Zárulnak a csapok

Joe Biden elnöki hatáskörben küld fegyvert és lőszert Ukrajnának. Kitart az Európai Unió is, amely a közelmúltban ráadásul hosszú távú biztonsági megállapodást kötött Kijevvel. A dokumentum rögzíti, az EU és tagállamai „hosszú távon és a partnereikkel együtt” segítenek Ukrajnának abban, hogy megvédje magát, és elrettentsen másokat attól, hogy a jövőben megtámadják. Megingathatatlanul támogatják Ukrajna területi egységét, amelybe nemcsak a 2022-es orosz invázió óta megszállt területeket, hanem a 2014-ben elfoglalt Krímet is beleértik. A nyilatkozat szerint az EU eltökélt, hogy „továbbra is biztosítsa Ukrajnának és népének az összes szükséges politikai, pénzügyi, gazdasági, humanitárius, katonai és diplomáciai támogatást, amíg kell és amilyen intenzíven szükséges”. Ha kell, a megszavazott pénzügyi keret mellett a lefoglalt orosz vagyonból is dotálják katonailag a keleti tagjelöltet. A dokumentum egy sor biztonsági és védelmi kötelezettséget rögzít, például katonai felszerelés kiszámítható, hatékony, fenntartható és hosszú távú szállítását. Az EU arra alapozva vállalja ezeket a hosszú időre szóló kötelezettségeket, hogy Ukrajna tiszteletben fogja tartani az uniós értékeket. A dokumentumot uniós részről aláíró Charles Michel kijelentette, hogy az uniós lépésekkel jelzést küldenek Oroszországnak.

Elkötelezett Ukrajna támogatása mellett Emmanuel Macron francia elnök is, aki legutóbb is úgy fogalmazott, hogy Párizs addig támogatja Ukrajnát, amíg csak szükséges. Ezzel csupán annyi baj van, hogy Franciaország eddig sem nagyon járt az élen a támogatásban, Ukrajnának pedig leginkább légvédelmi rendszerek, rakéták, lőszerek kellenének, Macron harcias retorikája kevés az orosz hadsereg megállításához. Kijev aggódhat a radikális jobboldal előretörése miatt is. A Nemzeti Tömörülés elnöke, Jordan Bardella ugyanis Macron februári kijelentésére reagálva kijelentette, szó sem lehet arról, hogy Franciaország csapatokat küldjön Ukrajnába. Az elnök ugyan folyamatosan bizonygatja, hogy az esetleges kormányváltás nem változtat az ország külpolitikáján, a belpolitikai erőviszonyok változása azonban minden bizonnyal kihat az Ukrajna-politikára is. A közvetlen katonai szerepvállalás például vörös vonal a Nemzeti Tömörülés számára.

Ezzel szemben Németország messze nem csupán szavakban támogatja Ukrajnát. Berlin már 34 milliárd euró értékben nyújtott, illetve ígért további katonai támogatást Kijevnek, amivel Németország az Egyesült Államok mögött Ukrajna második legnagyobb szponzora. Ráadásul nemcsak a jelenlegi szociáldemokrata–zöld–liberális koalíció, hanem a legnagyobb ellenzéki erő, a népszerűségi listákat magasan vezető, egyértelműen atlantista irányultságú CDU–CSU is kétséget kizáróan kiáll Ukrajna támogatása és a háború folytatása mellett.

A közhangulat változására reagálva azonban a jobbközép kereszténydemokraták vezetője is óvatosabbá vált. Az eddig a katonai támogatás növelését, a nagy hatótávolságú Taurus rakéták átadását követelő Friedrich Merz is arról kezdett el beszélni, hogy eljött az ideje a tárgyalásnak, illetve „lehetőséget kell teremteni a konfliktus lezárására”. Utóbbit a ZDF-nek nyilatkozta a pártvezető, ezúttal egy szót sem ejtve már a Taurus rakétákról. „Elfogadom ebben a kérdésben a kormány döntését. A háború kirobbanásakor kellett volna többet segíteni, most azonban már 2023 júniusa van, és nincs értelme visszafelé tekingetni. Előre kell nézni!” – igyekezett arcát megőrizve eladni a politikai irányváltást.

Mindebben komoly szerepet játszhatott, hogy a kereszténydemokraták magabiztosan győztek ugyan az európai választásokon is, az ősszel azonban az országnak a háborút jóval kevésbé támogató keleti régiójában kell a CDU-nak helytállnia. Ezekben a tartományokban a lakosság mintegy 50 százaléka visszafogná Ukrajna fegyveres támogatását, és a békét követelő jobboldali radikális Alternatíva Németországnak (AfD) a legnépszerűbb, három vereség pedig meggyengítené Merz pozícióit a 2025-ben esedékes szövetségi választások előtt. A pártvezetőnek figyelembe kell vennie azt is, hogy a németek fele már országos felmérések alapján is a konfliktus lezárását, a diplomáciai megoldás előtérbe helyezését szorgalmazná. A lakosság hangulatának változása pedig egyre inkább tükröződik a nagy pártok választási stratégiájában, ami mind jobban érinti az Ukrajnával kapcsolatos politikát is.

Az ukrán vezetést joggal aggaszthatja az európai választásokon kirajzolódó trend, az áttörést ugyan nem hozó, ám jól érzékelhető jobbratolódás. Európai szinten is elmondható ugyanis, hogy ennek egyik oka az ukrajnai háború, pontosabban annak a gazdaság versenyképességére, a szociális biztonságra, a jólétre gyakorolt hatása. Ezt jól érzik Kijevben. Volodimir Zelenszkijt a háború első évében még mindenki ünnepelte a nyugati blokkban, míg a legutóbbi berlini látogatásán például a radikális jobb- és a baloldal képviselői már kivonultak a beszéde alatt a Bundestagból. Nemcsak azt kifogásolták, hogy a katonai egyenruhára hajazó pólóban megjelenő Zelenszkij már megint pénzt kér, de azt is felvetették, hogy választások híján kétes a legitimációja is. S az európai választásokon elért, a közhangulat változását kifejező eredményük után Kijev már nem legyinthet sem az AfD-re, sem pedig a politikába új pártjával berobbanó Sahra Wagenknechtre sem. Mert bár a nyugat-európai elit még egyértelműen kiáll Ukrajna mellett, azért az elfáradás jelei mind jobban megmutatkoznak. Mindenekelőtt a társadalomban, ezzel pedig előbb-utóbb az elitnek is számolnia kell.

Ennél is jobban izgathatja az ukrán elitet az amerikai helyzet alakulása. Donald Trump lépten-nyomon hangoztatja, hogy Amerika túl sokat költ Ukrajnára, amelynek a világ pénze nem volna elég, és újraválasztása esetén gyorsan szeretné lezárni ezt a konfliktust. Detroitban egy kampányrendezvényen minden idők legismertebb utazó ügynökének nevezte Volodimir Zelenszkijt, aki nemrégiben kapott 60 milliárd dollárt, és már újabb 60 milliárdért kuncsorog. „Ennek soha nem lesz vége… Lerendezem ezt az ügyet…” – jelentette ki.

S hogy Donald Trump nem a levegőbe beszél, mutatja, hogy egyik nemzetbiztonsági tanácsadója, Keith Kellogg nyugalmazott altábornagy már egy ukrajnai béketervet ismertetett. A tervet Kellogg és Trump egy másik nemzetbiztonsági tanácsadója, Fred Fleitz dolgozta ki, és Kellogg állítása szerint Trump kedvezően fogadta. Az America First Policy Institute által közzétett terv lényege, hogy elnökké választása esetén Trump szeretné diktálni az orosz–ukrán békekötés feltételeit, és zsarolással akarja rákényszeríteni a feleket a tárgyalásra. Eszerint ha Moszkva elutasítaná a béketárgyalást, „állig felfegyvereznék” Ukrajnát, hogy „annyi oroszt öljön meg, ahányat csak tud”. Ha pedig Ukrajna nem volna hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni, akkor többé nem kapna fegyvert. Trump nem mondana le arról sem, hogy Ukrajnát felvegyék a NATO-ba, csak elnapolná ezt. Ukrajnának nem kellene lemondania területének Oroszországhoz csatolt részéről, csak tudomásul kellene vennie, hogy a közeljövőben nem gyakorolhat ellenőrzést korábbi területének egy része fölött. Nos, ezen a rendezési terven azért még dolgozni kell, azt azonban mindenképpen jelzi, hogy Donald Trump számára nem a legfőbb prioritás Ukrajna támogatása.

Kijevet megnyugtathatja, hogy az európai elit továbbra is kiáll érte, és az Európai Unión belül megőrizte a jelenlegi kurzust, benne a háború támogatását folytatni kívánó koalícióval. Ennek látványos jele, hogy éppen a markánsan oroszellenes Kaja Kallast jelölték a külügyi biztos posztjára. Ez azonban nem módosít azon a tényen, hogy az európai hangulat nem Ukrajna javára változik, ezzel párhuzamosan az erőviszonyok is jobbra tolódnak. Mutatják ezt egyebek mellett a franciaországi és a németországi változások is. Ráadásul a háború proxyszereplője, az Egyesült Államok is választás előtt áll, amelyben az ukrajnai háborút nem a legfontosabb ügyként kezelő Donald Trumpnak áll a zászló. Volodimir Zelenszkijnek és hazai, valamint külföldi támogatóinak tehát minden oka megvan arra, hogy aggodalommal figyeljék a lassan, de biztosan kibontakozó trendet. Ebbe a konfliktusba ugyanis mind jobban belefárad a világ.