Katonai vezetőkkel tartott megbeszélését követően azt mondta, hogy a hadsereg minden tőle telhetőt megtesz „a harci dandárok ellenállóképességének erősítése érdekében”.

Hirdetés

Mindemellett elismerte, hogy a helyzet továbbra is „rendkívül nehéz, naponta vívott súlyos harcokkal” a Donyeck megyei Pokrovszk és Kurahove térségében.

Az augusztus elején indított kurszki betöréssel kapcsolatban azt mondta, hogy a műveletnek köszönhetően Oroszország kénytelen volt erőket átcsoportosítani oda a keleti frontvonalakról, s hadifoglyokat is ejtettek egy későbbi fogolycsere érdekében.

„Arra a harcszíntérre sikerült csaknem 40 ezer orosz katona átirányítását elérni” – hangsúlyozta.

Korábban írtuk

Zelenszkij beszélt arról is, hogy légitámadásban egy ember életét vesztette Szumi városának egyik idősek otthonában. Volodimir Artyuh, a régió kormányzója egy tévéműsorban egy halottról és kilenc sebesültről számolt be. Az idősek otthonában több mint kétszázan tartózkodtak.