Fotó: MTI/AP/Szergej Gric, archív
Hirdetés

FRISSÍTÉS:
Telefonon vitatta meg Vlagyimir Putyin orosz és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök a Fehéroroszországban és az ország körül kialakult helyzetet – jelentették szombaton orosz hírforrások a BeLta fehérorosz hírügynökségre, illetve a fehérorosz kormány sajtószolgálatára hivatkozva.

„Szükség van arra, hogy kapcsolatba lépjek Vlagyimir Putyinnal, mert a tüntetéshullám már nem csak Fehéroroszország számára jelent fenyegetést” – fogalmazott szombaton Minszkben Lukasenka. Szavait egyes elemzők úgy értékelték, hogy Lukasenka Putyinhoz fordul segítségért.

A BeLta fehérorosz hírügynökség által idézett nyilatkozatában Lukasenka egyúttal kijelentette: 2004-es, ukrajnai „narancsos forradalomhoz” hasonló események zajlanak Fehéroroszországban.

Fehéroroszországban napok óta tömeges tüntetések zajlanak a vasárnap tartott elnökválasztás eredményei elleni tiltakozásul, a hatóságok országszerte eddig mintegy 7 ezer ember vettek őrizetbe, és két tüntető halálának a hírét erősítették meg.

Korábban írtuk

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szerint a fehérorosz elnökválasztás utáni helyzet kezeléséhez nemzetközi szolidaritásra van szükség, és ebben fontos Washington szerepe is.

Morawiecki szombaton Varsóban Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel tárgyalt, és a találkozóról a lengyel kormányszóvivő tájékoztatott.

A lengyel miniszterelnök megerősítette azt álláspontját, amely szerint Fehéroroszországban meg kell ismételni az elnökválasztást, nemzetközi megfigyelők részvételével.

Azzal kapcsolatban, hogy a Morawiecki által előző nap a szejmben ismertetett, a fehéroroszországi politikai üldözöttek támogatását célzó ötpontos programban egy lengyel-amerikai alapról is szó esett, a szóvivő úgyfoglalt állást: a fehérorosz helyzet megoldásában Washington is érdekelt, hiszen „geopolitikai kérdésről” van szó, amely hatással van az Egyesült Államokra is.