A közlemény szerint a két palesztin szervezet megsértette korábbi vállalásait, amelyekről az Egyesült Államokban jogszabály rendelkezik. Az indoklás kitér arra, hogy a Palesztin Felszabadítási Szervezet és a Palesztin Hatóság terrorizmust támogató tevékenységet folytat többi között felbujtással és az „erőszak dicsőítésével”, ezen felül anyagi támogatást nyújt terroristáknak és családjaiknak.

Hirdetés

Az amerikai büntetőintézkedések indokai között szerepel az is, hogy a két palesztin szervezet kezdeményezőként és támogatóként vesz részt nemzetközi szervezetek intézkedéseiben, amivel arra törekednek, hogy az Izraellel fennálló konfliktust nemzetközi szintre emeljék, így abban bevonva többi között a Nemzetközi Törvényszéket és a Nemzetközi Bíróságot.

„Nemzetbiztonsági érdekünk, hogy ennek következménye legyen, és felelősségre vonjuk a Palesztin Felszabadítási Szervezetet, valamint a Palesztin Hatóságot azért, hogy nem teljesítik vállalásaikat és aláássák a béke kilátását” – olvasható az amerikai külügyminisztérium közleményében, amely nem nevesíti, hogy mely palesztin tisztségviselőkre vonatkozik a vízumkorlátozás.

Marco Rubio amerikai külügyminiszter még szerdán a közel-keleti biztonság kérdéseiről is tárgyalt Badr Abdelati egyiptomi külügyminiszterrel. A találkozóról csütörtökön kiadott közlemény szerint az amerikai fél köszönetet mondott a támogatásért, hogy elérjék a Hamász kezében lévő túszok szabadon bocsátását.