„Nemrégiben a külügyminisztérium vezetőségével folytatott megbeszélésen kifejtettem az Eurázsiában az egyenlő és oszthatatlan biztonság megteremtésére irányuló munkáról alkotott elképzelésünket. Készen állunk e kulcsfontosságú, létfontosságú kérdések széles körű nemzetközi megvitatására mind a Sanghaji Együttműködési Szervezet, a Független Államok Közössége, az Eurázsiai Gazdasági Unió, a BRICS és más nemzetközi szövetségek között, a többi között az európai és NATO-tagállamokkal is” – mondta Putyin.

Hirdetés

„Majd akkor, amikor készen állnak rá”

– tette hozzá.

Putyin múlt pénteken a moszkvai külügyminisztériumban időszerűnek nevezte a kollektív biztonság garanciáinak megvitatását Eurázsiában. Szükségesnek nevezte a régión kívüli katonai erők ottani jelenlétének megszüntetését.

Az elnök hangsúlyozta akkor: Oroszország abban érdekelt, hogy az ENSZ-ben komoly párbeszéd alakuljon ki egy oszthatatlan biztonsági rendszer megteremtéséről.

Korábban írtuk

A katonai felsőoktatási intézmények végzőseivel megtartott most pénteki találkozóján Putyin arra is kitért, hogy Oroszország tovább fogja fejleszteni nukleáris triádját, amely szerinte szavatolja a hadászati elrettentést és a világ erőegyensúlyának megőrzését. Méltatta a fejlesztés alatt álló legújabb rendszereket, amelyek, mint mondta, egyedülálló tulajdonságokkal rendelkeznek.

Prioritásnak nevezte az ukrajnai háborúban részt vevő katonák támogatását. A csapatok és fegyverek irányítási rendszerének, valamint a harci kiképzés hatékonyságának és minőségének javítását ígérte, valamint a baráti államok részvételével megtartandó hadgyakorlatokat.