A keddi, magas szintű rijádi találkozó felháborította az EU-t és Ukrajnát is, akiket nem hívtak meg a megbeszélésekre.

Hirdetés

Zelenszkij „gyalázatos” találkozónak nevezte a megbeszélést, és bírálta az Egyesült Államokat, amiért „segített Putyinnak kitörni az évek óta tartó elszigeteltségből”, és „áldozatként” kezelik Oroszországot. Ragaszkodott ahhoz is, hogy országa elutasít minden olyan feltételt, amely a szaúd-arábiai tárgyalások eredményeként születhet.

Az amerikai elnök erre azt válaszolta, hogy Zelenszkij és más ukrán tisztviselők nincsenek abban a helyzetben, hogy panaszkodjanak amiatt, hogy nem hívták meg őket a tárgyalásokra. Továbbá azzal vádolta Zelenszkijt, hogy nem sikerült megoldani a konfliktust, annak ellenére, hogy évek álltak rendelkezésére.

„Ma azt hallottam: ‘Nem hívtak meg minket’. Hát, három éve ott vagytok, be kellett volna fejeznetek… Nem kellett volna elkezdenetek. Megállapodhattatok volna”

– jelentette ki Trump.

Az amerikai elnök rámutatott, hogy az Oroszországgal folytatott tárgyalások „nagyon jól haladnak”, és bizakodását fejezte ki, hogy „megvan a hatalma arra, hogy véget vessen ennek a háborúnak, hogy életeket mentsen”.

Moszkva és Washington egyaránt rendkívül eredményesnek találta a tárgyalásokat, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pedig kijelentette, hogy a delegációk „meglehetős sikereket értek el” a kapcsolatok javításában.

„A felek nemcsak meghallgatták, hanem meg is hallották egymást”

– mondta Lavrov, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok kezdte jobban megérteni Oroszország álláspontját.

A megbeszélések eredményeként a felek egyetértettek abban, hogy ki kell egyengetni az utat az amerikai-orosz kétoldalú kapcsolatok helyreállítása és az ukrajnai konfliktus megoldására való törekvés felé. A delegációk megállapodtak abban is, hogy csúcstalálkozót szerveznek a két ország vezetői között.

Vlagyimir Putyin orosz elnök is üdvözölte a rijádi tárgyalások eredményeit.

”Az ukrajnai konfliktus megoldása lehetetlen a Moszkva és Washington közötti kapcsolatok normalizál„ása nélkül

– jelentette ki szerdán.

”Moszkva soha nem zárta be az ajtót a béketárgyalások elől„

– tette hozzá Putyin, megjegyezve, hogy az EU és Kijev volt az, amely megszakított minden kapcsolatot Oroszországgal.

(Orosz Hírek)