Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

Áder János az információkat a 13 kérdésből álló Klíma totó kitöltésén keresztül osztotta meg a tanulókkal.

A volt köztársasági elnök ismertettése szerint, a klímaváltozás hatását leginkább a vízen érezzük. Ez szélsőséges eseményeket jelent, mint a gleccserek és a sarki jégtakarók olvadása, tavak kiszáradása, korallzátonyok pusztulása, természeti katasztrófák, mint a súlyos aszályok vagy hatalmas árvizek gyakoribbá válása.

Előadásában elmondta: a felszíni, folyékony, könnyen hozzáférhető édesvíz aránya a Föld vízkészletéből mindössze 0,007 százalék.

Ebből kell gazdálkodnunk, kielégítenünk a vízigényünket, miközben számos tevékenység komoly mennyiséget igényel – tette hozzá.

Korábban írtuk

A Klíma totóban szereplő információkból kiderült: bolygónk felmelegedését a levegőbe kerülő káros gázok okozzák, üvegházhatás nélkül mínusz 18 fok lenne a Földön, őshonos lápi póc halunk a kipusztulás szélére került az idegenhonos amurgép miatt.

A diákok megtudhatták azt is, évente egy olaszországnyi erdőt vágnak ki a Földön, ezer évre van szükség egy centiméter termőréteg képződéséhez, egy teáskanál méz 12 méh élete munkája, vagy hogy egy tonna mobiltelefonból több arany nyerhető ki, mint egy tonna ércből, az a termék pedig, amelyet 5 másodperc legyártani, 5 percig használjuk, és lebomlási ideje nagyjából 500 év.

Áder János előadásában arra kérte az iskolásokat, hogy takarékoskodjanak, ne pazaroljanak, emlékeztetett, hogy a PET palackokat júliustól visszaváltják a hazai boltokban, és arra biztatta őket, gyűjtőhelyre vigyék a használt elemeket és mobiltelefonokat is.

A Szántó Vezekényi István Művelődés Háza és Könyvtárban tartott programot követően Áder János a helyi Pecasuliban tanuló általános iskolás gyermekekkel közösen horgászott a Pétervására melletti Vezekény-völgyi víztározónál.