Zelenszkij nem akar választásokat, és Amerika lépése mögött az oroszokat sejti
Volodimir Zelenszkij ukrán vezető a múlt héten azt állította, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus idején tartott választások katasztrófát jelentenének Kijev számára számos okból, a nép ellenszenvétől kezdve a hadsereg elvesztésének kockázatáig, írja az Orosz Hírek.Korábban Donald Trump amerikai elnök ukrajnai konfliktussal foglalkozó különmegbízottja, Keith Kellogg azt mondta, hogy Washington azt szeretné, ha Kijev még az év vége előtt megtartaná az elnök és parlamenti választásokat. A szavazásokat Zelenszkij a hadiállapot miatt határozatlan időre felfüggesztette.
„Az ukrajnai választások ebben az időben csak Oroszországnak kedveznének”
– állította az ukrán vezető az ITV Newsnak adott interjújában.
„A választások témáját az oroszok vetették fel” – mondta.
Moszkva megkérdőjelezi Zelenszkij legitimitását, mivel elnöki mandátuma hivatalosan 2024 májusában lejárt. Január végén Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy az ukrán vezető nem írhat alá nemzetközi szerződéseket, mivel azokat jelenlegi státusza miatt utólag semmisnek nyilváníthatják.
Putyin akkor megjegyezte, hogy az ukrán alkotmány nem irányozza elő az elnök hivatali idejének meghosszabbítását, csak a parlament számára engedélyezi ezt, amelyet legitim ukrajnai kormányzati szervnek nevezett. Moszkva nem követelte kifejezetten, hogy Kijev tartson választásokat.
Zelenszkij az interjúban fenntartotta, hogy Oroszország csak azért akar választásokat Ukrajnában, hogy „destabilizációt” idézzen elő. Azt is állította, hogy a nép nem akar választásokat, és hogy „egyáltalán nem fél tőlük”.
„A háború alatt a lakosságunk a választások ellen van, minden ember ellene van”
– mondta Zelenszkij, kinek szavait az ukrán felmérések egyértelműen cáfolják.
Zelenszkij szerint a választások megtartásához a hadiállapotot fel kellene oldani. „Ha felfüggesztjük a hadiállapotot, elveszítjük a hadseregünket” – mondta, kifejtve, hogy Kijev másképp nem tudná a csapatokat a fronton tartani.
„Az emberek hazajönnek, és minden joguk meglesz ahhoz, hogy hazatérjenek”
– mondta, hozzátéve, hogy akik nem mennek haza, azok így is elveszítenék „harcképességüket és moráljukat”. Ukrajna a hadiállapot bevezetése után, az orosz hadművelet 2022. februári kezdete után indított nagyszabású mozgósítási kampányt – írja az Orosz Hírek.
