Vitalij Klicsko kijevi polgármester orosz rakétacsapásban megrongálódott lakóházaknál Kijevben 2023. december 13-án.
Fotó: MTI/EPA/Oleh Petraszjuk
Hirdetés

„Az egyik forgatókönyv az, hogy területeket adunk fel. Nem igazságos, de talán ideiglenesen megoldás lehet” – mondta Klicsko a BBC kérdésére. Ugyanakkor leszögezte, hogy „az ukrán nép soha nem fogadja el az orosz megszállást”.

A nyilatkozat közvetlenül azután hangzott el, hogy orosz rakéta- és dróntámadás érte az ukrán fővárost, amelynek során 12 ember életét vesztette, több mint nyolcvanan megsérültek. Ez volt az egyik legtöbb halálos áldozattal járó támadás Kijev ellen az utóbbi hónapokban.

Oroszország 2022-ben indított teljes körű inváziót Ukrajna ellen, és jelenleg az ország területének mintegy 20 százalékát tartja megszállva.

Klicsko az egyik első magas rangú ukrán tisztségviselő, aki nyilvánosan utalt arra, hogy egy esetleges béke eléréséhez területi engedményekre lehet szükség.

A polgármester és Volodimir Zelenszkij elnök között régóta feszült a viszony. Klicsko többször is bírálta az elnököt és annak embereit, amiért szerinte megpróbálják gyengíteni a főváros vezetését.

Arra a kérdésre, Zelenszkij egyeztetett-e vele egy lehetséges békemegállapodásról, Klicsko határozottan válaszolt: „Nem. Az elnök ezt egyedül intézi. Ez nem az én feladatom”.

Klicsko szerint ugyanakkor eljöhet az idő, amikor Zelenszkijnek „fájdalmas döntést” kell hoznia a béke érdekében. Szerinte az ilyen súlyú kérdéseket érdemes lenne a nyilvánosság kizárásával, kamerák nélkül megvitatni – utalva ezzel arra a februári, nyilvános vitára, amely Zelenszkij és Donald Trump között zajlott a Fehér Házban.

Trump a közelmúltban ismét bírálta Zelenszkijt, amiért az ukrán elnök elutasította a Krím orosz fennhatóságának elismerését. Trump szerint „a Krím már évekkel ezelőtt elveszett”, és „már nem is képezi vita tárgyát”.

Zelenszkij ezzel szemben emlékeztetett a 2018-as „ krími nyilatkozatra”, amelyben Mike Pompeo, Trump akkori külügyminisztere leszögezte: az Egyesült Államok elutasítja a Krím orosz annektálását.