Hirdetés

Arra a kérdésre, „reméli-e”, hogy Biden tiszteletét teszi Kijevben, Zelenszkij azt mondta: „Nem tudom, ez az ő döntése. Mármint nem is igazán az ő döntése, hanem a biztonságiaké, ők döntenek”.

Zelenszkij többször is meghívta már Bident Ukrajnába, de az amerikai elnök eleddig nem fogadta el az invitálást, sőt tavaly nyilvánosan is elutasította Zelenszkij többszöri kérését arra vonatkozóan, hogy találkozzanak és vitassák meg egy orosz támadás lehetőségét; Biden ehelyett inkább Vlagyimir Putyinnal találkozott. Zelenszkij most azt mondta, „nagyszerű jelzés” lenne az ukrán nép számára, ha Biden végre tiszteletét tenné Kijevben.

Az interjú – amelyben Olena Zelenszka ukrán first lady is megszólalt – kissé bizarr fordulatot vett, amikor a kérdező, Piers Morgan azt követelte Zelenszkijtől, hogy kérjen bocsánatot a nejétől, amiért nem mondta el neki, hogy indul a 2019-es elnökválasztáson, majd megkérdezte, „feszült-e” a házasságuk, és tudja-e, hogy a felesége túl szép hozzá képest.

(forrás)

Korábban írtuk