A NATO jelenlegi főtitkára, a norvég Jens Stoltenberg 2024 októberéig tölti be a tisztséget, miután 2023 nyarán további egy évvel meghosszabbították a megbízatását. Az idén 65 éves egykori norvég miniszterelnök 2014. október 1. óta a NATO főtitkára.

Hirdetés

Stoltenberg utódjának többek között olyan kihívásokkal kell megbirkóznia, mint a NATO-tagállamok Ukrajnának nyújtott támogatásának fenntartása, ügyelve arra, hogy a katonai szövetség ne sodródjon bele közvetlenül a konfliktusba.

Kirby beszélt arról is, hogy Irán jelentős mennyiségű drónt, irányított bombát és tüzérségi lőszert szállít Oroszországnak. Ugyanakkor – mint mondta – Washingtonnak még meg kell állapítania, hogy Terherán ballisztikus rakétákat is átadott-e.

A Fehér Ház nemzetbiztonsági koordinátora egyben közölte, hogy a napokban újabb szankciókat vetnek ki az Iránra, illetve gyors és kemény választ ígért, amennyiben Teherán ballisztikus rakétákat is elad Moszkvának.

Kirby a gázai övezeti háború kapcsán szót ejtett arról is, hogy Brett McGurk, az amerikai elnök közel-keleti főtanácsadója építő jellegű megbeszéléseket folytatott Izraelben és Egyiptomban. Hangsúlyozta: Washington továbbra is elkötelezett egy megállapodás mellett, amelynek keretében a palesztin szélsőségesek elengednék túszaikat harctevékenységek megszakításáért cserébe.

Korábban írtuk