Zöld póló, krumpliorr

Bár az 1978-ban orosz zsidó családba született Zelenszkij jogi diplomát szerzett a kijevi közgazdasági egyetemen, sohasem dolgozott az eredeti szakmájában. Ehelyett tanulmányai után vígjátékokat írt, azokban szerepelt, majd megalapította a Kvartal 95 nevű produkciós cégét, amellyel rajz- és élő szereplős filmeket, sorozatokat is készített. Határozott színpadi fellépését nemcsak színészként, hanem komikusként és bohócként is kamatoztatta, a rögtönzés műfajbán pedig utolérhetetlen lett. Az igazi áttörést az Ukrajnában rendkívül népszerű, 2015 és 2019 között sugárzott A nép szolgája (ukránul: Szluha narodu) című tévésorozat hozta el számára, amelyben a közönségesen arrogáns középiskolai tanárt, Vaszilij Goloborodkót játszotta, aki politikai pályára adja a fejét, elnök, majd nemzeti hős lesz.

Az elemzők máig vitatkoznak azon, hogy a sorozat sikere inspirálhatta-e az elnöki posztért való indulásban, vagy pedig filmszerepe volt egy jól megtervezett és felépített politikai karrier első állomása. Annyit tudunk, hogy Zelenszkij 2018 márciusában megalapította a film címét hordozó, A Nép Szolgája elnevezésű politikai pártját, majd hivatalosan ugyanezen év szilveszteri műsorában bejelentette, hogy jelölteti magát Ukrajna elnöki posztjára. Ekkorra már ő volt a legnépszerűbb közéleti szereplő hazájában. Zelenszkij végül a 2019-es elnökválasztáson méltó kihívónak bizonyult a csokoládéoligarcha Petro Porosenkóval szemben, aki a majdani események után hangzatos, de be nem váltott ígéreteivel szerezte meg az elnöki széket. Zelenszkij az első fordulóban 30, a másodikban viszont már 73 százalékot szerzett, legyőzve az akkori államfőt. Sikerének egyik titka az volt, hogy színészi képességét használta a politikában: a memorizálást, a kreativitást, a rögtönzött beszédet, illetve a színészet során betanult személyiségjegyeket váltogatta beszédében, függően attól, hogy mikor, ki előtt és milyen politikai helyzetben kellett megnyilvánulnia. Így például amikor a kampány során kritikusai bohócnak nevezték, tagadás és magyarázkodás helyett nagy piros műorral jelent meg az Instagram-oldalára feltöltött videójában, jelezve, őt ezzel nem lehet megsérteni. A régi vágású Porosenko nem véletlenül jellemezte ellenfelét „vihogó, tapasztalatlan, gyenge, ideológiailag formálatlan és politikailag bizonytalan” jelöltnek.

Az első főpróba után Zelenszkij élete legnagyobb szerepe jött: a háború. Az orosz–ukrán konfliktus kitörése után az államfő formailag és tartalmilag is tökélyre fejlesztette a politikai kommunikációt. Videós üzeneteiben a katonai ruhákra emlékeztető zöld pólóban vagy pulóverben jelenik meg, közönségét pedig mindig rájuk szabott kommunikációval igyekszik megnyerni. Mikor olaszokhoz beszél, kezével élénken gesztikulál, az izraelieknél visszafogott, erős vezető bőrébe bújik.

A szélesebb nemzetközi közvéleménynek szóló üzenetei mellett célirányos, mindig az adott országhoz igazított koreográfiájú beszédeket is mond. A putyini agressziót az amerikaiaknak a 2001-es terrortámadásokhoz, a lengyeleknek az 1940-es katyńi mészárláshoz, a japánoknak a fukusimai katasztrófához, a németeknek a berlini fal felállításához, a magyaroknak pedig az 1956-os szabadságharchoz hasonlítja. A brit alsóházhoz intézett március 3-i üzenetében a konfliktust az 1940-es angliai csatához mérte, párhuzamot vonva Adolf Hitler és Vlagyimir Putyin között. Szónoklatát Winston Churchill 1940 május-júniusában elmondott beszédei mintájára építette fel, az akkori brit kormányfő halhatatlanná vált mondatát átvariálva úgy fogalmazott: „Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket.” Az érzelmi hatásokon túl Zelenszkij nem riad vissza a Nyugat bírálatától sem, amiért „túl kevés” segítséget ad Ukrajnának; ennek célja egyértelműen a bűntudat ébrentartása. Felismerte ugyanis, hogy az egykor gyarmati birodalmakat fenntartó országok mára magas szintre fejlesztették a maguk bűntudatkultúráját.

Az Egyesült Államok Kongresszusa előtt elmondott március 16-i beszédében Pearl Harbor 1941-es megtámadását és Martin Luther King halálát is szóba hozva dorgálta meg hallgatóságát amiatt, hogy „szégyent hoznak a saját hazájukra”. Az ukrán elnök már tíz ország parlamentjében szólalt fel online közvetítve, és mindegyiket félperces taps és ováció övezte. Emellett az amerikai színész Sean Penn kezdeményezésére meghívták oda, ahova előző szakmájában soha nem juthatott volna el: az Oscar-gálára.

Persze Zelenszkij műsora nem one man show. Beszédeinek megírásában az elnök közeli munkatársa, Dmitro Litvin is segít, aki a Krím 2014-es annektálásakor kormányközeli ukrán politológusként dolgozott, elemzéseiben pedig már akkor Putyint vádolta meg „az ukrán és az orosz fasizmus kialakulásáért”, az orosz elnököt pedig Adolf Hitlerhez hasonlította. Az azonban a mai napig nagy talány a nyilvánosság előtt, hogy Litvin hogyan került kapcsolatba Zelenszkijjel, illetve milyen nemzetközi kapcsolatrendszert épített ki magának.

Verbális és nonverbális kommunikációjával Zelenszkij valójában csak egy régi fegyverhez nyúlt. Az országvezetők mindig is előszeretettel használták ki a korabeli média adta lehetőségeket nemzetközi konfliktusok esetén. II. Frigyes porosz király például Sziléziában és a Habsburg Birodalomhoz tartozó Morvaországban röplapokat terjesztett a hétéves háborúban (1756–63) annak érdekében, hogy ellenlábasának, a konfliktust elindító Mária Terézia osztrák főhercegnőnek a presztízsét gyengítse a civilek szemében. Adolf Hitler szónoki képességeivel világszerte több politikust és üzletembert meggyőzött a nemzetiszocializmus elterjesztésének szükségességéről az 1930-as években, például a hírhedten antiszemita Walt Disney amerikai rajzfilmrendezőt vagy Henry Ford gyárost. A második világháborúban Winston Churchill rádiós beszédekben tüzelte a brit katonákat a németek elleni angliai csatára, és a dacot szimbolizáló V mint „victory” győzelmi jele is villámgyorsan elterjedt szerte a világon a korabeli fotóknak és a rögtönzött interjúknak köszönhetően.

Persze nem kell ahhoz háború, hogy egy kormányfő „unortodox” kommunikációjával próbálja megnyerni híveit. Tony Blair munkáspárti politikus tíz éven keresztül, 1997 és 2007 között volt Nagy-Britannia miniszterelnöke. Nemcsak beszédekkel, hanem fizetett cikkek, videós riportok megjelentetésével igyekezett meggyőzni a társadalmat az 1999-es koszovói háború szükségességéről és a 2003-as iraki háború megindításáról. Többször utalt egyes filmek jelenetére, így az éppen a konfliktus idejében megjelent és világszerte rendkívül népszerű romantikus vígjátékra is. „Nagy-Britannia kell hogy maradjon emellett az Egyesült Államok legerősebb szövetségese is. Tudom, hogy vannak köztünk néhányan, akik azt szeretnék, ha úgy csinálnék, mint Hugh Grant az Igazából szerelemben, és megmondanám Amerikának, hogy húzzon el. De a különbség a jó film és a való élet között az, hogy a való életben ott van a másnap, a következő év, a következő generáció, amikor szembesülünk a könnyű taps pusztító következményeivel” – mondta akkor a munkáspárti kormányfő.

A jelenlegi ukrán államfő tehát egy több évszázada működő sikerreceptet használ a világ vezetőinek és közvéleményének megnyerésére. Ügyét segíti, hogy az emberek mindig a gyengével azonosulnak, így ha a frontokon nem is, a szívekért vívott harcban Zelenszkij lehet a győztes.