Fotó: MTI/EPA/EP/AFP Pool (szerk.)
Hirdetés

Francia igazságügyi források szerint a pártvezetőt több mint tíz órán át hallgatták meg pénteken a párizsi bíróságon, majd közpénz elsikkasztásában való bűnrészesség gyanúja miatt indult ellene eljárás.

„A gyanúsítás, amelyet a lapok már megelőlegeztek, minden bemutatott bizonyíték ellenében történt” – mondta Pierre Cornut-Gentille, a politikus ügyvédje, aki szerint a vizsgálat során ki fog derülni, hogy alaptalanok a vádak.

A párizsi bíróság korrupcióellenes vizsgálóbírói november 15. óta több közéleti szereplőt is meggyanúsítottak a Modem ellen folyó eljárásban, többek között Sylvie Goulard volt francia biztosjelöltet, Marielle de Sarnez volt Európa-ügyi minisztert, a párt alelnökét, Michel Mercier volt igazságügyi minisztert és Alexandre Nardellát, a párt pénztárnokát.

A vizsgálóbírók arra kíváncsiak, hogy a pártnak az EP büdzséjéből fizetett európai parlamenti asszisztensei valójában milyen munkát végeztek a centrista pártnál, illetve az európai pénzeket a párt Párizsban dolgozó munkatársainak kifizetésére használták-e fel.

Emmanuel Macron államfő első kormányából az után távoztak a modemes politikusok, hogy az államfő Köztársaság lendületben nevű mozgalmával koalícióra lépett pártjuk ellen 2017. június 9-én ügyészi vizsgálat indult az állítólagos európai parlamenti fiktív asszisztensi állások ügyében. Akkor valamennyi modemes miniszter, köztük Francois Bayrou is – aki az igazságügyi tárcát vezette – lemondott annak érdekében, hogy ne akadályozzák Macron induló kormányának munkáját.

A gyanú szerint Francois Bayrou pártelnök lehetett a centrista párt feltelezett illegális finanszírozásának a felelőse. A párthoz közeli források szerint ezt azonban sem dokumentum, sem tanúvallomás nem támasztja alá, jóllehet az európai pénzek nem törvényes felhasználásaval már több EP-képviselőt is megvádoltak. A 2009-2014 időszakból kilenc képviselőt vizsgál a francia igazságszolgáltatás.

Franciaországban hasonló eljárás folyik a radikális baloldali Lázadó Franciaország és a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés ellen is. Az utóbbi párt esetében húsz ember, köztük Marine Le Pen pártelnök ellen indult vizsgálat.

Emmanuel Macron szombaton jelezte, hogy a vizsgálat ellenére továbbra is barátjának tekinti Francois Bayrout. Az elnöki hivatal annyit közölt, hogy a köztársasági elnök „az ügy tartalmi részét illetően egy igazságügyi döntésről nem kíván véleményt nyilvánítani, de a személyi kérdéseket illetően továbbra is baráti viszonyt ápol Francois Bayrouval, rendszeresen beszél vele és továbbra is konzultálni fognak”.