Zelenszkij megérkezett Brüsszelbe, és máris követelőzni kezdett
Az ukrán elnök örömét fejezte ki Brüsszelben a frissen elfogadott 19. szankciós csomag kapcsán. Volodimir Zelenszkij egyúttal hangsúlyozta: az amerikai szankciókkal együtt ezek – szerinte – már működni fognak Oroszország ellen. Zelenszkij szerint az ukrajnai tűzszünet csak az Oroszországra nehezedő nyomás fokozásával érhető el.Az ukrán elnök a brüsszeli csúcstalálkozóra érkezve arról beszélt, hogy a 19. szankciós csomag elfogadása „szükséges lépés”. Volodimir Zelenszkij egyúttal hangsúlyozta, hogy a Donald Trump amerikai elnök által nemrég bejelentett szankciókkal együtt ez az EU-s szankciós csomag már működni fog.
Zelenszkij szerint egyértelműen látszik, hogy Oroszország nem akarja abbahagyni a háborút, hiszen „újfent óvodákat, iskolákat és civileket támad”.
Az ukrán elnök szerint ezért nyomást kell gyakorolni további, még szigorúbb szankciós csomagok elfogadásával, valamint nagy hatótávolságú légvédelmi rendszerek felállítása és pénzügyi támogatás formájában.Az ukrán elnök szerint ez jó jelzés a világ többi országának, hogy csatlakozzanak a szankciókhoz, hiszen „addig kell nyomás alatt tartani Oroszországot, ameddig Putyin le nem állítja ezt a háborút”.
Az Európai Unió szankciós csomagja kapcsán Zelenszkij elmondta: nagy lépés ugyan, de ez még nem elég, miután véleménye szerint további szankciókra, pénzügyi támogatásra és nagy hatótávolságú fegyverekre van szükség. Az ukrán elnök egyúttal jelezte, hogy több részletet nem tud megosztani, azonban továbbra is reménykedik a Tomahawk robotrepülők szállításában.
Zelenszkij retteg a békétől
Zelenszkij újságírói kérdésre válaszolva azt állította, hogy bármikor készen áll egy tárgyalásra, azonban ismét feltételt szabott. Zelenszkij szerint fontos, hogy ezek a tárgyalások tisztességesek legyenek. Az ukrán elnök azonban egyúttal azt is elmondta, hogy szükségesnek tartja, hogy az Európai Unió teljesen leváljon az orosz olajról, amilyen gyorsan csak lehetséges, hiszen véleménye szerint az LNG elégséges lesz a pótlásra.
Amint arról korábban beszámoltunk, Magyarországot és a budapesti békecsúcsot támadta Zelenszkij . Az ukrán elnök, a békecsúcs és a békekötés lehetősége hallatán azonnal arról beszélt, hogy Ukrajna békéje nem függhet egyes politikusok, köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök politikai érdekeitől. A háborúpárti brüsszeli elitet és az ukrán elnököt egyaránt megijesztette az, hogy Budapesten találkozhat Trump és Putyin.
