„Örömmel hallottam, hogy Ukrajna támogatása jövőre növekedni fog. Megbeszéltük az általam felvázolt béketerv végrehajtásának és Ukrajna energiatakarékos technológiákra való átállásának lehetőségeit is” – írta Zelenszkij a Twitteren.

Hirdetés

Hollandia eddig már 800 millió euró értékben nyújtott katonai támogatást Ukrajnának. A holland védelmi minisztérium adatai szerint ebben vannak páncélozott tarackok, légelhárító rendszerek, lőszerek, páncéltörő fegyverek és légvédelmi rakéták.

Hétfőn közösen látogatott Kijevbe hét észak-európai és balti állam – Litvánia, Lettország, Észtország, Finnország, Svédország, Norvégia és Izland – külügyminisztere, hogy kifejezze szolidaritását Ukrajnával. Megérkezésükről közös fotót posztolt a Twitteren Edgars Rinkevics lett külügyminiszter, azt írva a fénykép fölé, hogy „Oroszország bombaesői és barbár brutalitása ellenére Ukrajna győzni fog”.

Tobias Billström svéd külügyminiszter a Jevropejszka Pravda szerint a litván médiának adott nyilatkozatában meggyőződését fejezte ki, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborújának egyetlen igazságos kimenetele csakis az lehet, ha Oroszország vereséget szenved a csatatéren. Emlékeztetett arra, hogy Svédország a korábbiaknál nagyobb értékű katonai segélycsomagot adott nemrég Ukrajnának, amely egyebek mellett téli ruházatot és légvédelmi eszközöket tartalmazott. Kérdésre válaszolva úgy vélte, nem mérséklődik az Egyesült Államok részéről Ukrajna támogatása azzal, hogy a republikánusok többséget szereztek a képviselőházban.

Az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) hétfőn arról számolt be, hogy a nemrég ismét ukrán ellenőrzés alá került Herszonban a rendvédelmi szervek az orosz erőkkel folytatott együttműködés vádjával őrizetbe vettek három személyt, akik jogellenesen helyeztek előzetes fogságba Ukrajna-párti helyi lakosokat. A közlemény szerint a herszoni fogda megbízott vezetőjét, az előzetes letartóztatási központ operatív munkáért felelős helyettesét és a drogellenes osztály egyik nyomozóját vették őrizetbe.

Korábban írtuk