Fotó: MTI/EPA/Keystone/Salvatore Di Nolfi
Hirdetés

Recep Tayyip Erdogan az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának genfi fórumán kijelentette: megoldást kell találni arra, hogy a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek visszatérhessenek hazájukba. A török elnök elképzelése szerint lakásokat és iskolákat kellene létesíteni abban az észak-szíriai térségben, ahová „már 371 ezer menekült vissza is tért” a török hadsereg katonai műveleteit követően. Ha a javaslatait végrehajtanák, akkor nagyon rövid időn belül a visszatelepített menekültek száma könnyedén akár az egymilliót is elérhetné – tette hozzá.

Erdogan azt mondta, „terrorista szervezetektől”, nevezetesen az Iszlám Állam és a kurd Népvédelmi Egységek (YPG), illetve a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) harcosaitól akarták megtisztítani a régiót. A török elnök hangsúlyozta: Törökország saját védelme érdekében „kénytelen” volt a katonai beavatkozáshoz folyamodni Szíriában, mert a nemzetközi közösség nem nyújtott elegendő segítséget a szíriai menekülteknek.

Kiemelte, hogy Törökország kilenc év alatt 40 milliárd dollárt fordított a szíriai konfliktus elől menekülők befogadására, míg az Európai Unió ehhez képest csak 6 milliárd euróval (6,7 milliárd dollár) járult ehhez hozzá. Szóvá tette azt is, hogy Törökország még mindig várja annak a 3 milliárd eurónak a folyósítását, amelyet korábban ajánlottak fel neki a menekültekkel kapcsolatos költségek fedezésére.

Erdogan megjegyezte azt is, hogy „sajnos a szíriai gyerekek biztonsága érdekében nem tették meg azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a szíriai olajmezők védelme érdekében megtettek”. A török elnök ezzel alig leplezetten az Egyesült Államokra utalt, amely az Iszlám Állam visszavonulása után gyorsan lépéseket tett a szíriai olajmezők biztonságának garantálására. 

Törökországban 3,7 millió szíriai menekült él, amely a világ legnépesebb menekültközössége.