Villámgyors pápaválasztás és ellenpápák – érdekességek a konklávék történelméből
A katolikus egyház bíborosai jövő héten ülnek össze a Vatikánban, hogy új pápát válasszanak az úgynevezett konklávé keretében. Míg a legutóbbi konklávék néhány napig tartottak, a történelem leghosszabb ilyen eseménye közel három évig húzódott.
A leghosszabb időn át tartó konklávé
A leghosszabb konklávé 1268 és 1271 között zajlott az olaszországi Viterbóban, és 1006 napig tartott, mire X. Gergely pápát megválasztották. A hosszan elhúzódó döntéshozatal miatt a helyi lakosok bezárták a bíborosokat a tanácskozás helyszínére, és korlátozták az élelmiszerellátásukat, hogy sürgessék a döntést. Ez az esemény késztette X. Gergelyt arra, hogy később rendeletben korlátozza az étkezéseket, elkerülendő a jövőbeni késedelmeket.
Villámgyors választások
1274 előtt előfordult, hogy a pápa halálának napján már meg is választották az utódját. Ezt követően azonban az egyház szabályozta a folyamatot: elrendelte, hogy az első szavazás előtt legalább tíz napnak kell eltelnie. Később ezt a várakozási időt 15 napra emelték, hogy a világ minden tájáról érkező bíborosoknak legyen idejük Rómába utazni.
A leggyorsabb konklávé, amely már az előírt tíznapos várakozási idő után zajlott, valószínűleg az 1503-as volt, amikor II. Gyula pápát csupán néhány óra alatt megválasztották – számolt be róla Ambrogio Piazzoni vatikáni történész.
A közelmúltban is akadtak gyors választások: Ferenc pápát 2013-ban az ötödik szavazási fordulóban, XVI. Benedeket 2005-ben a negyedik körben, míg XII. Piuszt 1939-ben már a harmadik szavazáson megválasztották.
A Sixtus-kápolna és a konklávé
Először 1492-ben rendezték meg a konklávét a Michelangelo freskóival díszített Sixtus-kápolnában. 1878 óta ez a világszerte ismert épület ad otthont minden egyes pápaválasztásnak.
„Minden azt szolgálja, hogy tudatosuljon bennünk: Isten jelenlétében vagyunk, akinek színe előtt egy nap minden ember számot ad életéről” – írta II. János Pál pápa az 1996-ban kiadott, a konklávé rendjét szabályozó dokumentumban, az Universi Dominici Gregis-ben.
A bíborosok a Vatikán területén, a Sixtus-kápolnától rövid sétára található Domus Sanctae Marthae vendégházban vagy egy közeli rezidencián szállnak meg a választás ideje alatt.
Választások a Sixtus-kápolnától távol
Bár a legtöbb konklávét Rómában tartották, nem mindegyik zajlott a Vatikán falain belül. Négy alkalommal a pápai rezidenciaként szolgáló Quirinale-palota kápolnája adott otthont a pápaválasztásnak, míg mintegy harminc másik esetben olyan római helyszíneken zajlott a konklávé, mint a Lateráni Szent János-bazilika, a Santa Maria sopra Minerva templom, illetve egyéb egyházi épületek.
Tizenöt alkalommal azonban a pápaválasztás Rómán és a Vatikánon kívül hívták össze. Ilyen helyszín volt többek között az olaszországi Viterbo, Perugia, Arezzo és Velence, valamint a németországi Konstanz és a franciaországi Lyon.
Negyven év, négy ellenpápa
1378 és 1417 között, a történelemben a „nyugati egyházszakadásként” ismert időszakban ellenpápák követelték maguknak a hatalmat. A csaknem négy évtizedig tartó válság alatt több ellenpápa – azaz olyan egyházi vezető, akinek pápai joghatóságát a katolikus egyház nem ismerte el hivatalosan – is igényt formált Péter trónjára.
A legjelentősebb ellenpápák ebben az időszakban VII. Kelemen, XIII. Benedek, V. Sándor és XXIII. János voltak. Az egyház egysége megbomlott, a hívők és az európai uralkodók megosztottak voltak abban, hogy kit tekintsenek legitim vezetőnek.
A súlyos belső válságot végül az 1417-es konstanzi zsinat zárta le, ahol a zsinati atyák megválasztották V. Mártont, akit az egész katolikus világ elfogadott törvényes pápaként. Ezzel hivatalosan is véget ért a „többpápás” időszak, és helyreállt az egyház egysége.
Egészségügyi kihívások
A konklávé zártsága nemcsak szellemi, hanem testi kihívásokat is jelentett a bíborosok számára – különösen a személyes higiénia terén. A Domus Sanctae Marthae vendégház 1996-os megnyitása előtt a pápaválasztásra összegyűlt főpapok a Sixtus-kápolnához kapcsolódó helyiségekben, tábori ágyakon aludtak.
A XVI–XVII. századi konklávékról történészek „visszataszítóként” és „bűzösként” számoltak be, különösen nyáron, amikor a bezártság miatt a fertőzések gyorsan terjedhettek. Az idős, gyakran beteg bíborosok számára az alapvető higiéniai feltételek hiánya súlyos kockázatot jelentett. A zárt tér, a rossz szellőzés és a hosszú bezártság következtében többen súlyos betegen hagyták el a konklávét.
Szigorú titoktartás
A pápaválasztások kezdetben nem zajlottak teljes titoktartás mellett, ám a politikai befolyásolástól való félelem különösen felerősödött a történelem leghosszabb konklávéja idején, Viterbóban. Ennek hatására X. Gergely pápa elrendelte, hogy a bíborosokat el kell zárni – „cum clave”, azaz „kulccsal” –, amíg meg nem választják az új egyházfőt.
A döntés célja az volt, hogy a választás szigorúan elszigetelt környezetben, Isten akaratának megfelelően, minden külső befolyástól mentesen történjen. A konklávé ezen formája évszázadokon átívelő hagyománnyá vált, amelyet a különböző pápák időről időre megerősítettek – mindig kiemelve a titoktartás jelentőségét.
A titoktartási szabályok lényege ma is változatlan: biztosítani, hogy a bíborosok a Szentlélek vezetésével, a világ zajától elzárva válasszák meg az új pápát.
A történelem legfiatalabb és legidősebb pápája
XII. János pápa mindössze nagyjából 18 éves volt, amikor 955-ben megválasztották – ezzel ő a legfiatalabb ismert pápa az egyháztörténelemben. A legidősebb pápák közé tartozik III. Celesztin, akit 1191-ben, valamint V. Celesztin, akit 1294-ben választottak meg, mindketten 85 évesen léptek trónra. Az utóbbi korokban XVI. Benedek pápa volt az egyik legidősebb újonnan megválasztott egyházfő: 2005-ben, 78 éves korában lett a katolikus egyház vezetője.
Nem bíboros és nem olasz
Bár nincs előírás arra, hogy a pápa csak bíboros lehet, évszázadok óta kizárólag bíborosokat választanak meg a katolikus egyház élére. Az utolsó olyan pápa, aki nem volt bíboros, VI. Orbán volt 1378-ban – ő bencés szerzetesként és Bari érsekeként került a pápai trónra.
Az olasz pápák évszázadokon át uralták az egyház vezetését, de több kivétel is akadt a történelem során. II. János Pál (1978) lengyel, XVI. Benedeket (2005) német, míg Ferenc pápa (2013) argentin állampolgár volt.
Korábbi példák is akadnak: VI. Sándor (1492) spanyol, III. Gergely (731) szíriai, VI. Adorján (1522) pedig holland volt.
