Moszkva tagadja érintettségét a gátrobbantásban, és Kijevet hibáztatja a keddi szerencsétlenségért, amely miatt több ezer környékbeli lakos kényszerült otthona elhagyására.

Hirdetés

A duzzasztógát átszakadása miatt kialakult árvízhullám tetőzését szerdára várják a hatóságok.

„Szándékosan semmisítették meg Ukrajna egyik legnagyobb víztározóját (…), több százezer embert ivóvíz nélkül hagyva” – írta Telegram-bejegyzésében az ukrán elnök.

Hatósági közlés szerint az Ukrajna déli és délkeleti részén fekvő dnyipropetrovszki, zaporizzsjai, herszoni és mikolajivi régiókban akadozik a vízellátás.

Korábban írtuk

„A legfontosabb dolog most az orosz terrortámadásban érintett régiók vízellátásának biztosítása” – fogalmazott Olekszandr Kubrakov miniszterelnök-helyettes Twitter-bejegyzésében.

Az ukrajnai Állami Újjáépítési és Infrastruktúrafejlesztési Ügynökség arról számolt be, hogy Kijev 1,5 milliárd hrivnyát (14 milliárd forint) biztosít a 87 kilométer hosszúságúra tervezett, naponta 300 ezer köbméternyi víz szállítására alkalmas új vízvezeték-csőrendszer megépítésére.

Az egészségügyi minisztérium a vízben előforduló vegyi anyagok emberi szervezetre kifejtett egészségügyi kockázataira hívta fel a figyelmet, és felszólította a lakosokat, hogy csak palackozott vizet fogyasszanak, főzéshez pedig csak biztonságos helyről származó vizet használjanak.