellent, hogy az Amerikai Egyesült Államok az ikertornyok elleni 2001-es merénylet óta permanens háborúban áll a dzsihádistákkal. Bár könyvének megírásakor még nem láthatta az orosz–ukrán proxyháború kitörését vagy a Kínával való kapcsolatok végletes megromlását, mindez csak ráerősít arra az elméletre, hogy a húszas évek háborúi fogják kikényszeríteni az amerikai intézményrendszer átalakítását.
Friedman úgy véli, az utóbbi húsz év háborúi, amelyek közül egyet sem nyert meg az USA, az Egyesült Államok védelmét szolgálták, valamint azt a célt, hogy a világon sehol ne emelkedhessen fel regionális hatalom, amely sérthetné az amerikai érdekeket.
Van kiút?
George Friedman könyvében adatokkal is bizonyítja, hogy az amerikaiaknak történelmük legbonyolultabb válságával kell szembenézniük, és legfeljebb a 30-as évek közepén jöhet el a csend időszaka, elhozva az Egyesült Államok új aranykorát, amelyben stabilnak mondhatja birodalmi létét. Ám mint írja, addig is mindent meg kellene tenni azért, nehogy robbanáshoz vezessen a társadalomgazdasági és intézményi ciklus fordulója. Ennek elkerülésére azt javasolja, hogy mindenekelőtt nyissák meg a felemelkedés útját a középosztálybeli és a szegény fiatalok előtt. Vagyis tegyék lehetővé, hogy eljussanak az egyetemi diplomáig anélkül, hogy tovább növelnék az óriásira duzzadt és mára – éppen a tömeges elszegényedés miatt – visszafizethetetlenné vált diákhitel-állományt. Egyébként e hitelállomány további növekedése lehet a forrása egy, a 2008-asnál is nagyobb pénzügyi válságnak.
A középosztálybeli fiatalok felemelkedésének, a társadalmi mobilitás beindításának több hozadéka lehet Friedman szerint. Kezelhetővé tenné az egyelőre egymástól hermetikusan elzárt társadalmi csoportok közötti feszültséget. Emellett elősegítené, hogy megjelenjenek új gondolatok az intézményrendszerben, a politikában és a gazdasági életben. Mint leszögezi, ez az ezredforduló környékén született új nemzedék hivatott arra, hogy visszatérjen a hagyományos értékekhez, és elindítsa azt a technológia- és elitváltást, amely a harmincas évektől majd meghatározza a gazdasági, társadalmi fejlődést.
George Friedman az egybeeső ciklusfordulók válságának enyhítését nem az egymást követő elnököktől várja. Mint írja, az intézményi ciklus utolsó elnöke mindenképpen bukásra van ítélve, de az új ciklus első elnöke sem lesz feltétlenül népszerű és sikeres. Ők ki vannak téve azoknak a folyamatoknak, amelyek a mélyben működtetik az Amerikai Egyesült Államokat.
George Friedman ezúttal nem ad kapaszkodót a birodalmi krízis következményeit elszenvedő, az Egyesült Államokon kívül élő népeknek. Minden nemzetnek magának kell megtalálni a módját, hogyan élje túl, ahogyan az amerikai pénzügyi, gazdasági és politikai elit igyekszik bármi áron megőrizni hatalmát és az egypólusú világrendet.
