Jevgenyija Kapitonyihina, a Jelcin-központ szóvivője az Interfax hírügynökségnek elmondta, hogy az intézmény higgadtan viszonyul az ellenőrzéshez, amely meggyőződése szerint meg fogja erősíteni, hogy nincs ok arra, hogy ügynöki tevékenységgel vádolják őket. Közölte, hogy a központ az alapszabályának megfelelően működik, pénzügyi beszámolóit pedig a honlapján közli.

Hirdetés

Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő csütörtökön azt mondta, hogy a Kremlnek nincs tudomása a minisztériumi vizsgálatról, de azt a tárca jogkörének megfelelő, szokásos munkának nevezte.

A 2015. november 25-én Jekatyerinburgban megnyitott Borisz Jelcin Elnöki Központban múzeum, konferenciaközpont, oktatási, gyermek- és turisztikai osztály, és művészeti galéria található, az épületekben kiállításokat, kerekasztal-beszélgetéseket és egyéb eseményeket szerveznek.

Oroszországban – egyebek között a hasonló amerikai szabályozásra hivatkozva – 2012-ben hoztak törvényt a külföldi finanszírozású, nem kormányzati szervezetek idegen ügynökké minősítéséről, amelyet 2017-ben kiterjesztettek a tömegtájékoztatási eszközökre, majd 2019-ben a magánszemélyekre is. Az ekként minősített jogi személyek kötelesek adatokat szolgáltatni vezetőségük személyi összetételéről és pénzeszközeik elköltéséről, az általuk előállított tartalmakon pedig kötelesek feltüntetni hivatalos státusbesorolásukat.

Korábban írtuk

Szviridenko a csütörtöki tanácskozáson közölte, hogy nyugati szponzorok részéről tavaly több mint 700 millió rubel közvetlen átutalást azonosítottak a külföldi ügynökként nyilvántartott 35 nonprofit szervezet számláira. Az Egyesült Államokból 269,6 millió, Nagy-Britanniából 89,3 millió, Németországból pedig 64,2 millió rubel érkezett. (A rubel jelenleg mintegy 4,10 forintot ér.)

A miniszterhelyettes szerint a múlt év végén az ügynöklistán 515 szervezet és magánszemély szerepelt, közülük 347 volt aktív: 63 nonprofit szervezet, 35 orosz jogi személy, 14 jogi személyiséggel nem rendelkező társadalmi egyesület, 12 külföldi jogi személy, 8 jogi személyiség nélküli külföldi szervezet és 213 magánszemély. 2022-ben 188 alanyt vettek nyilvántartásba, egy évvel korábban 108-at. Ugyanakkor 18 nonprofit szervezetet töröltek a lajstromból, mert felszámolták őket.

Vagyim Szubbotyin, az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor) helyettes vezetője azt mondta, hogy a hatóság nyilvántartásában 493 külföldi ügynök szerepel. Beszámolója szerint a Roszkomnadzor mintegy másfélezer jegyzőkönyvet készített a hatályos jogszabályok be nem tartásával elkövetett közigazgatási szabálysértésekről, a bíróságok 1 milliárd rubelt meghaladó bírságot szabtak ki. Közölte, hogy 252 külföldi ügynök megszüntette információs tevékenységét.