Washington megfenyegette Londont
Sarah B. Rogers, az amerikai külügyminisztérium közdiplomáciáért felelős államtitkára kedden a GB News csatornának adott interjújában egyértelművé tette London számára, hogy az Egyesült Államok semmilyen válaszlépéstől nem zárkózik el, amennyiben a brit kormány betiltja Elon Musk közösségi platformját, az X-et. A diplomáciai feszültség oka az, hogy a brit hatóságok szerint az oldalon tömegesen terjednek a mesterséges intelligencia által generált, szexuális tartalmú hamis. a valóságoshoz kísértetiesen hasonlító (deepfake) képek, ami a brit kormány szerint sérti az ország online biztonsági szabályait. Az amerikai államtitkár azonban úgy látja, a szólásszabadság kérdésében Washington számára „semmi sem elképzelhetetlen”, és megvárják, hogyan dönt a brit médiahatóság, az Ofcom, mielőtt „ellencsapást mérnének”.
Sarah B. Rogers régóta bírálja azokat az európai törekvéseket, amelyek a „gyűlöletbeszéd és a dezinformáció visszaszorítására” irányulnak. Az államtitkár kulcsszerepet játszott abban a decemberi döntésben is, amellyel az amerikai külügyminisztérium szankciókkal sújtotta Thierry Bretont, az Európai Bizottság korábbi tagját és négy másik európai tisztviselőt.
Washington szerint a brit kormány valójában nem a biztonságért aggódik, hanem a politikai véleménynyilvánítást akarja akadályozni, és egy, a saját céljaival ellentétes politikai irányultságú platformot próbál ellehetetleníteni.
Mindeközben Londonban az Ofcom azt vizsgálja, hogy az X elmulasztotta-e teljesíteni az online biztonsági törvényben rögzített kötelezettségeit. A hatóság szerint az oldal Grok nevű mesterséges intelligenciája lehetővé tette beleegyezés nélküli intim képek, sőt, akár gyermekbántalmazást ábrázoló anyagok létrehozását és terjesztését. Liz Kendall brit technológiai miniszter a hétfői parlamenti felszólalásában megerősítette: a kormány támogatja az Ofcomot abban, hogy a legszigorúbb eszközökkel lépjen fel. Ez a gyakorlatban akár 18 millió fontos bírságot, vagy a vállalat globális árbevételének 10 százalékát elérő büntetést, legvégső esetben pedig az oldal nagy-britanniai elérhetőségének teljes blokkolását is jelentheti.
Keir Starmer brit miniszterelnök egy zárt ajtók mögötti megbeszélésen kijelentette: ha Elon Musk „nem képes kordában tartani a saját chatbotját”, akkor a kormány fogja megtenni azt. A miniszterelnök szerint aki „mások megalázásából profitál”, az elveszíti az önszabályozáshoz való jogát. David Lammy miniszterelnök-helyettes korábban úgy nyilatkozott, hogy amerikai hivatali partnere, JD Vance alelnök is elfogadhatatlannak tartja a deepfake képek terjedését. Anna Paulina Luna republikánus képviselő eközben egy olyan törvényjavaslaton dolgozik, amely kifejezetten az Egyesült Királyság elleni szankciókat irányozna elő az X esetleges betiltása esetén.
